Aranyoskáim!
A minap írtam a nevelőszülők problematikájáról. Abból indultam ki, hogy tranzit-befogadóként szerettem volna jelentkezni a speciális mentőknél, fogadva azokat a gyermekeket, akik hirtelen (pl. egy baleset következtében) maradnak szülői felügyelet nélkül. Utána néztem a nevelőszülői rendszer működésének, és óriási katyvaszt találtam ott. Az a levelem erről szólt. És érkezett egy olvasói jelzés, megkérdezvén: ez az elképzelésem nem a helyettes szülői szolgáltatást foglalná egyébként magába? …
Megmondom őszintén: elképedtem. Nem igazán hallottam még erről, bár valahol derengett, hogy bizony volt ilyen jogszabálytervezet, még anno. De sem az elfogadásáról, sem a gyakorlat bevezetéséről nem lehetett hallani, a gyakorlatban (és a jelenben) pedig a gyermekvédelmi rendszer nem veszi igénybe. Ha ugyanis igénybe venné, a szegénységük folytán kiemelt gyermekeket (mely tevékenységet egyébként a nemzetközi jogi szabályozás tiltja) nem a nevelőszülőkhöz, és nem intézményi körülmények közé emelné. … De ezt teszi.
Lényeg a lényegben: utánanéztem a helyettes szülői szolgáltatásnak, és próbáltam rájönni arra, miért nem vált bevett gyakorlattá a gyámhivatalok részéről a helyettes szülők bevonása a gyermekvédelmi feladatok sorába.
Révész Piroska tanulmányát találtam meg, amit most elétek tárok, ajánlva, hogy olvassátok el a teljes értekezést, ide kattintva. A tanulmány gondolatvonalán haladok mai levelemben, felhívva a figyelmet arra: a tanulmány akkor készült még, amikor csak tervezték a helyettes szülői szolgáltatás bevezetését, de törvény már volt róla. Azt kell mondjam: a szerző előre megmondta. Félelmei beigazoldótak.
A helyettes szülői szolgáltatás célja a szülő gyermekmegtartó erejének támogatása, kapcsolatuk megőrzése, azokban az esetekben, amikor a család – leggyakrabban az egyedül nevelő szülő – átmeneti akadály miatt nem képes gyermeke mellett a szülői feladatát ellátni (eddig szó szerint ugyanaz, amire én magam is gondoltam, amikor a tranzit-befogadást említettem). A helyettes szülő bevonásával bizonyos esetekben megelőzhető a gyermek számára a hatósági intézkedés, a gyermekotthoni elhelyezés, a szülő számára pedig a mindezek megszüntetésével járó, kiszolgáltatott helyzetek sorozata és kockázata (ami szintén ugyanaz, mint amit a tranzit-befogadásnál elképzeltem.)
Úgyhogy, való igaz: a helyettes szülői szolgáltatás egy az egyben ugyanazt az elképzelést takarja, amiről nem volt tudomásom, és emiatt neveztem tranzit-befogadásnak előző levelemben. De menjünk tovább, nézzük meg, mit ír még a tanulmány erről.
A tanulmány szerzője nem tekinti ideális megoldásnak a helyettes szülő belépését a gyermekvédelmi folyamatokba. A szerző olyan jelzővel is illeti magát a szolgáltatást, hogy
„Ez a szolgáltatás a szülő szorongatott helyzetében a legkevésbé ártalmas kiút gyors lehetőségét biztosítja csupán, egy vészkijárat a súlyosabb következmények elől. …”
Lehet, hogy csak „csupán”, mégis azt mondom: napjainkban a gyakoribb igénybe vétele kiválóbb megoldás volna, mint az azonnali intézményi elhelyezés.
A szerző ír a készenléti családokról, akik gyakorlatilag ellátták a helyettes szülői feladatokat, erre visszavezetve kifejezi meg nem értését annak folytán, hogy a gyermekvédelmi törvény az összes önkormányzat számára miért tette kötelezővé a helyettes szülői szolgáltatás bevezetését, amikor ezen feladatok ellátására már működtek a készenléti családok. … Ezt én sem értem, mint ahogyan azt sem: ha országos szinten, minden helyi önkormányzatot kötelez erre a törvény, akkor miért nem tartanak fenn – a mai napig sem – mindenhol helyettes szülői szolgáltató rendszert?
Mikor a tanulmány született, a szerző még azt jelezte, hogy „nem kell számítanunk tömeges igényre”. Azóta azonban tudjuk: de igen. Volna rá tömeges igény, csak nem lehet igénybe venni, ha a bajban lévő családokat nem tájékoztatják a Gyejó munkatársai erről a lehetőségről. Ami – hangsúlyozom – nem biztos, hogy nemtörődömség, inkább magyarázható azzal, hogy területileg, helyi szinten nem elérhető a szolgáltatás. (illetve: a gyámügy sz.rik rá, és nem foglalkozik a Gyejó javaslatával).
Felhívja a figyelmet a szerző arra, hogy bár nagyon hasonló a helyettes szülő és a nevelőszülő fogalmi értelmezése, mégis lényegi különbségek vannak. A leglényegesebb különbségek: a helyettes szülői szolgáltatás preventív funkciót tölt be, és a vér szerinti szülő kérésére indul. Alapvető, és visszafordíthatatlan hibának tartja a szerző, ha a helyettes szülői szolgáltatásra a hivatalnokok ráhúzzák a nevelőszülői szolgáltatás szempont-, és feltételrendszerét. Sorol is pár lényegi különbséget. Pl. a helyettes szülő arra törekszik, hogy a gyermek érzelmi közelségét megőrizze a vér szerinti szülővel, és minél rövidebb idő alatt segítse visszatérni hozzá, míg a nevelőszülő az állandóság és a biztonság feltételeit termeti meg, hosszú távon.
Nagy figyelmet fordít a tanulmány a gyermekek pszichés állapotának különbözőségére úgy a helyettes szülő, mint a nevelőszülő vonatkozásában. A helyettes szülőhöz közvetlenül saját szülő mellől érkezik a gyermek, élő, személyes kapcsolatokkal, a szülőktől való elválás miatti vesztesége is egészen friss. Ha gyermekotthonból érkezik a gyermek a helyettes szülőhöz, akkor pedig hospitalizációs jeleket mutat.
A helyettes szülői szolgáltatás jogi szabályozása azonban már akkor is, szakmai szempontokból jelentős hiányosságokat volt képes felmutatni. Kiemelésre került már akkor is: bár a helyettes szülői szolgáltatás a gyermekjóléti alapellátások között kapott helyet a törvényben, a munkafeltételeit és munkaügyi szabályait egy az egyben a nevelőszülőkre vonatkozó rendelkezések adják, pedig őket a gyermekvédelmi szakellátásban foglalkoztatják. (Szóval a jogalkotó Gizikét akarta csókolni, de Gőzekét sikerült neki. Az eredmény ugyanis nem mindegy. …)
Rögzíti a szerző, miért jelentett nehézséget a települési önkormányzatok számára, akkoriban e szolgáltatás bevezetése, és fenntartása. Többek között - idézem:
„Saját költségvetésének terhére vállalja a saját családján kívülre kényszerült gyermek ellátási kiadásait, amikor a gyermekotthoni elhelyezés nem jelent anyagi terhet. …”
És itt a pont. Ez az oka annak, hogy inkább kerül azonnal a gyermek intézményi elhelyezésbe, mintsem helyettes szülőhöz. Jelenünkben megvan ennek is a maga magyarázata (amiről a tanulmány elkészítésekor a szerző még nem tudhatott): az önkormányzatoktól mára már szinte minden olyan forrást megvontak, amely a működési-fenntartási költségeik fedezetére a tanulmány elkészítésének idején még a rendelkezésükre álltak a központi költségvetés terhére. Ma már szinte csak a saját bevételekre alapozhatják az általuk nyújtott szolgáltatásaikat a helyi önkormányzatok is. A saját bevétel általában helyi adónemek kirovásából és beszedéséből keletkeznek. Amit az egyre szegényebb lakosság nagy része már nem tud fizetni, így a tartozásaik generálódnak, miközben az önkormányzat gazdálkodási lehetőségei apadnak. Ha nincs miből gazdálkodnia egy önkormányzatnak, egyértelműen nincs fedezete bármilyen szolgáltatás nyújtására. Napjainkban már az is egyre jellemzőbb, hogy a házi segítségnyújtó szolgáltatásokat is csak döcögve tudják nyújtani. És, mivel több az idős, mint gyermek (legalábbis vidéki viszonylatban mindenképp), így a helyettes szülői szolgáltatás látja kárát az idősgondozással szemben. (jósolhatóan egyébként az idősgondozás is hamarosan kihal, pénz hiányából adódóan).
Visszakanyarodva a tanulmányhoz: a szerző rögzíti, hogy egy évvel a vonatkozó törvény hatályba lépését követően még nem voltak ismertek a helyettes szülők foglalkoztatásának szakmai normatívái, kevés volt a rutinos szakember az új gyermekjóléti szolgálatoknál, és az önkormányzati törvény bizonytalanná tette a gyermekjóléti célra juttatott állami normatíva összegének célszerű felhasználhatóságát, ide értve a szolgáltatásra fordítható összeget is. … Nincs is ehhez még ma sem mit hozzátenni – a helyzet jelentős részben változatlan, bár a foglalkoztatás szabályrendszere mára kialakulóban van (általában alapítványok foglalkoznak a foglalkoztatással), a többi, a tanulmányban jelzett probléma azonban napjainkig valós. És, bár alapítványok foglalkoznak a helyettes szülői foglalkoztatással, az ő anyagi lehetőségeiket is – szintén törvényi rendelkezésekkel – az új civil törvény egyre inkább szűkítette, majd az adótörvény változtatásaival még inkább, tulajdonképpen el is lehetetlenítette. Közben ne felejtsük: már külföldről sem fogadhatnak - megbélyegzés nélkül - adományokat. …
Egy fontos tényt rögzít a szerző akkor, amikor azt írja:
„A helyettes szülői hálózat kiépülése és működőképes fenntartása sok tekintetben a még kialakulóban lévő gyermekjóléti szolgálatok szakmai színvonalának függvénye. A pótcsaládba ajánlott gyermekek köré csoportosított erőfeszítés csak akkor hozhat eredményt, ha a helyi gyermekjóléti szolgálat a gyámhivatal korrekt szakmai együttműködésére támaszkodhat.”
Ez maximálisan igaz. Előző levelemben írtam arról, hogy milyen szinten néz át a gyámhivatal úgy az esetmenedzserek, mint a családgondozók, és mint a gyermekvédelmi gyámok javaslatain. Nem ismétlem magam, akit érdekel, kérem olvassa el.
A tanulmányban foglalkozik a szerző a helyettes szülők képzésével is, jelezve, hogy elegendő a 8 általános iskolai végzettség a szolgáltatás ellátásához, ezen túlmenően a képzésben használt tankönyvben nem szerepel a helyettes szülőség, mint fogalom. Kirívó hiányosságnak tartotta a szerző azt is, hogy úgy képezték a helyettes szülőket, hogy a települések jegyzőit nem tájékoztatták arról, hogy a helyettes szülői tanúsítvány csak elméleti képzést takar, a gyakorlati információkat a jegyzőknek kötelessége átadni a helyettes szülőként jelentkező lakosának. … Hogy ezen a téren van-e azóta változás, nem tudom. Kérem ehhez az olvasók többlet-információit, segítségként.
Még egy fontos tényt emelnék ki a tanulmányból:
„Többéves munkánk során kudarccal végződő történetekkel is megismerkedhettünk. Ezeknek az eseteknek majdnem mindig az volt a közös vonása, hogy a befogadó család szakmai támogatása nem felelt meg az elvárásoknak. Azaz, utólag egyértelműen bebizonyosodott, hogy módszertanilag elhibázott lépések voltak felfedezhetők a helyettes szülők gyűjtése, felkészítése, kiválasztása, valamint a szolgáltatás alatt nyújtott szakmai támogatás során.”
Nincs mit hozzáfűzni. A helyzetben rejlő veszélyeket a tanulmány tovább is elemzi. Mert igen: van még lentebb.
Aranyoskáim!
Összességében elmondható, hogy úgy létezik hazánkban a helyettes szülői szolgáltatás, minden települési önkormányzatnál, hogy gyakorlatilag nem létezik, csak részben. Összességében elmondható, hogy ezt a szolgáltatást úgy kell a Gyejóknak biztosítaniuk, hogy a gyámhivatalok egy tollvonással, sokszor indoklás nélkül áthúzhatják javaslataikat, azért, mert csak, így a gyermekek inkább kerülnek intézményi elhelyezésre, mint helyettes szülőhöz. Az önkormányzatoknak úgy kell ezért a szolgáltatásért fizetniük, hogy közben nem ad nekik a központi költségvetés fedezetet hozzá.
Mindenesetre olvassátok el a tanulmányt, érdemes. Mint ahogyan elgondolkodni is érdemes az azóta történt politikai-jogszabályi változások nyomán felmerülő újabb problémahalmazon a kérdésen belül. Az újabb problémák pedig úgy generálódtak, és rakódtak a régiekre, hogy még a régi gondokat sem sikerült orvosolni. …
Szóval: jól látható, hogy a helyettes szülői szolgáltatás nyújtásával, helyi szinten megelőzhető volna a gyermekek tömeges intézményi beemelése. Ha a jelenlegi törvényeink ezt lehetővé tennék. Ha a gyámhivatalok valóban szakmai támogatást nyújtanának a Gyejók számára. És a szülők számára is, megszüntetve a téves helyzetértékeléseket, a téves jogszabály-értelmezésükkel együtt.
A megoldáshoz pedig tudnunk kellene ezt a több évtizedes dohot kiszellőztetni a hazai gyermekvédelemből.
Szomorúan ölel titeket:
Öreganyus
Előzmény:
Nem mondhatom el senkinek ....
Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva, Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza
