Aranyoskáim!

Ma egy nagy port felvert filmről írok nektek, amely igen sok kritikát kapott. Jót is, rosszat is írtak már róla. Társadalmilag a legnagyobb hatású kritikát a Központi Hírharsona egyik tollnoka írta róla, amely, bár nem volt igaz, mégis akkora társadalmi visszhangja volt, hogy csökkentette a történetből készült színielőadás jegyeladásait. Ez a tollnok egy olyan kritikát fogalmazott meg a történettel kapcsolatban, mely gondolati vezérszálnak a nyomát sem találtam, megnézve a történetből készült filmet. Találtam viszont mást. Megláttam a lényegi mondanivalót – ami nem más, mint az: társadalmi szemléletváltásra van szükség a gyermeknevelésben.

A Központi Hírharsona tollnoka azt jelentette ki, kritikaként megfogalmazva: gyermekeknek egyenesen tilos megnézni a történetből készült színielőadást, mert, az a gyermek, aki megnézi, homoszexuálissá válik. Én viszont azt mondom: minden egyedülnevelő apának, és azon családoknak, ahol az anya bár jelen van, gyakorlatilag mégis hiányzik, illetve azon családoknak, ahol a tekintélyelvű gyermeknevelést favorizálják, kötelezővé tenném a történet végigkövetését. Azt is ki merném jelenteni: oktatófilmként, a családok pszichoterápiájában is használnám ezt a történetet – ha rajtam múlna.

Miért?

Kezdjük a társadalmi szemléletváltás szükségességével a gyermeknevelésben. A társadalom meg van győződve arról, hogy egy férfinek nem lehetnek érzelmei, egy férfinek keménynek kell lennie. Egy apának pedig ki kell vívnia a tekintélyét családon belül. Különben nem férfi, és a férfitársadalom kiveti magából. Egy nagyon jellemző mondata ez az apának:

„Az edzés fél pennybe kerül. Én mondom meg, hova adom oda. …”

A fél penny nem nagy összeg, ennek a családnak viszont hatalmas. Az apa és a nagyobb fiú egy sztrájkban vesz részt, a sztrájk ideje alatt pedig nincs fizetés. A család nélkülöz – az apa mégis igyekszik minden tőle telhetőt megadni a kisebbik fiának. A nagyobbal már csak, mint felnőttel foglalkozik, aki, másolva az apai mintát, kemény, kegyetlen, és ellentmondást nem tűrő. Mikorra elérte a felnőtt kort, egy nőkkel és gyermekekkel szemben tiszteletlen, alpári alfahímmé fejlődött.

Kiválóan nyomon követhető, milyen mértékben másolja a nagyobbik fiú az apai viselkedésmintát: amint az apa változtat a hozzáállásán, és viselkedésén, változtat a fia is. Ahhoz azonban, hogy maga az apa változtasson viselkedésén, és hozzáállásán, négy dolog volt szükséges: meg kellett érnie, hogy a nagyobbik fia megüti őt, majd látnia kellett, amint a nagyobbik fia, a társadalmi elvárásoknak megfelelően, szétvereti magát, véresre, a rendőrökkel, és előállításra kerül. Ezzel egyidőben meg is kellett szégyenülnie a nagyobbik fia előtt, miközben (és ezzel egyidőben) meg kellett látnia a kisebbik fiát a maga önvalójában.

Egy pillanat csupán, de dramaturgiailag hatalmas pillanat: az apa megérti, hogy ha önmagán, és gondolatvilágán, az eddigi hiedelemrendszerén nem változtat, megöli, eltorzítja kisebb gyermeke személyiségét. És ezt nem akkor érti meg, amikor a gyermek mindezt a szavaival közvetíti felé, hanem akkor, amikor mindezt táncban mondja el neki. …

Gyönyörű pillanata a filmnek az is, amikor az apa és kisebbik fia egymásra talál. Mindez viszont addig nem történhet meg, míg az apa meg nem látja, fel nem fedezi, és szeretni nem meri a gyermekét. Hatalmas jelenet: az apa baráti jelzést (pontosabban: uszítást) követően rátör a táncot gyakorló gyermekére, dühtől fűtötten, a barátai előtt megszégyenülve, a társadalmi elvárások nyomása alatt, és parancsol. Nem kér, hanem hazaparancsolja a gyermekét. A gyermek remegve a félelemtől az apja elé áll, és egyetlen szó nélkül táncolni kezd. Nem finom mozdulatokkal, hanem vadul. Mikorra a táncot befejezi, mindent elmond – az apja pedig, könnyes szemmel elfordul tőle, most már halkabb hangnemben parancsolja őt haza, majd elindul az éjszakába.

Érdekes összevetni ezt az apai reakciót, egy pár jelenettel korábbi reakciójával. Amikor a tanárnő áll ki a gyermek tehetsége mellett, miközben a bátyja mindenki előtt megszégyeníti (az apja pedig mindezt némán végignézi), a tanárnő viselkedésén felbátorodva pedig a fiú vállalja az apja előtt, hogy ő táncolni szeretne. A szavaival mondja el ezt neki. Az apa agresszíven reagálva, a falhoz veri gyermekét. Valószínűsítem, azon társadalmi elv mentén, hogy

„…amíg az én kenyeremet eszed! …”

A gyermek elmenekül az apai ököl elől. És ez az a drámai pillanat, amikor maga a gyermek ráébred arra, hogy a szavaknál sokkal jobban tudja kifejezni magát a tánccal. Addig táncol, míg nemcsak az összes feszültséget táncolja ki magából, hanem véresre táncolva a lábát, megtalálja önmagát.

Miért fordul a fiú a tánc felé?

A család elveszítette az anyát. Az anya meghalt. Az anyai mintát a nagymama volna hivatva hozni a család életébe, ám, ő ezt, betegsége folytán nem tudja megtenni. Mivel a nagyobbik fiú és az apa is kenyérkereső, a kisebbik fiúra van bízva a nagyi felügyelete és gondozása. Felnőttként kell helyt állnia, miközben még maga is gyermek. Gondoskodnia kell egy családtagjáról úgy, hogy az empátia nevű tantárgyból leckét nem kapott, példát nem látott. Ahogyan a történeti szál kibontakozik, kiderül: a nagyi volt irtó tehetséges táncos, de abban a társadalmi közegben, ahol neki fel kellett nőnie, esélye nem volt arra, hogy kitörhessen.  

A tánc iránti szenvedélyt és tehetséget tehát a gyermek genetikailag hozza. Mindez azonban a korlátolt társadalmi gondolkodásban nem jut el az apa tudatáig, nagyon sokáig. A nagyi és a tanárnő bátorítása is szükséges ahhoz, hogy a kisfiú (aki a történet ideje alatt még csak 11 éves) képessé válhasson felfedezni önmagát.

Szerelem …

A fiú még alig kezd táncolni, a legjobb barátja máris bátorítani kezdi őt, de ennél még tovább megy. Nyíltan fel meri vállalni a fiú előtt, hogy már rég nem barátként tekint rá. A kisfiú felismeri a másik fiú közeledését, és korától jóval érettebben utasítja vissza. Barátja mindezt tudomásul veszi, a barátságukat többé az érzelmi közeledéssel nem terheli. Miközben a tánctanárnő lányával bimbózó szerelem szárba szökken. …

A film készítői nagyszerűen állították párhuzamba a két érzelmi szálat, amely egyidőben zajlik a fiú életében. Nagyon erős döntéshelyzet, hogy az egyik oldalon kimutatni szeretné, de nem meri, a másik oldalon szintén kimutatni szeretné, de nem meri. Érthetőbben: a társadalmi elvárások meggátolják őt abban, hogy nyíltan felvállalja a saját érzelmeit. A fiú közeledésének elutasítása társadalmilag elvárt szerep egy másik fiútól. Viszont most, hogy a másik fiúról kiderült, hogy a fiúkat szereti, már nem barátkozhatna vele – pedig barátként nem akarja elveszíteni. A másik oldalon ott áll a lány, akibe szerelmes, de közeledni nem mer hozzá – szintén a társadalmi elvárások miatt. A lány magasabb szociális státuszú, és klasszisokkal műveltebb, liberálisabb elvű családból származik, ahová ő, a szegény bányászcsaládból származó fiú nem érhet föl.

Ez a lány mégis rengeteget ad neki: a felvilágosult, korlátok nélküli gondolkodást. Amit a saját társadalmi közegében nem kaphat meg.

Apai érzések …

Az apa küzdelme a társadalmi elvárások és gyermekei iránti szeretete között, végigkíséri a filmet. Sután áll az érzelmekhez, mert tulajdonképpen őt magát is érzelemmentes, kemény, tekintélyelvű alfahímmé nevelték, ezt a mintát hozta magával a gyermekkorából. Feleség nincs mellette, aki a lágyságot, és az érzelmeket hozná az életébe. Hogy ez mennyire hiányzik neki, csak pár, felvillanó pillanatra láthatjuk: az apa ugyanis nem engedélyez több érzelmet magának. Ugyanakkor gyermekei elől még ezt a minimális érzelmet is jól elrejti. Mert szégyellnivalónak tartja.

Ám mindez egyetlen pillanat alatt változik meg – és az apai gondolkodással együtt pedig változnak a társadalmi elvárások, és az adott társadalmi közeg hozzáállása is. Ugye, milyen érdekes?

A legszívbemarkolóbb pillanata a filmnek az, amikor az apa, bár szavaival nem fejezi ki gyermeke felé a szeretetét, de nekünk megmutatja. Annak érdekében ugyanis, hogy fiát a Balett Intézetbe tudja íratni, értékesíti szíve kincseit: a felesége addig féltve őrzött ékszereit. … Miközben a bokszedző minden félretett pénzét felajánlja az apának, segítségképpen. Miközben a nagyobbik fiú szintén azon dolgozik, hogy pénzt szerezzen, öccse képzéséhez.

Láthatjuk: ahogyan az apai gondolkodás, viselkedés, és gyermekéhez való hozzáállása változik, úgy változik meg a környezetük viselkedése, gondolkodása, és hozzáállása is.

Aranyoskáim!

Ama bizonyos bértollnok azt állította, ha ezt a történetet gyermekek megnézik, homoszexuálissá fognak válni. … Számára mindössze ennyi jött át a történet mondanivalójából. Pedig ez a történet ennél jóval több, és jóval összetettebb.

Ugyanakkor hozzátennék ehhez egy másik szálat is: kiváló példája a társadalmi öntudatra ébredésnek, valamint annak, hogy mit jelent ebben a folyamatban a család fontossága. De annak is, hogy egyetlen ember gondolkodásán való változtatása elegendő ahhoz, hogy az ő társadalmi közegének gondolkodása is megváltozzon. és ez ad akkora erőt, hogy egy gyermek képessé válhasson kitörni a veleszületett nyomorból.

Ezt pedig egy diktatórikus rendszer nem tűrheti. Talán, az e rendszert kiszolgáló bértollnok sem véletlenül adta le azt a kritikát, amit leadott.

S hogy a fiú valóban homoszexuálissá válik-e a film végére?

Annyira belefeledkeztem a film érzelmi-gondolati mondanivalójába, hogy erre utaló szálat egész egyszerűen nem kerestem. Mert számomra nem lényeg. Egy fiú története ez, aki megtalálja önmagát, amit hiába is tenne meg, ha a családja, és az őt körülvevő társadalmi közege nem állna egy emberként mögé. És eljő a prömier. … Majd berobban a színpadra.

Bőgtem, mint egy kisgyerek, akkora dramaturgiai hatás ért, ezzel az egyetlen pillanattal. Itt csúcsosodik ki ugyanis, az egész mondanivaló.

Nézzétek meg, és vonjátok le a saját következtetéseiteket. Érdemes.

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

Ui: Majdnem elfelejtettem: Billy Elliotról írtam ma nektek.

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza