Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Gyermekeink lelkének mérgezése ellen

2018. január 27. 06:14 - Öreganyus

tanulas.jpgAranyoskáim!

Ez egy nagyon érdekes levél lesz most, tekintve, hogy tulajdonképpen, rajtatok keresztül a szüleitekhez fogok szólni. Ugyanakkor ti is megtanulhatjátok belőle azt, hogyan állhattok ki a saját, majd a gyermekeitek jogaiért, ha figyelemmel követitek, a szüleitek hogyan teszik meg értetek ugyanezt.

A bőrötökön érzitek, mi folyik napjainkban, az iskolákban, a szüleitek pedig pontosan jól tudják, hogy mindez az elhibázott, és felettébb rossz oktatáspolitikai döntések következménye. Annak érdekében pedig tenni kell, hogy ne rombolhassák tovább, felelőtlen politikusok, a ti szellemi színvonalatokat. És ezért nemcsak a szüleitek, de ti is tudtok tenni. Ha akartok, és ha úgy gondoljátok, hogy érdemes. Vasárnap (holnap) erre itt lesz a lehetőség.

Azok a szülők, akik számára fontos gyermekeik iskolákban való képzése, közösségbe tömörültek, mely közösség napjainkra már szinte mozgalommá nőtte ki magát. Ők úgy hívják közösségüket, hogy: Szülői Hang Közösség. Megtaláljátok őket a Facebookon, Aranyaim, és ha tetszik, amit csinálnak, akkor megmutathatjátok őket a szüleiteknek is. Nemrégiben egy kérdőíves felmérést indítottak el, mely kérdésekre, ha a szülők válaszolnak, akkor a válaszok alapján már társadalmi nyomást fognak tudni gyakorolni a jogalkotóra, a kérdések által vázolt pontokban történő változtatás szükségességét hangoztatva.

Már több portál is írt erről a kérdéssorról, de ez nem azt jelenti, hogy kutatásukat már lezárták. Mindössze annyit jelent, hogy a média figyelmét sikerült a kérdéssorral felkelteniük, de a válaszokat még mindig várják. A válaszadási határidő ugyanis még mindig nyitva áll.

Az eddig, a szüleitek által adott válaszokból kiderült már, hogy a szülők igencsak elégedetlenek az oktatás színvonalával, és a nektek adott tudásanyaggal. Annak ellenére is, hogy egyébként ez a rendszer bőven túlterhelt már így is titeket, ugyanakkor, és azt kell mondjam, sajnos: nem használható, nem praktikus tudásanyagot próbálnak a „Nemzeti”-nek keresztelt Alaptanterv keretében a fejeitekbe ültetni. Mert, legyünk őszinték egymással: azokból, amiket most tanítanak számotokra, nem igazán fogtok használni tudni, szinte semmit sem a felnőtt életetekben.

Mert valami, a társadalom elől egyébként rejtett oknál fogva, tulajdonképpen, szándékosan butítják a nemzetet. Ti ebből mindössze annyit érezhettek, hogy ha hallotok egy új fejezetet bármelyik tárgyból is, azonnal dobjátok a kérdést:

„Hát ezt meg most miért? …”

Higgyétek el nekem, Aranyaim, a szüleitek ugyanezt a kérdést teszik föl egymás között, önmaguknak is. Nektek csak azért nem, mert nem szeretnének titeket még annál is jobban összezavarni, mint ahogyan ez a rendszer összezavar titeket. Mert nektek, sajnos, abból a tananyagból kell vizsgát tennetek, amiről a szüleitek is pontosan tudják, hogy mekkora blődség. Hiszen – bármilyen hihetetlen is – ők is jártak iskolába, az ő tudásanyaguk azonban merőben eltér a nektek most és így oktatott tudásanyagtól.

Ennek pedig egyszerű oka van: a mi időnkben még tényleges (de főleg praktikus) tudásanyagot oktattak, nektek viszont már csupa olyan dolgot tanítanak, amelynek az életben soha nem fogjátok tudni hasznát venni, csak akkor, ha azt az adott vizsga után ki is ejtitek a fejeitekből, viszont a könyvtárban utánaolvastok. Fontos, hogy nem a Guglin! Mert a Guglin ugyanaz a förmedvényi többség van fönn, amit a „nemzeti” tankönyvírók összebarmolnak, tankönyvként. A könyvtár jóval hitelesebb, ott nézzetek utána hát annak, amit nem értetek, vagy nem találtok logikusnak. Ugyanis a könyvtárba száműzték azokat a szerzőket, akik valódi tudást tudnának közvetíteni nektek.

Ugye, szeretnétek tudni, Aranyaim, mit gondolnak erről valójában a szüleitek? Ha a Szülői Hang Közösség honlapján ide kattintotok, máris dobja nektek az okosgépetek, grafikonostól, az eddig beérkezett szülői válaszok összesítését. Ugyanitt, ha veszitek a fáradtságot, és végig is olvassátok magát a bejegyzést, a bejegyzés alsó részén, ha a jelölésre rákattintotok, akkor fel fog ugrani a kérdőív, amit meg tudok mutatni a szüleiteknek, megkérve őket arra, hogy töltsék ki, bátran. Mert változás csak akkor lehetséges, ha a szüleitek, értetek, veletek összefognak. A kérdőív kitöltése pedig csak pár percet vesz igénybe értékes idejükből.

Még valamiről szót ejtenék, Kedveseim! Bár nem gondoltátok volna, de akadnak országunkban olyan pedagógusok, akik pontosan úgy látják az oktatás helyzetét, ahogyan ti érzitek magatokat ott, az iskolában. Ők azok a pedagógusok, akik tanítanának titeket, de ez a rendszer megköti a kezeiket, és, bár pontosan tudják, milyen silány tananyagot, milyen elavult módszerekkel kell számotokra közvetíteniük, bár szenvednek ettől, mégis, mivel ez az előírás, ezt és így kell, hogy megtanítsák nektek. Pedig pontosan tudják, mennyire káros, és mennyire rossz. Bár ti nem szeretitek őket – divatból, mert így a menő -, ők szeretnek titeket, és tennének a ti boldogulásotokért. Ők is, csakúgy, mint a szüleitek, közöségbe tömörültek, és úgy hívják őket: Tanítanék Mozgalom. Már a nevük is elmondja: tanítanának, ha hagynák ezt nekik. …

Nos: e két közösség, a Tanítanék Mozgalom, mint főszervező és a Szülői Hang Közösség, mint támogató szervezet a holnapi napon (vasárnap) utcára hívja a szüleiteket, mindazért, amit fentebb elsoroltam az imént. Ha van időtök, és kedvetek, Aranyaim, mert fel tudtok ébredni a szombat esti buli után, kérlek, menjetek szüleitekkel ti is. Nemcsak nektek fontos, de az utánatok jövő kistesóknak sem mindegy, milyen rendszerben kell tanulniuk majd. Tehettek azért, hogy testvéreiteknek – később pedig a ti gyermekeiteknek - már ne kelljen zöldségeket-blődségeket tanulniuk.

Mert kinn lesz a ti korosztályotok is: többek között a Független Diákparlament is, támogatói szervezetként, jelen lesz az eseményen. Ha hozzájuk csatlakoztok, a szüleiteknek pedig információt adtok a többi szülőhöz való csatlakozáshoz, akkor együtt, közös erővel, a gyermekek-fiatalok-szülők-pedagógusok együtt, képesek lesznek elhozni a szükséges változást, a jövő nemzedéke számára.

Természetesen, az eseménynek van Facebook-oldala, kattintsatok ide, és azonnal átkerültök oda. Akkor láthatjátok, hogy délután 15.00 órakor várnak mindenkit a Kossuth térre. Délután háromig pedig minden buli után fel lehet (fel illik) ébredni, ugye? …

Szeretettel ölel titeket, bízva éleslátásotokban:

Öreganyus

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva. Az új leveleim csak ezen az oldalon kerülnek megosztásra. 

komment
süti beállítások módosítása