A Bihari utca 8/C sorsa továbbra is kétséges. Az önkormányzat ugyanis nem készítette el a vállalt időre azt az AVM által kezdeményezett tervet, ami az épület bontása mellett számba veszi az épület felújításának és az ott lévő 73 önkormányzati bérlakás megőrzésének a lehetőségét is.
Továbbra sincs információnk arról, hogy a valóban rossz állapotban lévő függőfolyosókon kívül milyen további javítások lennének indokoltak. Kovács Róbert polgármester mindenesetre annyit elmondott, hogy az épületet jelen pillanatban lakható, és az önkormányzat nem áll olyan kényszer alatt, hogy azt 1-2 éven belül le kellene lebontania. Ennek ellenére a polgármester a bontás tényét mégis adottságként kezeli, és hónapok óta erre hivatkozva nem kötnek bérleti szerződést a korábban ott lakó családok egy részével.
“Ha a Bihari utca 8/c alatt álló épületet el fogja bontani az önkormányzat, akkor 73 önkormányzati lakással kevesebb lesz Kőbányán, egy olyan kerületben, ahol a polgármester bevallása szerint is 500 család vár elhelyezésre”
- mondta Udvarhelyi Tessza aktivista A Város Mindenkié sajtótájékoztatóján.
A polgármester többször utalt arra, hogy a Bihari utcai lakók nem vigyáztak az épületre, ezért is romlott le ennyire az állapota. Egy 2016-os szakértői vizsgálat - amely éppen a függőfolyosókról készült - viszont pontosan azt állapítja meg, hogy az épület bizonyos részei azért vannak ilyen rossz állapotban, mert a korábbi önkormányzati felújítások során nem végezték el megfelelően a munkát. A Kőbányai Önkormányzat néhány éve több mint 700 millió forintot költött a lakóház felújítására. Úgy gondoljuk, a közvagyon ilyen mértékben történő felelőtlen kezelése az önkormányzat, nem pedig a lakók felelőssége, ennek értelmében méltánytalan azt nekik tulajdonítani.
A sajtótájékoztató során elhangzott, hogy az önkormányzat sok esetben nagyon érzékenyen reagál a bérlők problémáira. Az AVM 6 olyan családdal van kapcsolatban, akiket kilakoltatás fenyeget, köztük kisgyerekes édesanyákkal, idős és betegek emberekkel, akik közül többen saját pénzükből újították fel a lakásukat. Az érintett lakók, az AVM aktivistái és szimpatizánsai január óta az összes önkormányzati testületi ülésen jelen voltak, hogy felszólaljanak a kilakoltatások ellen. Néhány hete több száz ember tüntetett Kőbányán a tervezett kilakoltatások ellen, a Bihari utcai lakók ügyében indított petícióhoz pedig több mint 5000-en csatlakoztak.
Az AVM által előkészített, a Bihari utca lakók helyzetét rendező jogszabálytervezeteket eddig 5 alkalommal utasította el a fideszes többségű kőbányai képviselő-testület - legutóbb a május 24-én tartott testületi ülésén. A képviselő-testület annak ellenére sem nem szavazta meg az előterjesztéseket, hogy az önkormányzatnak ezúttal csak azt kellett volna vállalnia, hogy azoknak a családoknak biztosítják a lakhatásuk megőrzését, akiknek nincsen hátralékuk és büntetlen előéletűek. Ha az önkormányzat a magáról kialakított képe szerint érzékenyen reagál a lakók problémáira, az említett 6 családon miért nem hajlandóak segíteni? Miért hagyják, hogy hónapok óta attól szenvedjenek, hogy kilakoltatás fenyegeti őket?
Kovács Róbert arra is kitért, hogy az önkormányzatnak általánosságban nem nyereséges a szociális bérlakások rendszere.
“Nagyon sokat beszélt arról a polgármester, hogy milyen jól járna Kőbánya akkor, ha ezeket a lakásokat piaci alapon adhatná ki és nem pedig önkormányzati bérlakásként. Az egészségügyi rendszertől, az óvodáktól, az iskoláktól sem várjuk el, hogy profitot termeljenek. Ezeket az intézményeket azért hozza létre egy társadalom, hogy az emberek megfelelően tudjanak benne élni, hogy a gyerekek megfelelően fel tudjanak nőni. Az önkormányzati bérlakás az pontosan ugyanilyen közvagyon, amitől nem azt várjuk el, hogy profitot termeljen, hanem hogy embereknek az életét segítse, és a túlélését segítse.”
- mondta Udvarhelyi Tessza, az AVM aktivistája.
Mindezek mellett A Város Mindenkié csoport továbbra is bízik abban, hogy a Kőbányai Önkormányzat végül hajlandó lesz megfelelő lakhatást biztosítani bérlőinek, hiszen ahogy a mai sajtótájékoztatón a polgármester is elmondta: az alacsony jövedelmű családok számára sok esetben ez az egyetlen lehetőség, hogy lakhassanak valahol.
Az AVM, ameddig csak lehetséges, kitart az eddigi konstruktív, jogi, tárgyalásos eszközökkel megegyezésre törekvő stratégiája mellett, azonban ha az Önkormányzat végül mégis a kilakoltatások mellett dönt, akkor a csoport készen áll rá, hogy polgári engedetlenséggel – a lakáskiürítést fizikailag akadályozó élőláncokkal – is küzdjön a Bihari utcai családok kilakoltatása ellen.
A Mérce élő közvetítése a Kőbányai Önkormányzat sajtótájékoztatóról >>>
A Mérce élő közvetítése A Város Mindenkié sajtótájékoztatójáról >>>
Az ügy előzményei az AVM blogján >>>
AVM Csoport
Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva, Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza.