Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Megszűnhet a munkavállalók gyermekeinek adható Mikulás-csomag is ...

2018. szeptember 06. 05:10 - Öreganyus

vallalati_mikulas_tozsdeforum.jpgAranyoskáim!

A jövő évtől kezdődően már nemcsak a cafeteria elemeket lehet majd hiányolni a munkabérek mellől, hanem – ha nem elég szemfüles a munkáltató – a házon belül adott különféle kiegészítő juttatásokat is, amivel a munkáltatók eddig a munkavállalók jóérzését és elégedettségét fokozták. Ugyanis a munkáltató által a munkavállalóik számára adható, házon belüli, kis ajándékok is kikerülnek a cafeteriából, így adóköteles jövedelemmé válnak majd. Ezek többek között: a nőnapi virágok, a születésnapi bonbonok, a karácsonyi bejglik, a fittness-bérletek, de a munkavállalók gyermekeinek eddig adott Mikulás-csomagok is. …

A munkavállalóktól a kormány tehát igyekszik minden, béren kívüli juttatást megvonni – az ellenzék pedig hallgat, egyetlen párt sem tiltakozik, és ez számomra egyet jelent azzal, hogy teljes mértékben egyet is értenek ezzel. Hozzátéve és kiemelve: nekik persze, mindez jár. … Hiszen nemcsak albérlet támogatást kaphatnak, hanem – és ettől függetlenül - a bejáráshoz üzemanyag költségtérítést is, de ha sofőrszolgálatot igényelnének, ezeken túlmenően még ez is jár nekik. Azok szavazták meg tehát mindezt maguknak, akik úgy döntöttek: a dolgozó népnek most már csak az jár, amiért megdolgozik. Ez pedig a munkabér – és legyenek hálásak azért, hogy dolgozhatnak. …

Az új, kormányzati agymenés részleteiről – persze, hivatalos formában – a Jogi Fórum számolt be.

Mint írják: a dolgozók megtartását segítő juttatások adóköteles jövedelemmé válhatnak 2019 januárjától, ha a cégek nem figyelnek oda. Az eddig adható ilyen kisebb munkáltatói ajándékok jövőre már csak évente egyszer adhatók ki ingyenesen, a többi alkalom adókötelessé válik. Szóval döntenie kell majd a munkáltatónak abban, hogy a Nőket/Anyákat köszönti egy-egy szál virággal Nőnapon, vagy ugyanezen munkavállalók gyermekeinek hoz a vállalati Mikulás egy-egy csomagot. … A kettő ugyanis együtt nem fog menni ezentúl.

Hogy a hivatalos megfogalmazásnál maradjunk, a különvéleményem nélkül:

„A munkáltatók eddig vagy belső szabályzat alapján biztosították ezeket munkavállalóik részére vagy csekély értékű ajándékként kezelték az ilyen juttatásokat és így mindkét esetben az „egyes meghatározott juttatásokra” vonatkozó közterheket fizették meg a juttatások után. A 2019-as adócsomag azonban egyrészről megszünteti a belső szabályzat alapján adott juttatások lehetőségét, másrészt a csekély értékű ajándék juttatását évi egy alkalomra korlátozza.”

– írják.

Hogy érthetőbbé tegye, a portál a dolgozóknak adott fittness-bérlet példáját hozza. Tehát, ezentúl, ha a dolgozóknak a céghez közeli terembe ad, béren kívüli juttatásként bérlet-hozzájárulást, éves szinten pl. 12 ezer forintot, az havonta ezer forint céges hozzájárulást jelent, és eddig, kis értékű ajándékként leírható volt. Januártól azonban már csak az egy havi ezer forintos juttatás lesz elírható, a többi hónapra adott dolgozói kedvezmény már adóköteles jövedelemmé változik. …

A karácsonyi bejgli csomaggal folytatja a példák sorát a portál. Tehát: ha pl. az irodai dolgozók kapnak fittness-bérlet kedvezményt a cégtől, akkor ők már nem, a többi dolgozó viszont kaphat karácsonyi bejgli csomagot. És amelyik dolgozó kap bejgli-csomagot, annak a dolgozónak a gyermeke nem kaphat Mikulás-csomagot. Vagy: ha Nőnapra köszöntötte a cég a Nőt, aki Anya is egyben, akkor az ő gyermekének már szintén nem fog járni a céges Mikulás csomagja. …

És a sor folytatható.

Aranyoskáim!

Ennek a rendelkezésnek semmi más célja nincsen, mint az, hogy a cégeken belül garantáltan kirobbanhassanak a bérfeszültségből adódó viták. Mert ugyan mi más volna belőle, ha az egyiknek adnak, a másiknak nem. Vagy az egyiknek ezt adnak, a másiknak nem. Közben, ugye, ne felejtsük el: az egyéb cafeteria elemeket egy az egyben törölték el a közelmúltban.

Azt – részemről - egyértelműnek tartom, hogy miért nem egyszerre jelentették be, és miért jön most fű alatt az újabb szigorítás, már ami a cafeteriát illeti. Egyrészt mert féltik a saját feneküket, lévén a dolgozók simán fenékbe tudnák rúgni őket, ha akarnák. Hiszen az már ép ésszel fel nem fogható, hogy amikor ők maguk, akik ezen döntéseket meghozzák, a saját döntésük által vezényelve dúskálhatnak a munkaadói javakban és béren kívüli juttatásokban, addig a valós munkát végzőktől minden munkaadói támogatást megvonnak.

Azoktól vonják meg tehát ezen juttatásokat, akik az ő munkáltatóinak minősülnek, hiszen az általuk fizetett adóból kapják a saját maguknak megszavazott, az idei évtől jelentősen emelt jövedelmüket. A béren kívüli juttatásaikkal együtt és egyidőben. Rájuk ugyanis nem vonatkozik saját maguk által kitalált vagyez-vagyaz elv, és az évente egyszeri alkalom sem.

A jogalkotó munkáltatója (pontosabban: munka adója) ugyanis a nép. A népnek nem jár béren kívüli juttatás, januártól, szinte semmilyen formában, a nép által alkalmazott munkavállalóknak viszont igen, ráadásul emelt formában. … Nincs ez így jól.

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

Fotó: Tőzsdefórum

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza 

komment
süti beállítások módosítása