Aranyoskáim! Ma a vallásról elmélkedem egy kicsit, mert számotokra, sajnos, kötelezővé tették a hit tan oktatását. Olyan tanokat hitetnek el veletek, amelyekben talán még maguk a papok sem hisznek. Mert ha jó emberek, egyszerűen nem hihetnek benne. Nektek azonban mégis kötelező elhinni azt, amit tanítanak erről. …

Félreértés ne essék: nem minden vallást említek meg, csak azt, amelyiket a római katolikusok vallanak magukénak. Merthogy ez lett most kötelező vallásirányzat szinte minden iskolában, átlépve azon, hogy a gyermekek milyen vallású családban nevelkednek egyébként. Előre bocsájtom: csak a 10 Parancsolatra szorítkozom, mert ennek a vallásnak ez adja az alapot. A többi kérdést most nem feszegetem.

A hit tan kifejezést szándékosan írtam külön. Hiszen oktatják, tehát tan. Ami tan, azt mindig emberek fejlesztik ki, és írják le, általában az éppen aktuális politikai akarat szerint. Majd oktatják. Hazánkban már kötelezően. Emlékszem, nekem is kötelezően oktatták, még anno, a dinoszauruszok korában. Csak nekünk nem az iskolában, hanem a templomban. Természetesen fűtetlen templomban, hogy a gyermekek érezhessék Isten törődését.

Számomra ezek a hittan-oktatások eleinte arról szóltak, hogy büntetésből térdelnem kellett végig, a hittanóra alatt, az Oltár előtt, és bűnbánást kellett gyakorolnom (később csak azért nem, mert, mint lentebb ki fog derülni, anyám ránevelt arra, hogy a pap bácsitól kérdezni tilos). Mi volt a bűnöm? Kérdeztem, és a pap nem tudott válaszolni a kérdéseimre. Egyszóval: hitetlen gyaurrá váltam kérdéseimmel, és a pap ezeregy miatyánkot sózott rám az Oltár elé térdeltetve, télen, a fagyos templomkövön. … Pusztán felebaráti szeretetből, nehogy elkallódjon a lelkem.

Felháborító is az, amikor egy gyerek olyan kérdéseket tesz fel, amire még felnőttként sem fogja megtalálni a választ, de a felnőttek nem is tudnak válaszolni neki. Sem akkor, sem most. Milyen kérdéseket tettem fel?

Elsőként, ugye, mindig a 10 Parancsolatot tanítják meg nekünk. Ezek egyike, hogy:

„Bálványokat ne imádj!”

Amikor ezt a pap megpróbálta elhitetni velem, hát megkérdeztem:

„Tessék mondani, pap bácsi, akkor miért van teli szoborral a templom? És miért van a pap bácsi nyakában nagy kereszt? És ha már szobor van a templomban, miért egy ember megkínzását kell azokon nézni, miért nem az áldás kiosztását?”

Válasz:

„Nyomás az Oltár elé, mert hitetlen vagy!”

És én mentem, majd elrettentő példának voltam kinevezve a többi gyerek előtt, kijelentvén, hogy ezt érdemli minden bűnös lelkű gyermek, aki nem hisz Istenben. Az én példamutatásomra alapozva, minden gyermek életére való hátrányainak ecsetelésével el is illant az első hittanóra.

Érdekesség, hogy az azóta eltelt időben már ezt a parancsolatot nem tanítják a 10-ekben. Ehelyett, első parancsolatként ma már azt tanítják:

„Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”

Azért itt is felmerül a kérdés, Aranyoskáim: ha Isten csak a tanai követését kérte, akkor miért kellene ezt alattvalókként megtennünk? Soha nem szolgalelkűséget kért tőlünk, hanem embereséget és becsületet. A szolgalelkű pedig annak adja el a lelkét, aki többet fizet érte. …. No, de hát ez már egy másik történet. Kanyarodjunk vissza a gyermekkoromban „tanultakra”.

Eljött hát a második hittanóra is, ahol még mindig a 10 Parancsolatot oktatta nekünk a pap. Azt mondta, hogy az is parancsolat, hogy

„Atyádat és Anyádat tiszteld!”

Csípőből jött a kérdés:

„Még akkor is, ha nap számra vernek? És minél többször kapok egy nap, annál jobban kell tisztelnem őket? És ha ők nem tisztelnek engem, mert hát vernek, és ha vernek, nem tisztelnek, nekem miért kell tisztelnem őket? Jézus is csak tudomásul vette, hogy elárulták, de nem tisztelte ezért Júdást. …”

Folytattam volna még, de esélyem nem volt erre. A pap azonnal reagált, most már türelmetlenebbül:

„Takarodj az Oltár elé, Istent tagadó, bűnös lelke!”

És ismét megtartotta kiselőadását a többi gyereknek arról, milyen bűnös gondolataim vannak nekem, hogy minden gyerek el fog kárhozni, aki hisz nekem, vagy egyetért velem. … Majd váltott, és elkezdte elmondani a többieknek, hogy az, hogy a szülők verik a gyereket, kizárólag felebaráti szeretetből történik, mert csak így tudják megakadályozni azt a szülők, hogy gyermekeik (természetesen, úgy, mint én) elkallódjanak. És – rám mutatva – közölte, hogy ennek ellenére mégis vannak olyan gyerekek, akiknek semmiféle nevelés nem használ, és azok biztos, hogy a Pokol tüzén fognak égni. ….

Persze, mindezt akkor sem hittem el, mert nekünk minden vasárnap kötelezően templomba kellett járnunk a mamámmal. Ezeken a vasárnapokon odafigyeltem a példabeszédekre, mert izgalmasak voltak, olyanok, mint a mesék. Ezért tudtam, hogy a hit tan órák anyaga, és amit a misén hallok, példabeszédeket, azok bizony, Aranyoskáim, nem egyek, de főleg nem ugyanazok. 

És, természetesen minden vasárnap új ruhában kellett menni, hogy lássa a falu: nekünk van. No, ne olyan ruhára gondoljatok, amit a butikokban, vagy a plázákban meg tudtok venni, mert akkoriban még se butik, se pláza nem volt nálunk. Volt Skála, de a konfekcióruhák nem feleltek meg Isten áhítatának, úgyhogy az nem templomba való volt. …. Bezzeg a falu egyetlen varrónője! No. Ha nem nála varrattunk, kitagadtak a templomból. (Olyankor nem ülhettünk lenn, csak a karzaton maradt hely, a pap által meghatározott csoport, a pórnép között. Mert, mint tanítják, ugye: Isten bárányai egyenlők Isten színe előtt. …) Aztán, persze, már felnőttként meg is tudtam: a varrónő és a pap unokatestvérek voltak. És a kéz már akkor is kezet mosott. …

No, de megint elkanyarodtam, Aranyoskáim. Szóval minden vasárnap templomba jártunk a mamámmal. Az egész családból csak mi ketten. Később rájöttem: mamámat ugyanúgy űzték nálunk, mint engem. Tehát egyértelműen a két bűnös léleknek kellett megtisztulnia, heti egyszer a templomban. ….

Igaz, a nagy tisztulás közben majd belefulladtam az ostyába. … Volt olyan hittanóra is, amikor már meg sem vártam, hogy az Oltár elé térdeltessenek, amint beléptem a templom ajtaján odamentem az Oltárhoz, és feltettem a kezem, jelezve a pap bácsinak, hogy kérdésem volna. Akkor kérdeztem meg:

„Tessék mondani, pap bácsi, amikor a vasárnapi misén maga a szánkba teszi az ostyát, mint Isten Testét, akkor miért nem kapunk utána bort is, mint amit a pap bácsi megiszik helyettünk az ostya után? Mert hát így nagyon nyögős. … És, tessék mondani, pap bácsi, ha megesszük Isten testét, és maga megissza utána a vérét is, akkor mi kannibálok vagyunk? ….”

A pap akkor már tajtékzott, és olyat vert a nyakamra, hogy megcsókoltam az Oltár terítőjének alját. Merthogy becsúsztam alá. Majd emelt hangon azt közölte velem:

„Te Isten átka! Ilyen romlott gyereket én még soha nem láttam! Csoda, hogy nem szakad rád a templom fala! Te Istenkáromló!”

Az oltárterítő alul válaszoltam ki:

„De a pap bácsi azt tanította, hogy Isten nevét hiába szádra ne vedd! Akkor most ilyenkor mi van? …”

Válasz helyett kirángatott az oltár alól, végigcibált a többi gyerek előtt, miközben folyamatosan szitkozódott, kilökött az ajtón, és utánam kiabálta:

„Eredj haza, és azonnal küldd be nekem anyádat! Büdös, szemtelen kölke!”

És rám csapta az ajtót. …

Nem mertem megtenni, hogy nem szólok anyámnak a fontos papi igéről, miszerint a színe elé kell járulnia. Akkor végigvert azért, mert rossz hírt hoztam. Aztán, amikor hazaért, végigvert azért, amit hallott rólam a pap bácsitól. Aztán, egy kis idő múlva, amikor újra eszébe jutottak a történtek, végivert azért, hogy mert mit fog mondani a falu? Hát ezért csináltat nekem minden héten új ruhát? …

Amíg élt a dédanyám, ezekben az esetekben mindig hozzá menekültem, ő adott vigaszt, mert mindig azt mondta:

„Hát nem tudtad fijjjam, hogy minél szentebb, annál ördögebb? …

Akkor még nem tudtam, ez mit jelent. Azóta értem már. Sajnos, nem élt olyan soká dédanyám, hogy végig tudta volna követni gyermekkoromat, amikor meghalt, akkor még otthon ravatalozták fel őt. Bemásztam a ravatala alá, amikor megvertek, és fogtam az asztal lábát, mintha a kezét fognám. Még úgy is biztonságot adott, nekem, hogy a szemein akkor már ott volt a két pénzdarab. …

Akkor még nem tudtam, de azért teszik rá, hogy a halottak meg tudják azon vásárolni útjukat a menyországba. Mert az a hit, amit a papok oktatnak, nem szól másról, Aranyoskáim, csak a pénzről. Arrafelé beszélnek, és úgy, ahogyan a pénz érdekei azt diktálják. Ez így van, mióta világ a világ. Ezért tudja a hatalom fegyverként használni az egyházakat.

És nektek most, kötelező jelleggel azt tanítják, hogy ez így jó, csak ez az elfogadott, csak ez az egyetlen. Mert már iskolákban osztályozzák a hiteteket. …

Kell-e többet mondanom egy gondolkodó embernek? …. Minden társadalomnak megvan az újra- és újrahasznosított hite – attól függően, mit akar a hatalom. A hatalom gyakorlása és kiterjesztése érdekében ugyanis átírják a hitet is, az elvakult és fanatikussá silányított hit követelményeit is, mint ahogyan átírták magát a 10 Parancsolatot is. Isten ugyanis soha nem háborúzott. Ha felteszitek magatoknak a kérdést: akkor mi a helyzet a keresztes háborúkkal? …. Rá fogtok jönni, magatoktól: ha az egyház a hatalom eszköze, és annak kiterjesztésére szolgál, akkor egyértelműen megszentelik és áldásosnak tartják a hatalom kiterjesztésére szolgáló háborúkat.

Isten akarata ellenére. Hiszen az Ötödik Parancsolat: Ne ölj! Ugye, meg lehetne kérdezni, akkor mi a helyzet a keresztes háborúkkal? …. És máris mehetnétek ti is az Oltár elé, bűnbánni, mert kérdezni mertetek. … A Hetedik Parancsolat pedig: Ne lopj! Azonnal megkérdezhetnétek, például ebben az esetben azt: akkor miért miséznek jelen kormányunk mellett a papok, amikor azok a szemünket kilopják, miközben a befizetett járulékainkat és adónkat nem ránk költik, hanem csak saját magukra? …. Ez szintén Oltár előtt térdeplést vonna maga után, meg egy koncepciós bírósági pert is.

Úgyhogy ti ne kérdezzetek. Ne járjatok úgy, mint én.

Aranyoskáim!

Azért van két fületek, hogy az egyiken beengedjétek a hallottakat, a másikon pedig ki. Annyit szűrjetek ki az elhangzottakból, ami tényleg kell a vizsgáitokhoz (no, már ez is! Isten fetreng a székében a kíntól, hogy hová, milyen szintre silányították le az emberek a vallást és a hitet), de vizsga után felejtsetek el mindent, ami számotokra nem logikus, és nem tiszta, vagy kérdéseket von maga után.

Mert, ha kérdések vannak, ott bizony valami nem stimmel. Nagyon nem. Akkor meg pláne nem, ha maga a hitet oktató pap nem képes, mert nem tud a gyermekek kérdéseire válaszolni. …

Ne értsetek félre, Aranyaim, kell, hogy legyen hitetek. Hinnetek, és bíznotok kell abban, hogy megtaláljátok a saját hiteteket, amit senki nem írhat elő nektek, és senki nem írhat át, és amivel senki nem kényszeríthet titeket semmire sem. Nem ott fönn fogjátok ezt megtalálni, hanem itt lenn, és benn, a lelketekben. Találjátok meg önmagatokat, akkor megtaláljátok a hiteteket is.

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva. Az új leveleim csak ezen az oldalon kerülnek megosztásra.