Aranyoskáim!

Hamarosan már csak két társadalmi réteg lesz hazánkban: a gazdagok és a szegények. A jelenleg nyomokban még megtalálható társadalmi középosztályt ugyanis azzal, hogy most a cafeteriát kivonták a forgalomból, elkezdték végleg felszámolni. Az érintett munkavállalók még bíznak és hisznek a rózsaszín ködben, mondván: majd ezt az összeget hozzáteszik a fizetésükhöz. No, ez nem fog megtörténni. Miért?

Gondolkozzunk egyszerűen, és logikusan.

Véletlen volna, hogy már eleve, nem minden szektorban kaptak a munkavállalók cafeteriát? Nem. Ez nem véletlen. Azok a munkavállalók kaptak ilyen béren kívüli juttatást, akiknek a munkáltatója a nagy cégek közé tartozott, a kisebb cégeknél, illetve egyéniknél dolgozó munkavállalóknak ez a juttatás eleve kimaradt az életükből. Ennek is megvan a maga oka: a kisebb cégek vezetése nem gondolkodik marketingszemléletben, inkább a szemellenzős humánerőforrás-politika a jellemző rájuk. A leginkább ez az adójóváírások visszaigénylése esetében figyelhető meg, hiszen azok, akiknek az ilyen munkáltatók készítik az adóbevallásaikat, még azt sem kapták meg. Sokszor még kérésre sem (ha egyáltalán volt a dolgozónak arról tudomása, hogy ez jár neki, alanyi jogon, a gyermekei után). Egy ilyen munkáltatót megkérdeztem, mi ennek az oka. A válasz az volt:

„Ha én ekkora adót fizetek utánuk minden hónapban, na nehogy már nekik küldje vissza az állam. Én ebből nem kapok semmit. …”

Vegyük tehát tudomásul, hogy ezt a szempontot sem hagyhatjuk figyelmen kívül, amikor arról értekezünk, mi fog történni a cafeteria, mint béren kívüli juttatás eltörlését követően (lentebb kifejtem, miért). Valahol, a jelen gazdasági viszonyok között érthető még ez a fenti munkáltatói hozzáállás is, ugyanis Európa-szinten messze nálunk a legmagasabb a munkáltatókat terhelő adóteher. Érthetőbben: ahhoz, hogy a munkáltató egy dolgozónak a szerződés szerinti nettó munkabérét minden hónapban kifizesse, a szerződés szerinti munkabér összegét+ közel 40-60%-át ki kell termelnie, egy dolgozó után. Állam Bácsi ugyanis minden dolgozó munkabérének közel, vagy több, mint felét elviszi a munkáltatótól, havonta és dolgozóként. A +% összege attól függ, melyik munkabér-sávba tartozik az adott dolgozó.

Ha a megélhetési szempontokat vesszük tehát alapul a dolgozó társadalom életében, láthatjuk: ha az Állam Bácsi által elvett összegeket munkabérként megkaphatnák maguk a dolgozók, a munkáltatóknak ez ugyanakkora kiadást jelentene, mint eddig, ugyanakkor a dolgozó társadalmi réteg szociális jóléte és életszínvonala emelkedne. Borítékolom, hogy az államkasszából sem hiányozna ebben az esetben ez az összeg, hiszen GDP formájában, a dolgozók vásárlásaiból származó adóbevételek nyomán ugyanúgy visszajuthatna Állam Bácsihoz. Sokkal több, mint ami az agyonadóztatott munkabérek utáni vásárlásokból jelenleg befolyik.

Igen ám, csakhogy Állam Bácsi mindent visz. A dolgozók vásárlásai után fizetendő ÁFA-tartalom is EU-s szinten nálunk a legmagasabb, meg a munkabéreket terhelő adók is nálunk a legmagasabbak. S most a CSOK-elnevezésű csavarral ráadásul a hiteleket is maxra tolták, kifelé. Legalábbis ezt zengi lépten-nyomon a Királyi Hírharsona:

„Soha ennyi hitelt még nem vettek föl hazánkban. …”

Hurrá!

Ehhez vegyük hozzá: azok is vettek föl „kedvezményes” hitelt, akiknek most, a cafeteria megvonásával csökkenni fog a fizetésük. Belekalkulálták ezt, amikor több tízéves kötelezettségvállalást aláírtak? Aligha. Hiszen még csak sejteni sem lehetett a CSOK-őrület bevezetésekor. …. Ehhez tegyük még hozzá: a CSOK-os hitelek gyermekvállalás függvényei. Lefordítom: aláíráskor arról döntöttek az adósok, hogy ugyanannyi munkabérre több gyermeket vállalnak, ráadásul még a hitel részleteit is kifizetik ugyanabból a munkabérből. Mi lesz ennek az egyenes következménye? Ezen hitelek több, mint 60%-a bukni fog, és az adóson kívül mindenki jól jár. Jól jár Állam Bácsi, mert a CSOK összegét az adós visszafizeti neki, és jól jár a Bank, mert az adós vásárolt neki egy házat. Hiszen a most megvont cafeteria egyik eleme a hitelfizetés könnyítése volt. Azok, akik erre alapozták a hitelszerződéseiket, biztosan bedőlnek majd. Főleg, ha a hitelért (értsd: pénzért) vállalt gyermekek is megszületnek, és el kell kezdeni őket is eltartani, a jelenleg eltartandó családtagokon túlmenően – az adott, ám a cafeteriával csökkentett munkabérből.

Nem lesznek jobb helyzetben a diákhitelesek sem, lévén, a diákhiteleket azonnal el kell kezdeni visszafizetni, amint elhelyezkednek. Mivel a munkáltató ezért a visszafizetésért kezesként felel, zokszó nélkül levonja a munkabérből a diákhitel törlesztőrészletének összegét. Eddig a most eltörölt cafeteria egyik eleme volt a diákhitel visszafizetésének megkönnyítése. Ha ez nem lesz, akkor a diákhiteles munkavállalók azonnal a munkabérük alapvetően 33%-ával könnyített munkabérüket fogják kézhez kapni, és abból kell megélniük, családot alapítaniuk majd.

Nem lesznek jobb helyzetben a kiküldetésben, illetve az otthonuktól távol munkát vállaló dolgozók sem, hiszen az eddigi cafeteria elemet, nevezetesen a lakhatási támogatást, illetve az albérlet biztosítását tegnap eltörölték, így elvették tőlük. Ami azt jelenti: ezentúl úgy fog az otthonától távol dolgozni, hogy még az albérleti költségeket is fizetnie kell, a változatlan összegű munkabéréből (lévén, a cafeteria eltörlésével a fizetése emelkedni nem fog). Ez pedig azt jelenti: a fizetésének alapvetően a fele, ha nem a kétharmada fog elmenni arra, hogy dolgozhasson, távol az otthonától. Kérdés: mindezt hány kapcsolat éli majd túl? Boncoljuk tovább ezt az élethelyzetet: ha a fizetéséből kell biztosítani a lakhatását, fel fog mondani, mert akkor már a kézben maradó fizetése nem lesz elég a hazafelé vezető útjaira sem, nemhogy arra, hogy eltarthassa belőle a gyermekét. Fel fog mondani, és haza fog menni, a vidéki munkanélküliségbe.

(…ami, ugye, a Királyi Hírharsona szerint nincs. Sőt: tegnap azt nyilatkozta tőlük egy főokos – akinek most emelték a fizetését, amikor a dolgozókét csökkentették -, hogy 60 ezer betöltetlen álláshely van hazánkban, dolgozzon, ha akar. … Azt nem tette hozzá: vagy dögöljön meg, ha nincs másra lehetősége. Pedig ez is benne volt ebben a főmufti által befejezetlen mondatban.)

Aztán ott vannak azok is, akik a cafeteriát élelmiszervásárlási utalványban kapták eddig kézhez. Ha nem is az egész havi, de a hónap nagy részének hús-igényét ebből fedezték családjaik számára. Ez most eltűnt tőlük, miközben a tartósan magas üzemanyagárak nyomán mindenféle élelmiszer kereskedelmi ára drágulni fog.

Állam Bácsinak mindig is jó érzéke volt az időzítésekhez. Nem április 08. előtt törölték el a cafeteriát, hanem akkor, amikor megemelték a saját fizetéseiket. Mert az ő munkabér-emelésüket valahonnan biztosítani kell. Azaz: ha az egyik társadalmi réteg havi juttatásait emelik, azt bizony el kell venni a másik társadalmi réteg havi juttatásából, különben összedől a büdzsé.

.. És akkor a tegnapi Híradóban nyilatkozott egy munkavállaló:

„Nem baj, hogy elveszik a cafeteriát, mert ezt az összeget majd hozzáteszik a munkabérhez, a fizetés így nem fog változni. ….”

Akkor vonatkoztassunk vissza levelem bevezető részhez, amikor is idéztem egy adott munkaadó dolgozói adójóváíráshoz való hozzáállását. És ezt azonnal figyelmen kívül is hagyhatjuk, mert, bár előfordulnak ilyen esetek is, de ezek ritkábbak. Viszont, ami gyakoribb munkaadói gondolkodás lesz a kérdésben, az az, hogy

a kedvezményes adózású cafeteria összeget odaadják-e, emelt adózású munkabérként?

A választ a leglaikusabb állampolgár is csípőből tudni fogja: nem lesz ilyen bolond, ha hosszú távon meg szeretné tartani az összes dolgozóját. A munkaadóknak ugyanis minden hónapban, minden dolgozójuk bruttó munkabérét kell kifizetniük és ki kell termelniük. A nettót a munkavállalóinak, a nettó és bruttó közötti összeget pedig Állam Bácsinak. Ha a most megvont cafeteria összeget hozzáteszik a nettó munkabérhez, akkor még magasabb bruttót kell kitermelniük, per fő, lévén a munkavállalójuk akkor már magasabb adósávba esne.

Aranyoskáim!

Most vegyük azt még szemügyre, hogy azok, akik erről döntést hoztak tegnap, a saját fizetésük megemelése mellett döntöttek – tegnapelőtt. Havonta 700 ezerrel nyomták föl a saját fizetésüket, ami évente 8 millió 400 ezret jelent. Per koponya. Egy magyar dolgozó több év alatt sem keres összesen ennyit, mint amivel most emeltek maguknak. … Ráadásul, az LMP-ben zajló történések azt is megmutatják: megtiltották nekik, hogy érdemi munkát végezzenek, de a tisztségüket megtarthatták. Miért? Hogy a havi apanázsukat Állam Bácsitól szépen ki tudják szipolyozni. Mert megtehetik. Ők (azokkal együtt, akik vagy be sem járnak, vagy aludni járnak be a munkahelyükre), munkavégzés nélkül is brutális jövedelmekre tehetnek tehát szert. Ezért van szükség arra, hogy a dolgozó réteg nadrágszíját még tovább húzzák.

Hogy mi alakul itt és ilyen módon ki, a Törióra blog fotója jól szemlélteti:

Most még utópiának tűnik, pedig nem az. Térjünk vissza a kérdésre 5 év múlva is. Hiszen lassan már az utolsó bőrt is lenyúzzák a dolgozó, és egyre szegényedő társadalmi rétegről. Amiből egyenesen az következik, hogy az a bizonyos társadalmi olló még tovább nyílik, és úgy is marad, egészen addig, míg teljes egészében el nem tűnik hazánkban a középosztály. Ez pedig a feudális társadalom alapkő-letételét jelenti. Mert lesznek gazdagok, és lesznek szegények. Rétegződni pedig csak a gazdag társadalmi réteg fog, a fenti fotó szerinti bontásban. 

Ezek tények. De fényes köntösbe bújtatva, a Központi Hírharsonában mindez nem így hangzik. Ezért reménykednek még a dolgozók abban, hogy a most megvont a cafeteria-összeget munkabérként, forintban meg fogják kapni.

Aztán majd belelóg a kezük ama bizonyos bilibe.

Csak akkor már nehogy késő legyen.

Szomorúan ölel titeket:

Öreganyus

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza