Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Az út szélén hagyja a rászorulókat a hazai lakáspolitika ...

2018. október 03. 01:13 - Öreganyus

lakhatasi_szegenyseg_2_napi_hu.jpgA 2018-as lakhatási jelentés egyik legfontosabb megállapítása – az utóbbi évekhez hasonlóan –, hogy Magyarországon egyre mélyül a lakhatási válság. 1,5 millióan élnek olyan lakásban, amelyekkel súlyos lakásminőségi problémák vannak; az ilyen zsúfolt, nedves, alacsony komfortfokozatú lakásokban élő embereknek a legtöbb esetben nincs pénzük felújítani a lakásukat.

A 4,4 millió magyarországi lakóingatlan nagyjából 80%-a nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak, azaz a magyarok többségének lakhatási költségeit és életminőségét különösen rosszul érintik az épületállomány fizikai jellemzői. Minden harmadik háztartás lakhatással összefüggő megfizethetőségi problémákkal küzd, tehát jövedelméhez képest irreálisan sok pénzt költ rezsire, bérleti díjra vagy lakáshitelek törlesztőrészleteire (nem utolsósorban az épületek előbb említett fizikai állapota miatt).

A lakhatás terén a megfizethetőségi problémák szembetűnő folyamata az utóbbi évtizedben az eladósodás. Jelenleg nagyjából 1,4 millió háztartásnak (a háztartások harmadának) van valamilyen hitele, a háztartások legalább 13%-ának pedig 60 napon túli közműhátraléka, miközben 750 000 végrehajtási ügy van folyamatban az éves GDP 7%-ának az értékében. Ezeknek a tényeknek az ismeretében már érthető, hogy miért jut minden napra nagyjából tucatnyi kilakoltatás, és hogy miért nem mondható megoldottnak a (deviza) hitelválság.

A lakhatási problémák nemcsak hajléktalan embereket, Budapesttől távoli szegénytelepeken és vályogházakban élőket érintenek. Az idei jelentésben a tavalyi évhez hasonlóan azokat tekintjük lakhatási szegénységgel érintett háztartásoknak, akik megfizethetőségi, lakásminőségi és energiahatékonysági, területi, illetve jogi szempontból az átlagosnál rosszabb, kiszolgáltatottabb helyzetben élnek.

Óvatos becsléseink szerint országosan 2-3 millió ember él lakásszegénységben, vagyis tapasztalja a négy lakhatási probléma valamelyikét. A lakhatási szegénység részproblémái pedig egymással összefonódva olyan ördögi kört alkotnak, amelyet lakásszegénységi csapdának nevezhetünk.

Ideális esetben az állam feladata lenne, hogy a lakásszegénységi csapdát megszüntesse, a lakásszegénységből származó hátrányokat csökkentse.

Tehát ha valaki egy rossz minőségű, periférikus elhelyezkedésű, magas fenntartási költségű lakásba születik, akkor legyen esélye onnan kikerülni. Ezzel szemben az idei lakhatási jelentés is arra a következtetésre jut, hogy a lakhatásra fordított közpénzek döntő többsége a tehetősebb családokat támogatja (például a családi otthonteremtési kedvezménnyel, azaz a CSOK-kal). Számításaink szerint a rászorultsági alapon nem célzott lakhatási célú kiadások a központi költségvetésben nagyjából kilencszeresen felülmúlják a háztartásoknak nyújtott, rászorultsági alapon célzott kiadásokat. Nagyon kevés olyan célzott lakhatási beavatkozást találunk ma Magyarországon, amely a lakhatási szegénység problémájára választ adna.

A lakhatási szegénység kezeléséből látványosan kivonul a központi állam, a problémát a helyi önkormányzatokra hárítja (egységes szabályozás vagy központi támogatás nélkül), melyek többségének viszont nincs elegendő forrása a megfelelő beavatkozásra. Amikor pedig lenne forrás, akkor a szabályozói környezet jellege miatt sokszor a politikai akarat hiányzik, és a lakhatási problémák okainak kezelése helyett a szegény családok kiszorítása történik.

Az állam tehát egyre inkább kivonul a lakásszegénység megoldásából, valamint nem megfelelő módon avatkozik be. Ennek következménye a lakásszegénység mélyülése és a társadalmi különbségek növekedése. A negatív, sokszor áttételesen érvényesülő hatásokra az idei lakhatási jelentésben is külön figyelmet fordítottunk.

Az állam kivonulása tetten érhető a magánbérleti piac ellentmondásaiban is. Egyre nehezebb magántulajdonú lakáshoz jutni a lakáspiacon, így egyre több szegényebb háztartás kerül a magánbérleti piac alsó szegmenseibe, ahol az utóbbi években kialakult az uzsoraalbérleteknek nevezett kizsákmányoló jellegű lakáskínálat. Számos sajtócikk foglalkozott annak a folyamatnak a következményeivel, hogy az utóbbi nyolc évben átlagosan megduplázódtak a lakásbérleti díjak, miközben az egy főre eső nettó jövedelmek 2010 és 2016 között csak 26,5%-kal nőttek.

A legalacsonyabb jövedelmű háztartások teljes havi jövedelmét meghaladja ma már egy átlagos 40-60 m²-es lakás bérleti díja. Ezért sokan a magánbérleti piacra sem tudnak belépni és olyan – piaci vagy állami – intézményes megoldások felé tolódnak, mint a munkásszállók vagy a családok átmeneti otthona. Végső soron az állam olyan intézményi ellátást finanszíroz háztartások tízezreinek, amelyek nem a lakhatási problémák kezelésére lettek létrehozva, hanem átmeneti krízishelyzetek kezelésére. Az állam az érintett háztartások lakhatási problémáit aránytalanul drágán, intézményesített szegénységi csapdába zárva „orvosolja”. Szakértői becslések szerint a hajléktalan emberek és a családok átmeneti otthonaiban élő háztartások egyharmadának nem ezekre a költségvetési szempontból drága (ugyanakkor túlterhelt, alulfinanszírozott, nehezen hozzáférhető és rossz minőségű) intézményes ellátásokra lenne szüksége, hanem csupán megfizethető, jó minőségű lakhatásra.

A nem megfelelő állami intézkedések tükröződnek az energiahatékonysági beavatkozások területén is. Becslések szerint a teljes magyar energiafogyasztás hatoda megspórolható lenne a lakóépületek energiahatékony felújításával. Az energiahatékonysági problémák egyik sarokköve, hogy a magyar háztartások 42%-a, a kistelepüléseken élők háromnegyede fával fűt (ez az arány az elmúlt években emelkedett), nagy részük elavult berendezésekkel. Az egyebek mellett a nem megfelelő fűtéstechnológia által is okozott légszennyezés szakértői becslések szerint a GDP 19%-ának megfelelő veszteséget okoz Magyarországon különböző egészségügyi problémákon keresztül. A fűtés jelentős megfizethetőségi problémát is okoz: a rezsiköltségek legnagyobb részét ez teszi ki, melynek kifizetése sokak számára nehézséget okoz (például a tűzifa ára az elmúlt években meredeken nőtt).

A fentiekből is világosan kirajzolódik, hogy a lakhatási problémák enyhítését célzó közpolitikák és intézmények nélkül a lakáspiac egyenlőtlenségei folyamatosan nőnek, és sokan kényszerülnek méltatlan körülmények között élni.

A lakásszegénységnek egyéni, háztartási és össztársadalmi szinten is káros továbbgyűrűző hatásai vannak. Ezek ellensúlyozása akkor lehetséges, ha egyértelmű állami politikákkal biztosítjuk mindenki számára a megfizethető, jó minőségű lakhatást. Ennek Magyarországon legismertebb módja az önkormányzati szociális bérlakásépítés – ez azonban messze nem az egyetlen és nem is minden esetben a legjobb módja a lakásgondok tartós enyhítésének.

Amíg nincs átfogó, összehangolt állami lakáspolitika és ennek végrehajtására szakosodott stabil intézményrendszer (például lakhatási minisztérium és annak szervei), addig csak eseti és esetleges jó gyakorlatok létezhetnek. Az egységes és progresszív lakáspolitikához további intézkedések volnának szükségesek (a megfizethetőség támogatása érdekében) a magánbérleti szektor és a létező szociális bérlakásállomány szabályozásában, a kiterjedt és szociálisan célzott lakhatási támogatások bevezetésében vagy az alacsony jövedelműek energiahatékonysági beruházásainak segítésében.

A szociális ellátórendszer intézményeibe való beragadás és a területi kiszorulás megállításához elengedhetetlen a megfizethető lakásállomány bővülése. Ennek különböző intézményi formái lehetségesek: az önkormányzati bérlakások mellett a lakáskezelő társaságok, a szociális lakásügynökségek vagy a bérlői lakásszövetkezetek. Az intézményi tulajdonú lakásállomány bővítésével olyan új, jobb minőségű lakások létesülhetnének, melyek tartósan ki vannak vonva a piacról, ezáltal megfizethetők maradnak és elérhetők a nem vagyonos háztartások számára is.

A lakásszegénység enyhítését célzó közpolitikák hiánya elsősorban a politikai szándék hiányából fakad, hiszen a lakáscélú költségvetési kiadások az elmúlt években emelkedtek. A lakhatási kérdésekkel foglalkozó szakemberek és társadalmi mozgalmak már számos fórumon megfogalmazták a fenti (és további) javaslatokat, melyekre az elmúlt évek lakhatási jelentéseihez hasonlóan a jelentés egyes fejezeteiben utalunk.

Habitat for Humanity Magyarország

A teljes Jelentés ide kattintva elolvasható.

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza