Aranyoskáim!
Címmagyarázattal kezdem. A szülők jellemzően, pontosan jól tudják, hogyan kell irányítani egy iskolát, hogyan kell kigazdálkodni a működési-fenntartási költségeket, mint ahogyan azt is, hogy hogyan is kell az ő csemetéiket oktatni. Mert nekik, és a csemetéiknek mindez jár. Hogy beleszólhassanak, hogy átvenni igyekezzenek az igazgatótól és az osztályfőnöktől az irányítást. Hogy az ő gyermekük, ha megbukik, vagy megüti a pedagógust, akkor egyértelműen a pedagógust ítéljék el. Ennek érdekében az adott pedagógus és az adott iskola lejáratásától sem riadnak ma már vissza.
A szülők nem tisztelik sem az iskolát, sem az ott dolgozó pedagógusokat, miközben ezek az emberek, és ez az intézményrendszer a szülőktől elismerést, vagy megbecsülést nem, illetve alig kap. Mert a szülőknek és a diákoknak minden jár, nekik mindent szabad, az iskola és a pedagógus ma már nem létezhet más célból, mint azért, hogy a szülőt maximálisan kielégítse, mint egy virtuális vibrátor. Elvárás, hogy mindezt szó nélkül, fejet lehajtva tegye meg, és ne merészeljen köszönetet várni semmiért. A szülő tudja, mi az elvárása egy intézménnyel szemben, és az intézménynek ezt az elvárást, ha törik, ha szakad, teljesítenie kell – ha nem akarja címlapokon végezni, és az intézményekben dolgozó emberek sem szeretnék, hogy a sajtó egészen a magánéletük kiteregetéséig leássanak a szülői (hamis, vagy valós) állítások igazolásáért.
(Kiemelendő: az alábbiakban „liberális”-nak nevezett nevelési elvek NEM a valódi liberális nevelési elveket takarják. A valódi liberális nevelés – számomra – a Montessori-elvek alapján való nevelést jelenti. Ez kellő, és áldásos, a gyermekekre nézve. Az azonban, amit napjaink „liberális” nevelésének neveznek, sajnos nem ezt jelenti, hanem azt: hagyjuk a gyermekeinket felnőni, úgy, ahogy akar, és ahogy tud, mint az út mellett a gaz. A különbség ég és föld tehát a liberális nevelési elv jelentése, a szülők általi értelmezése, és jelentősége között. Az alábbiakban tehát nem a valódi (értsd: Montessori), hanem a szülői lustaságot mentő, így tulajdonképpen ráfogott liberális nevelésről fogok értekezni.)
Szóval folytatom. Eközben a szülő nevelési hiányosságokbéli felelősségét sem a sajtó, sem pedig a pedagógus nem vizsgálhatja (és elvileg le sem írhatnám, mert ezért a levelemért megint szét fognak szedni, mint az összes eddigiért is ezt tették, ahol a szülő felelősségét firtatom). A szabados nevelési elvekre igen gyakran hivatkoznak, liberális nevelésnek hívva – a tulajdonképpeni elhanyagolást.
Hogy értsétek is, miről is beszélek, egy kis kitekintő.
A VMN ma írt arról, hogy hogyan lehetséges az, hogy az óvodás gyermekek szexuálisan abuzálják egymást – és ezt az óvónők nem veszik észre, miközben, elviekben, vigyáznak ezekre a gyermekekre, és a szocializációt tanítják meg nekik az intézményben. Elviekben. A cikk felteszi azt a kérdést is: miért elégednek meg a szülők annyi magyarázattal az intézménytől, hogy „kevés a szakember”? … És egy nagyon fontos tényre hívja fel a figyelmet Az óvodában szexuális abúzust elkövető gyermeket bizony, szexuálisan abuzálják otthon. S bár a szülők szívesen hárítanak a szociális helyzetre való visszaviszonyítással, a cikk hangsúlyozza: a tehetős társadalmi rétegben élők sem foglalkoznak azzal, hogy a gyermeket ne érhesse otthon semmiféle szexuális abúzus, melyből ezek a most nyilvánosságot látott szexuális aberrációk a későbbiek folyamán kifejlődhetnek. Hogy a továbbiakban érthető legyek, kérlek, olvassátok el ezt a cikket, ide kattintva, mielőtt folytatjátok levelem olvasását.
Ez az eset, pont az az eset tehát, amikor igenis, verni kell a tamtamot, és a szülőnek igaza van, hogy a sajtóhoz fordult. Bízom abban, hogy még több médiumban, még több szakértő, még több irányból fogja megközelíteni a kérdés kitárgyalását, és hívja fel a szülők figyelmét arra, hogy nevelési szempontból ne hanyagolják el gyermekeiket otthon. Hiszen vitán felül kijelenthető: ha foglalkoznának a koruknak megfelelő játékokkal, és szülő-gyermek közös időtöltésekkel, talán nem a szülők nemi életét nézegetné, és nem pornót nézne kütyüjén a szülő által elmesélt esti mese helyett az a gyermek. Az pedig alapvető, hogy a hálószobának miért van ajtaja – hogy mást ne mondjak. … De a cikk mindezt gyönyörűen – és tőlem sokkal, de sokkal kedvesebben magyarázza el.
Alighogy elolvastam fent említett cikket, szembe jött velem egy másik, a HVG-től. Ők egy szülő mélységes felháborodását hozták nyilvánosságra, melyben a szülő azt panaszolja, az iskola megkérte őket arra, hogy gyermekeikkel, és szakemberekkel együtt, mintegy csapatépítő jelleggel, vegyenek részt, ha van kedvük, és szabadidejük, az iskola tisztasági festésében. A cikk azonnal – a szülő elmondására alapozva – kommunista szombatot emleget. Ide kattintva olvassátok el, kérlek, miről írnak pontosan, hogy érthessétek, miért úgy folytatom a levelemet, ahogyan folytatni fogom.
Tehát a szülő kiakadt azon, hogy az iskola bevonná őt azon károk eltakarításába, amelyet az otthon, nevelési téren elhanyagolt gyermekek viselkedéseinek következtében az iskola épülete elszenvedett. Hiszen, ha otthon nincs arra nevelve a gyermek, hogy vigyázzon a környezetére, egyértelműen nem fog a környezetére vigyázni az iskolában sem. Ha otthon megtanították volna neki, hogy a cipővel nem tapossuk a falat, a csikket nem a falon nyomjuk el, hogy ha repedést látunk a falon, azt nem kaparjuk, és tágítjuk, nem nyomkodunk bele rágógumit, vagy radírdarabokat, akkor az iskolában sem tennék ezt. Ha otthon megtanították volna őket arra, hogy nem tördössük le a csaptelepeket, hogy nem sz.runk a mosdókagylóba, vagy nem kenjük szét a végterméket – még buliból sem – a csempén, vagy a falon, mert azért büntetés jár, nem tennék meg mindezt az iskolában sem.
Ne akadjatok ki, és ne mutogassatok rám, mondván, hogy hazudok. Kérdezem: fogadóórák, illetve szülőik ideje alatt/előtt/után próbáltatok már elmenni wc-re az iskolákban? … Természetesen, vannak olyan iskolák, ahol több takarítónő, több műszakban nyomatja az otthon, nevelési szempontból elhanyagolt gyermekek utáni takarítást. És vannak olyan intézmények, ahol ekkora takarítási haderő, anyagi keretek hiányában nem áll rendelkezésre. Tehát az iskola tisztasága általában nem azon múlik, hogy az egyik intézménybe jól nevelt, a másikba neveletlen gyermekek járnak. Hanem azon múlik, mennyi keret áll rendelkezésére az intézménynek arra, hogy az épületet takaríttassa, és karban tartassa.
Mindennek alfája és omegája a szülő gyermeknevelésre való képessége, és gyermeknevelési gyakorlata. Na, meg a gyermek nevelését szolgáló akarat és hajlandóság. Ami vagy van, vagy nincs.
Talán pontosan ezért vezették be Japánban azt, hogy az iskola takarítását az oda járó gyermekekkel végeztetik. Egyrészt ez a típusú munka jobbat tesz a gyermekeknek, mint a mi mindennapos testnevelésünk, másrészt, a saját munkáját nem fogja telibe sz.rni, hanem megtanul vigyázni a munkája végeredményére. Hosszú távon pedig megtanulja rendben tartani a saját környezetét, így, ha családfenntartásra kerül a sor az életében, sokkal könnyedebben fog higiéniáról gondoskodni majd az ő gyermekének. Otthonról ugyanis nem hoz ilyen példát a legtöbb, ún. „liberálisan” nevelt gyermek. Liberáliséknál ugyanis ezt a tevékenységet nem szülő-gyermek közös programként végzik, mondjuk, szombatonként, hanem pl. inkább fizetett alkalmazottal végeztetik, akire és akinek munkájára nem kell tekintettel lenni. Hiszen azért fizetem, hogy tegye a dolgát. Kit érdekel, mennyire nehezítem ezt meg neki? – és ezt tanulja meg a gyermek is. Mindez kiválóan leképződik az intézmények falain belül is.
Ha szociálisan nincsenek abban a helyzetben, hogy személyzetet tartsanak, akkor az anya családon belüli értékelésétől és elismertségétől függ, mennyire lesz a gyermek tekintettel az anya által elvégzett takarításra, és tisztaságra. Ha pedig, már eleve, otthon sem ismert a személyi- és családi higiénia, és annak igénye, akkor egyértelműen nem lehet ilyen jellegű elvárásról beszélnünk az iskolában sem.
Aminek következtében a nyári szünetre bizony festés-éretté válnak az épület külső-, belső falai. S ha az intézménynek nincs arra kerete, hogy minden tanév végén festesse az iskolát, akkor bizony kreatívnak kell lennie (felvilágosítalak: nem tízezres költségről beszélünk. Attól függően, hogy a falak szerkezetileg milyen állapotba kerülnek egyetlen tanév alatt, a több százezres munkadíjtól a több, mint egy millió forintos munkadíjig terjedő összegre van szüksége az iskolának. És ehhez tedd hozzá az anyagköltséget, ami még egyszer ugyanennyi.).
Ugyanakkor, ha otthon arra volnának tanítva az oda járó gyermekek, hogy vigyázzanak a holmijaikra, és vigyázzanak a környezetükre, 4-5 évenként elég volna ezeket az intézményeket átfesteni.
Látja és tudja ezt az iskola is. A normálisan gondolkodó szülőkkel együtt. A cikk ki is emeli: a szülők többsége örömmel fogadta az iskola kezdeményezését. Csak pár szülő háborog. Erről pedig az jut eszembe: a tömegben, ha valaki f.ngik, az kiabál a leghangosabban, hogy: „valaki bef.ngott.” … Ezzel is eltakarni igyekezvén, hogy a körülötte terjengő bűz nem tőle származik. Ezt pedig nem fejtem ki bővebben, tudom, hogy értitek, mit szeretnék mondani ezzel a példával.
Aranyoskáim!
Csak azt mondom, így, a vége felé: hajdan még voltak az iskolák szervezésében tömegsportok, és családi napok is, ahol közösen versenyezhettünk a szülőkkel. Ma már erre nincs pénz, de megpróbálják az intézmények összekötni a kellemeset a hasznossal. Ha gyermekeink környezetéért ennyit képtelenek vagyunk megtenni, akkor tegyünk fel önmagunknak a kérdést: mennyire fontosak valójában nekünk a gyermekeink?
Ne a szánkkal, hanem a szívünkkel válaszoljunk erre a kérdésre.
Egy közös iskola-festésben közelebb kerülhet a szülő a gyermekhez, a gyermek a tanárhoz, és a szülő a tanárhoz. Ezen felül megismerhetjük gyermekeink iskolai barátait, és annak szüleit is. Ami, valljuk be őszintén: kamaszok esetében egyáltalán nem hátrány.
Kicsit más mozgásformával sokat nyerhetünk tehát a szociális kapcsolatainkban is, miközben gyermekeinknek kellemes környezetet teremthetünk.
Szeretettel ölel titeket:
Öreganyus
Ui: Érdemes azon is elgondolkodni, hogy a valódi problémával, vagy a saját hülyeségünk hirdetésével kell-e megkeresni a sajtót, és ebben a formában kizárólag lejáratni az iskolát.
Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva, Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza
