Aranyoskáim!
Ma virradóra kellemes látványban volt részem, amikor a reggeli kávémat ittam a teraszon. A szemben élő szomszéd kislánynak hatalmas Májusfát állítottak az éjjel. Ő még alszik, de biztos vagyok abban, hogy hatalmas örömben lesz része, amikor fölébred. Még nekem is jó volt a Májusfára ránézni, kellemes, bizsergető, nosztalgikus emlékek rohantak meg. És boldog vagyok attól, hogy a mai fiatalok körében még nem halt ki teljesen e nemes, régi hagyomány szeretete és ápolása. Ez is a vidéki élet szépségeihez tartozik.
A kislány, akinek a fát állították, már nem is annyira kislány, hiszen idén érettségizik majd. A fa magasabb, mint a házuk, és szépen fel van díszítve is. Elképzelésem nincs arról, hogy hogyan tudták a fiúk ilyen csendben felállítani a fát, mert nem hallottam semmit, és a kutyáim sem jelezték, hogy bármiféle furcsaság történne éjszaka a házunk előtt. A fiúk tehát profik voltak – így lehet teljes a meglepetés. Ehhez pedig szervezettség, összhang és önfegyelem is szükségeltetett részükről.
Pontos információim nincsenek arról, milyen komoly párkapcsolata van ennek a kislánynak, de a fa méretéből azt gyanítom: közel egy éve (ha nem több) tarthat. A fa mérete ugyanis jelképezi a kapcsolatban töltött évek számát. Ezt követően érkezhet majd, következő évben a rózsaszínű Májuskosár, következő évben pedig – az eljegyzési gyűrűvel együtt – a fehér színű Májuskosár. A Májuskosarakat a lányos anyák büszkén helyezik ki házuk ablakába, megmutatva a falunak, hogy lányuk elkelt – révbe ért.
A Májusfát ezért is hívják sok helyen Szerelemfának, a Májuskosarat pedig Szerelemkosárnak. Régen, mikor a gyűrű-váltás még nem volt szokás, így mutatták meg mindenkinek, hogy egy legénynek mennyire komolyak a szándékai. A lányok kapcsolatuk komolyságát hajviseletükkel is érzékeltették: amíg meg nem kapták a Májuskosarat, leengedve (esetleg copfba fonva) hordták a hajukat, amikor megajándékozták őket a Májuskosárral, onnantól kezdve pedig már kontyba fonták a hajukat. A fiúk is meg tudták mutatni, ha komoly kapcsolatuk volt, bár náluk a házasság volt a fordulópont megjelenésükben. Amíg nem voltak házasok, addig csupasz arccal jártak-keltek a világban, házasságkötés után bajuszt, szakállt is növesztettek.
Tekintsünk egy kicsit vissza a múltba, Drágáim, a Szerelemfa történetének feltárásával:
A Májusfát mindig Május 01 előtti éjjelen állították a legények, csoportosan, és pirkadatig őrizniük is kellett. Ha nem fogadták szívesen a Májusfát állító legényt, akkor a lányos apa lebontotta a Májusfát, ez indokolta az „őrzési kötelezettséget”, mert ilyen esetben a legénynek bizony meg kellett védenie érzéseit és szándékai komolyságát az apa előtt. (De azért is őrizni volt szükséges, hogy más legény ne próbálkozzon a szeretett lány háza elé Májusfát állítani, vagy éppen kidönteni az ő fáját.) Ha a fa állva maradt, ezt követően, Elseje éjjelén szerenádot is adtak a legények a kiválasztott lánynak, aki egy szál gyufa (vagy egy gyertya) meggyújtásával jelezte az ablakából, hogy szívesen elfogadja a legény udvarlását. Ezt követően, amikor a zene véget ért, a lány kiment, és borral kínálta a legényeket.
Egy mozzanatot, a májusfa állításának leírásából kihagytam: mielőtt elkezdték volna felállítani a Májusfát, a legények bekötözték, színes szalagokkal a kaput, hogy a lány ne bírjon kiszökni, és megszökni az érzései és az udvarlás elől.
Hajdanában minden nagylány kapott Májusfát, olyat is, ami nem volt kimondottan Szerelemfa (ezek kisebb fák voltak). Ez a rituálé jelentette azt, hogy a leány eladó sorba került. Ha már állítottak Májusfát a leánynak, ezt követően már elmehetett a bálokba, táncmulatságokba, és ily módon elkezdődhetett az udvarlások ideje is az életében (még ma is él, elit körökben az „Első Bálozó” titulus, mely ebből ered). Akkoriban bizony nagy szégyennek minősült, ha egy lány nem kapott Májusfát.
Akkoriban egy nőnek még becsülete volt. A Becsületét nem őrző lányoknak pedig nem Májusfát, hanem száraz gallyat állítottak, a gallyakra rongyokat, és lukas/rozsdás edényeket aggattak. A Becsület szó akkor a szüzesség megőrzését, és a párkapcsolati hűséget jelentette. Amiért bizony megharcoltak a legények. A Májusfa állítások éjjelén nem volt ritka a csoportos verekedés sem az utcán, ha egy kiválasztott leány háza elé több legény is Májusfát akart állítani.
A Pünkösdi Királyság hagyománya is a májusfa állításához kötődött. A Májusfák mellett ún. Máj-kereket állítottak fel a falu főterén, amely egy magas rúd végére szerelt és feldíszített szekérkerék volt. A kerékről szalagok lógtak le, és a legények, ügyességi versenyen kellett, hogy a szalagot levegyék róla. A kerék tetején egy üveg ital volt elhelyezve (több alkalommal paprikás vízzel töltötték ezt meg, szívatásból). Bizony ehhez a mutatványhoz szükség volt a lóval való ugratásra, és a legény minden ügyességére ahhoz, hogy „nyeregben maradhasson”. (ugye, nem tudtuk, hogy ennek a kifejezésünknek ez az eredete?) Aki nem volt elég ügyes lovas, annak bizony másznia kellett a rúdon a szalagért, és az üvegért. Az ügyességi verseny győztesét választották végül Pünkösdi Királynak, ő volt az, aki el tudta emelni a kerék tetejéről az üveget, és ő lett ezzel a falu „legmenőbb csávója”. Később belőle válhatott a bálok Első Legénye (aki szervezte és lebonyolította a bálokat, tehát összeállította meghívottak névsorát is). Fontos tisztség volt ez akkoriban.
Kiváló mulatság volt tehát a Pünkösdi Király megválasztása, csakhogy, mint sok mindent, az egyház ezt a szokást is képes volt tönkretenni. A csetneki zsinat ugyanis, 1594-ben betiltotta a Pünkösdi Király választást, de az ehhez társuló táncot és játékokat is. Mi volt az indok? „Pogányoktól származó szokás.” … Jelentették ezt ki, bárminemű bizonyíték nélkül. Csak úgy.
Csakhogy a nép, ebben a kérdésben nem engedelmeskedett az egyház vaskalapos szűklátókörűségének – s, hogy ne érhesse retorzió őket az egyház részéről, a pünkösdi szokásaikat inkább egyházi énekekkel is bővítették. Mert a Pünkösdi Király megválasztása nemcsak a népi mulatság szempontjából volt értékes, hanem azért is, mert a Pünkösdi Király egy egész éven át birtokolhatta ezt a címet. Ez a cím pedig kiváltásgokkal járt. Például: egy évig minden lakodalomra, ünnepségre, mulatságra hivatalos volt. Minden kocsmában „ingyen rovása” volt (értsd: amit megivott, azt a falu fizette). Lovait, marháit a társainak volt kötelező őrizni, és mentesült a kisebb vétségekért akkoriban még járó testi fenyítés alól.
A Pünkösdi Király mellett, a leányok közül Pünkösdi Királynőt is választottak. A Pünkösdi Királynő ruháját feldíszítették, fejét fehér kendővel/fátyollal borítottak, karjára virágokkal telt kosarat akasztottak. Királyi díszes pálcáikat kiválasztott szolgáik vitték előttük, míg a királyi páros végigjárta a falu házait, ahol ajándékokat kapott a Pünkösdi Királynő. Ezeket az ajándékokat az általa kiválasztott udvarhölgyei vitték utána a látogató-körútjukon. A körúton négy, lehámozott, fehér botra rögzített piros/hímzett kendőt, kifeszítve tartott, a királyi pár feje fölött négy kiválasztott leány, csak így léphettek be az otthonokba. Mikor a kendő-mennyezet is felkerült, körbefogták őket a lányok-legények, és táncba kezdtek, minden ház előtt eljárva a körtáncot. A háziasszony a királyi pár látogatását úgy fogadta, hogy székeket tett ki a Királynak és a Királynőnek, ajándékkosarat adott nekik, ők pedig ezt kosárból való virághintéssel viszonozták, miközben leleplezték a Királynő arcát, felhajtva a fehér lepelt.
Voltak olyan országrészek, ahol ezt a ház-járást ún. Rabjárással is kiegészítették. Ezekben az esetekben a Pünkösdi Királynő udvarhölgyei az általuk kiválasztott fiúk lábait szalagokkal összekötözték, és kezükbe fogva a szalagok végét, vitték őket hátról-házra, a „rabjaiknak” kérve a házigazdától az ajándékokat.
És voltak olyan országrészek, ahol a kislányok közül választottak Pünkösdi Királynőt, őt kísérték végig háztól-házig. Őt a háziak rigmusokkal igyekeztek megnevettetni – miközben az volt a feladata, hogy királynőien komoly maradjon, a hallott rigmusok után is. Mindenesetre, ha elnevette magát, ha nem, ajándékot kapott. A sikert az jelentette számára, ha minél több háznál tudott komoly maradni – ami viszont nagy szégyen volt a háziakra nézve.
Aranyoskáim!
Sikerült jól összezavarnom hát nemcsak magamat, hanem benneteket is, míg eljutottunk a Szerelemfától a Máj-keréken keresztül a Pünkösdi Királyi párig. Mindenesetre – ha megtehetném – szívesen visszaállítanám mindezen hagyományt. Mert egy igazi, aktív élmény lehetett, aminek közösségépítő jellege vitathatatlan.
És ez pont az a fajta közösségépítés, amely korunk hipermodern társadalmából nagyon hiányzik.
Szeretettel ölel titeket:
Öreganyus
Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva, Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza.
