Aranyoskáim!

Ma egy érdekes betegségről írok, amely, az emberek mellett a kutyákat is érintheti. Nem vagyok állatorvos, de két epilepsziás kutyus gazdájaként tudom, miről beszélek. A kutyatartók félnek az epilepsziás kutyák tartásától, pedig a félelem nem indokolt, és nem jogos. Az epis kutyák is ugyanolyanok, mint a többi kedvenc, sőt! … Sokkal szeretettelibbek, és ragaszkodóbbak, mint egészséges társaik. Ha szabad ilyet egyáltalán mondanom. …

Elmesélem nektek az ő történetüket.

Amikor, maroknyi csöppségekként elhoztuk őket, még nem gondoltuk, hogy betegek volnának. Testvérek ők, fiúk, mindketten. Csetlettek-botlottak, izegtek-mozogtak, mint minden rendes kölyökkutya. Barátkozni is kezdtek a szabályainkkal, mert a nagy izgés-mozgás közben azért pár tárgy szétrágásra, és cincálásra került, amúgy, rendesen. Alig telt el 2-3 hónap, amikor egyikük érdekes, mélyen hörgő hangot adott, miközben megállt, és nem mozdult. Símogattam, beszéltem hozzá, nyugtatgattam, és pár másodperc után, ahogyan jött a „cövekelés” (én annak hívom, amikor a roham miatt lecövekelnek), úgy tova is illant.

A második cövekelésnél már ugráltam Apjukom nyakán, jelezvén, hogy baj van. Nem kicsi. … Apjukom a maga szokott nyugalmával azt gondolta, hogy szokásom szerint megint túlparázok valamit – amikor a másik kutyusunk is cövekelni kezdett. Már nem is szóltam Apjukomnak, csak elkezdtem egy ún. Betegség-Naplót vezetni. Ebbe beleírtam, hogy mikor, mi váltotta ki, meddig tartott, melyiküknek. Az ötödik alkalom után hívtam az orvost.

A Betegség-Naplóból egyértelművé vált számára, hogy kutyusaink bizony epilepsziások, jelezte, hogy elkezdünk kísérletezni a gyógyszerrel, mert minden kutya, minden gyógyszerre másképp reagál, így figyelni kell, és tovább vezetni a Betegség-Naplót, a rohamokkal, mert csak így fog kiderülni, hogy kell-e emelni a gyógyszeradagon, illetve, hogy kell-e gyógyszert váltani. Hűségesen figyeltem, és írtam, adva az előírt gyógyszereket. Nem fogjátok elhinni, Drágáim, de nagy szerencsénk volt. A legelső gyógyszerre kiválóan reagáltak, mindketten, így kicsivel több, mint egy hónap alatt sikerült beállítani a gyógyszerezésüket.

Persze, nem tünetmentesek, még gyógyszer mellett sem, de megtanultunk együtt élni a betegségükkel. A rohamok most már csak ritkán jönnek elő, ahhoz már olyan erős időjárási front szükséges, vagy olyan lelki trauma. Mert bármilyen hihetetlen is, Aranyaim, a kutyákat is érheti lelki trauma. Példának okán, Ördög legutóbbi rohamának történetét osztom meg veletek.

Arról, ugye, már írtam nektek, hogy nemrégiben mindkettejüket ellopták, zárt udvarról, hang nélkül. Majd egy intenzív Facebook-kampányt követően sikerült a tolvajok tudomására hoznunk, hogy gyógyszeres betegek, így a lopásukat követő második napon kidobták őket egy bányába, ahonnan sikerrel hozhattuk őket haza. Maga a lopás, a tőlünk távol töltött idő és a kidobásuk megtette a hatását, mindkettejüknél. Két napig nem is ettek, csak ittak, majd, mikor már előmerészkedtek a keneljükből, nem mozdultak a sarkunkból. Eltelt egy hét úgy, hogy nem hagytam őket magukra, hogy megnyugodjanak, majd a megkerülésüket követő 9. napon úgy döntöttem: most már csak elsétálok a postára. Amint a kapuban megfordítottam a kulcsot, hogy megyek, Ördög azonnal rohamot kapott. Ez most nagyon erős volt, legörcsölt a földig, a légzőcsöve előre türemkedett, és bemeredt. A nyugtatásra kezdetben nem is reagált, amíg le nem ültem mellé a földre, és úgy nem kezdtem simogatni, és beszélni hozzá. Közel fél órába tellett megnyugtatni, és tovaűzni a rohamot. … Hát ilyenfajta lelki traumákról beszélek, amikor azt mondom: a kutyákat is érhetik lelki megrázkódtatások, traumák.

Azt is észrevettem, hogy az epis kutyák sokkal anyáskodóbbak a többi kutyával, de egymással is, mint egészséges társaik. Szerencsére, nálunk soha nincs kettejüknél egyszerre roham, de a nyugtatás sem megy egyformán. Ha Ördögnek van rohama, akkor Olaj hagyja, hogy nyugtassam, miközben ő is nyalogatja testvére száját. Ha viszont Olajnak van rohama, a testvére mindent megtesz, hogy ne közelítsem meg, gondolván, hogy „bántani” akarom a testvérét. Olaj rohama esetében tehát egyik kezemmel nyugtatom a beteg kutyát, a másik kezemmel hárítom Ördög ugrálásait, amivel el akar vonni a beteg testvére közeléből. Ördög csak akkor hagyja, hogy a testvére megnyugtatásával foglalkozzam, amikor már hallja, hogy alább hagyott a roham, és megszűnt a cövekelés is.

Oké, két epis kutyával bonyolultabb a helyzet kezelése, de, ha egy epised van, akkor könnyedén túl tudtok lenni egy-egy rohamon. Persze, csak akkor, ha nem görcsölsz, vagy pánikolsz be te magad is, ami kizárja, hogy meg tudd nyugtatni a rohamban lévő kutyádat. A kutya ugyanis érzi és átveszi a gazdi lelki állapotát, idegességét, és feszültségét is. A nyugalmát is. Szóval, ha te magad nyugodt maradsz, az ő rohama alatt, akkor sikerrel, alig fél perc alatt képessé válsz megnyugtatni őt.

Még valamit megfigyeltem: jobb időjósok, a maguk kis epijeivel, mint a tévé időjárásjelentése. Eső előtt átalusszák a napot (így van ez egyébként a szívproblémákkal élő embereknél is, semmi különleges). Vidéken különösen jól jön, ha veteményezésről és kapálásról van szó, ha verőfényes napsütést látunk, és arra számítunk, miközben a kutyák már tudják, hogy mindez csak gondolati-észlelési káprázat, és hamarosan rommá ázunk majd. …

A rohamaikat a mozgás nem fokozza, ha odafigyelsz arra, hogy csak addig mozgasd őket, amíg nem kezdik el mélyebben venni a levegőt. Ugyanúgy zsiványkodnak, ugyanúgy játszanak, birkóznak, és bohóckodnak, mint egészséges társaik. Sőt. Még a kaptatás (amit én annak hívok: amikor egy tárgyat tartunk nekik, hogy téphessék, erősítve a nyak- és vállizmokat, és tanítva a jó fogást, miközben a koncnak adott tárgyat nem engedem el, de ők húzzák) is ugyanúgy megy nekik, mintha semmi bajuk nem volna. Persze, itt is figyelni kell a légzésükre, és amikor a légzés mélyül, a hátam mögé dugom a vezényszó kiadását követően a tárgyat, várok, amíg nyugodttá válik a légzésük, és mehet minden tovább. Amikor egymással birkóznak, vagy kergetőznek, szintén figyelni kell, meddig szabad engedni a játékot, szünet nélkül. Akkor, közéjük lépve, kis gazdinak-hízelkedő-szünet, aztán elhagyva játszóterüket, minden folytatódhat tovább.

Ha figyelsz az epis kutyára, jól adod, előírás szerint a gyógyszereiket, a rohamok nagyon ritkákká és könnyen kezelhetőkké válnak. Ehhez hozzájön még a változatos étkeztetésük, és vitaminozásuk, a megfázások elkerülése végett, mert a tüsszögés, példának okán, nálunk, az egyiküknél külön is kiváltja a rohamot, mert képes megijedni a saját tüsszentésétől (mert a tüsszentés közben, ugye, nincs levegője).

És talán pont ez az aktív figyelem az, ami miatt félnek a gazdik az epis kutyáktól. Ha úgy kerül állatvédőkhöz egy kutyus, hogy epilepsziával küzd, hiába van beállítva a gyógyszerezése, nem igazán aktívak a reménybeli gazdik az ő örökbefogadásuk iránt. Sokat gondolkodtam ezen a tényen, mi lehet ennek a jelenségnek az oka. Önbizalomhiány a gazdi részéről? Vagy időhiány? Nem tudom. És talán sosem fogom megtudni. …

És most jött el az ideje annak, hogy bemutassam nektek Apacsot - aki, bár nem a miénk, de ugyanolyan szerethető, mint a mieink:

Az Eger és környéke bull típusú kutyások gondozásában él jelenleg Apacs, a most már 4 éves, ivartalanított fiú kutyus. Ő is epis, mint a mieink. Ő is játékos, szerető-gondoskodó-ragaszkodó, mint a mieink. Ő is anyáskodik a többi kutyával, mint a mieink egymással.

Ami eltér sorsukban: Apacsnak meg kellett járnia a hadak útját, ami nem segítette elő betegségéből való felgyógyulását -fentebb már említettem a kutyákat érő lelki traumákat. Apacsnak ebből több is jutott, mint ami elviselhető volna. Gazdájának nem kellett, egy rokonához dobta. A rokona aztán másfél méteres láncon tartotta Apacsot, elzárva előle mindenféle mozgás lehetőséget. ...

Hogy ez mekkora kín és lelki fájdalom lehet egy egyébként mozgásigényes kutyának, azt el tudjuk képzelni. Ráadásul a fajta igényli, hogy foglalkozzanak vele, de láncának rövidsége arról árulkodik, hogy a vele való foglalkozás is a nullával volt egyenlő. … Csoda, hogy mindezek a körülmények, amelyeket az emberek teremtettek köré, megviselték a kis lelkét?

Apacs nem születése óta epis, egy évvel ezelőtt derült ki nála. Gyógyszerezése be van állítva, tehát külön problémát betegsége csak akkor okoz, ha a gyógyszere kimarad.

Ragaszkodó, játékos, az emberekkel és a gyermekkel kimondottan jó fej, egy kis bohóc. A cicákat nem szereti, a kutyákkal azonban jól kijön, ha azok a kutyák nem dominánsak, hanem ugyanolyan barátságosak, mint ő maga. A kisebb kutyákért egyenesen rajong.

Apacs kiváló őrző. Csak azt hajlandó beengedni a portára, akit a gazda is beenged. Engedi a benn tartózkodást, de, ha a vendég távozik, újra már nem jöhet vissza, csak, ha a gazda erre külön engedélyt ad.

Kinn is, benn is jól viselkedik. Lakásba behívható, mert nem rombol, nem rág, és teljesen szobatiszta is. Játszani imád, ezzel együtt kezezik is.

Aranyoskáim!

Ne féljetek hát egy epilepsziával élő kutyától. Kicsivel több odafigyelést igényel, mint egészséges társai, de ugyanolyan teljes értékű kutya, mint a többiek.

Apacs örökbe fogadható, elő- és utókontrollal. Apacs iránt érdeklődhettek a 06-70/260-42-87-es telefonszámon!

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza.