Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

A büntetőeljárások gyermekjogi szempontú megreformálása szükséges ....

2018. szeptember 13. 08:04 - Öreganyus

paragrafus.jpgAranyoskáim!

Egy több éven keresztül folyamatos jelleggel tartó családon belüli erőszakot követően gyilkosság történt, melyet később hullagyalázás is követett. … Az ügyész vádat emelt az elkövető ellen, a bíró pedig ítéletet is hozott: az elkövető 6 évet kapott. Ennyit ér ma egy emberélet, ezért nincs ezeknek az ítéleteknek semmiféle visszatartó ereje. Sem a családon belüli erőszak, sem pedig a gyilkosság elkövetésétől. Azt már tudjuk, hogy a bíró csak az elé tett pontokban hoz ítéletet, hivatalból egyetlen esetben sem egészíti ki már bírósági szakban a vádakat. Ez az oka annak, amiért azt állítom: az ügyészek számára elengedhetetlen volna a gyermekjogi továbbképzés, ha már a bírák nem mozdulnak hivatalból a gyermekek érdekében. Esettanulmány következik.

A nyilvánosság elé került esetekből világosan kitűnik: az elkövetők mellett szenvedő gyermekek egy ilyen esetben sem kapnak elégtételt, ezen túlmenően további kapcsolattartást is előírnak számukra azáltal, hogy nem vonják meg az elkövetőktől a szülői felügyeleti jogukat, a büntetés részeként. Úgy kell tehát kapcsolattartáson majd megjelenniük a gyermekeiknek, hogy közben pontosan tudják azt: apjuk egy gyilkos, aki nem egy idegent, hanem anyjukat/nevelőanyjukat ölte meg.  Ezt a tudatot pedig nem könnyű elviselni, még felnőttek számára sem, de egy hiányos ügyészi vádemeléssel, melyet hiányos bírói ítélet követ, rákényszerítik az áldozat, és/vagy az elkövető gyermekeit arra, hogy továbbra is kapcsolatban kell állniuk egy éveken át őket bántalmazóval, aki elkövetés-sorozatának végére gyilkossá is vált. Ráadásul, a szabadulása után továbbra is korlátlanul, és felügyelet nélkül gyakorolhatja szülői felügyeleti jogát, felettük.

Az éveken át tartó családon belüli erőszak után elkövetett gyilkosságot követően ugyanis az elkövető gyermekei nagy valószínűség szerint kerülnek hatósági gondozásba. Hogy miért nem családtag általi nevelésbe kerülést (családba fogadást) írok? Azért, mert azt a rokoni társulást (amit, elméletileg családnak nevez a köztudat), amelyik szemet behunyva tudomásul veszi, hogy a vérüket éveken keresztül bántalmazzák, amit a gyermekek (akik szintén az ő vérük) végignéznek, végighallgatnak, és végig is kell, hogy éljenek (rosszabb esetben ők maguk is végigszenvedik), nem tudom családnak nevezni. A Család ugyanis mindezt nem szemléli tétlenül, hanem lépéseket tesz a család bántalmazott tagjainak védelmében, segítséget nyújtva és kínálva a bántalmazottak számára, és nem fedezik az elkövetőt hallgatásukkal.

Azokban az esetekben amikor a folyamatos családon belüli erőszak gyilkosságban csúcsosodik ki, az első pofontól a gyilkosságig több év, esetleg évtized eltelik úgy, hogy a bántalmazott szélesebb családja mindezt hallgatólagosan tudomásul veszi, és szemét behunyva tűri. Ebből adódóan azt feltételezem, hogy az elkövető és az áldozat gyermekeit, az elkövetés után sem veszik magukhoz, családba fogadási eljáráson belül. Legalábbis, ha igen, akkor ez csak nagyon elenyésző esetben történik meg. És ennek oka az éveken, évtizedeken át tartó kollektív családi érdektelenség a bántalmazásban élő családtag (és annak gyermekei) felé.

Ez egy külön, nagy témakör, most nem erről szeretnék írni. Hanem a vádemelésről.

Tegnap, a 24.hu tudósított arról az esetről, amikor egy hentes feldarabolta, és elégette felesége holttestét. A portálon olvashattok a részletekről, én az ügyészség szemszögéből vizsgálnám meg a történteket, rámutatva a vádemelés hiányos pontjaira, a vonatozó jogszabályok tükrében, és ehhez a Btk. rendelkezéseit hívom segítségül.

A Btk. 6.§.(1.) bekezdése rendelkezik arról, hogy

„Bűnhalmazat az, ha az elkövető egy vagy több cselekménye több bűncselekményt valósít meg, és azokat egy eljárásban bírálják el.”

Ebben az esetben a bűnhalmazat megvalósult (az alábbiakban alátámasztom ezen állításomat), hiszen több éves családon belüli erőszakot követően gyilkosság és hullagyalázás történt, miközben az elkövető éveken keresztül megvalósította a kiskorú veszélyeztetése bűncselekményt is, ráadásul a folytatólagos elkövetés módszerével, három kiskorú sérelmére. Az ügyész ennek ellenére – nem tudomásul véve a kiskorúak fokozott védelmét előíró gyermekjogi rendelkezéseket – mindössze emberölés cselekményében emelt vádat. A többi cselekmény ennek következtében nem is kapott érdemi, bírói elbírálást, mert a bíró szintén nem vette a halmazati elkövetési módot figyelembe, hivatalból.

A szándékos/nem szándékos elkövetési módozatra (7.§.) most nem térnék ki, mert szerintem egy folytatólagos családon belüli erőszakot követő gyilkosságnál az elkövetés csak szándékos lehet, ugyanakkor fontos tény: a szándékosságot a legnehezebb bizonyítani, büntetőeljáráson belül. Tehát az, hogy szerintem, ha egy fizikailag jobb erőben lévő férfi, családon belül megöl egy nőt, a folyamatos bántalmazás végkifejleteként, csak szándékos lehet, még nem jelenti azt, hogy az ügyész ezt tudja, és képes bizonyítani vádemelés előtt. Számomra ugyanis egyértelmű: ha egy fizikailag erősebb egyed egy nálánál gyengébbet éveken keresztül bántalmaz, annak előbb-utóbb gyilkosság lesz a vége. Hiszen nem verekedés, hanem verés történik, huzamosabb időn keresztül, és ennek nem is lehet más végkimenetele – és erről az elkövetőnek is tudomása kell, hogy legyen. Különben, volna számára visszatartó erő a folytatólagos bántalmazástól. Mivel nincs, mert uralkodik áldozatán azzal, hogy folyamatos rettegésben tartja (ez is a szándékosságot támasztja alá, mert véletlenül, vagy gondatlanságból senki sem tartja rettegésben éveken keresztül a saját családját), így simán eljuthat a gyilkosságig is, mint ahogyan az most is történt. … De ez csak az én véleményem, a büntetőeljárásban ezt az elvet talán tudomásul veszik, viszont nem tudják (vagy csak ritkán) bizonyítani, hogy az elkövető mivel volt tisztában, és mivel nem, az elkövetés előtt, közben és után. Ezért szerepel csak nagyon ritkán a szándékosság, mint elkövetési elv a vádemelésben. Menjünk hát tovább a Btk. vonatkozó passzusain.

Felettébb érdekes rendelkezés a 79.§., mely szerint:

„A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el.”

Nos: egy több évet felölelő, 3 kiskorú és egy nő ellen elkövetett, folytatólagos családon belüli erőszakot követő gyilkosság, majd hullagyalázást követően a 6 év letöltendő kiszabása nem hiszem, hogy az elkövető (vagy bárki más) számára visszatartó erővel bírna, annak vonatkozásában, hogy ilyet többé ne kövessen el, szabadulása után. És azt sem gondolom, hogy a kiszabott 6 év a többi, családját bántalmazót elrettentené attól, hogy tovább verhesse az asszonyt és a gyermekeit. … Mert ez a 6 év, azért, amit tett, egész egyszerűen nevetségesen szánalmas. Ettől függetlenül ezen szánalmas ítéletek számára a 81.§.(3.) bekezdése gátat kellene, hogy szabjon, ha megtörtént volna a halmazatban történő elkövetés ismertetése az ügyész részéről, vagy legalább a bíró hivatalból figyelembe vette volna. Ez a rendelkezés ugyanis így szól:

„Ha a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények közül legalább kettő határozott ideig tartó szabadságvesztéssel büntetendő, a büntetési tétel felső határa a legmagasabb büntetési tétel felével emelkedik, de nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes tartamát.”

Mivel sem az ügyész, sem a bíró nem volt elég gondos, így ez a rendelkezés, ebben az ügyben figyelmen kívül maradt – a kiskorú sértettekkel együtt, akiket sem az ügyész, sem pedig a bíró nem látott, és nem értékelt áldozatként. Így az ő jogaikat nem képviselte senki, így az őket ért jogsérelmek sem kerültek orvoslásra.

Az elkövető megölt egy embert, mely cselekményről a 160.§.(1.) bekezdés rendelkezik:

„Aki mást megöl, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Kiválóan láthatjuk, hogy a bíró a legminimálisabb büntetési tételt alkalmazta a kiszabott 6 évvel. Ne feledjük: mindezt úgy, hogy az emberölést több évig tartó bántalmazás, kiskorú veszélyeztetés és a gyilkosságot követő hullagyalázás eredményeképpen. Igen, mondhatnátok: biztosan voltak enyhítő körülmények. … Kérdem én: melyek ezek? Az, hogy a gyermekeit nem ölte meg? (A tudósítás ki is emelte, hogy a nő azért nem menekült el a bántalmazásból, mert nem akarta az elkövető gyermekeit egyedül hagyni az elkövetővel. Ami számomra egyértelműen azt jelenti, hogy a nő volt a villámhárító, ő vette le a bántalmazást a gyermekekről azzal, hogy a saját testi épségét kínálta értük cserébe.)

Vagy az, hogy nem egyszerre ölte meg a nőt, rögtön az első alkalommal, hanem előtte több éven keresztül verte, és ezzel együtt pszichésen is bántalmazta? Vagy az, hogy nem azonnal darabolta fel, és égette el a holttestet, a gyilkosság után, hanem csak később, miután lefektette a gyermekeit? (Amit azért nem hiszek el, egyébként mert a Híradó arról számolt be: mesét mondott a gyermekeinek, úgy fektette le őket. Nos. Azt minden bántalmazott feleség tudja, hogy a családon belüli bántalmazó soha nem mond esti mesét a gyermekeinek. Mivel bántalmazza őket, ebbe a kategóriába nem fér bele az elkövetőnek az, hogy gondoskodjon is az áldozatai jólétéről. Ez fix, mivel a két fogalom és viszonyulási alap egyértelműen kizárja egymást. Ebből adódóan azt gondolom, hogy tette lefedését kitalálandó, húzta az időt az elkövetés és a darabolás között, mely szükséges idősáv lefedéséhez hívta segítségül a gyermekeiről való gondoskodás tényállítását, ebben a formában alibiként használva gyermekeit – és valljuk be: be is jött neki, mert a bíró a legenyhébb büntetést adta.) Szóval: ugyan melyik lehetett ezek közül az enyhítő körülmény a bírói megítélésben?

Valószínűsítem, hogy az ún. erős felindulást vette figyelembe a bíró, a büntetés kiszabásakor, a 161.§. szerint:

„Aki mást méltányolható okból származó erős felindulásban megöl, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Erről meg azt gondolom, hogy a kulcsszó: a ’méltányolható’. Csak azt nem értem, hogy mi méltányolható van azon, hogy az asszony vissza mert szólni az elkövetőnek. Merthogy azt írja a tudósítás: az elkövető folyamatosan csalta és verte az asszonyt, ráadásul el is tartatta magát, miközben – mivel évek óta nem dolgozott, így saját bevétele nem volt – meglopta az asszonyt, és a tőle lopott összeget a ruhái között raktározta el. Az asszony ezt megtalálta, és visszavette (lévén, a gyermekeket tartania kellett, ahhoz pedig pénz kell).  Az elkövető a gyilkosság napján jött rá arra, hogy az asszony elvette tőle a pénzt, rákérdezett (a tudósításból az is kiderül, hogy miközben ő a pénz után kutatott, az asszony továbbra is pakolta a fát), és mivel az asszony flegmán válaszolt, egy ütéssel eltörte a gégeporcát. Azonnal megölte. A bíró szerint - az ítélet fényében bizton állíthatóan - mindez méltányolható körülmény, amiért csak 6 évet érdemel az elkövető.

Részletezem: az ítélet szerint méltányolható, hogy az elkövető nem gondoskodott gyermekei tartásáról. Méltányolható, hogy az elkövető tulajdonképpen meglopta a családot fenntartó asszonyt. Méltányolható, hogy az elkövető éveken keresztül rommá csalta, és bántalmazta asszonyát. Méltányolható, hogy a ház körüli, nehéz fizikai munkákat az elkövető helyett az áldozat végezte. És persze, ne feledjük: méltányolható, hogy a gyilkosság előtt, éveken keresztül bántalmazta az elkövető az asszonyt. Hiszen a bíró megítélésében az elkövető méltányolható okból, és erős felindulásból ölt, ezért csak 6 évet kapott.

A 208.§.(1.) bekezdése rendelkezik arról, hogy

„A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy - ideértve a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt is, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él -, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Nomármost. A gyilkosságot megelőző években az elkövető folytatólagos bántalmazásnak tette ki a családját, mely családot az asszony mellett 3 gyermek is alkotta. Az nem derül ki, hogy a gyermekek kaptak-e az ütlegekből (a csbe dinamikáját jól ismerve, azt gondolom, hogy igen), vagy „csak” pszichésen bántalmazta őket, de a bántalmazás a gyermekek tekintetében is megtörtént. Ha mással nem is, de a szemük láttára, és a fülük hallatára ordibált az asszonnyal, vagy verte meg, nem jött attól zavarba, hogy a gyermekei mindezt látják, és hallják. Már ezzel megvalósította az egészséges pszichikai- szellemi fejlődésük veszélyeztetését. Ha meg is ütötte őket, akkor a fizikai fejlődésüket is veszélynek tette ki. Hogy fizikailag is bánthatta őket, azt abból gondolom, hogy a tudósítás beszámol arról: az áldozat azért nem ment el tőle, mert féltette az elkövető gyermekeit magukra hagyni az apjukkal. És ez nem lehet véletlen.

Hozzátéve, és kiemelve: az elkövető az elkövetés időpontjában már többedik éve nem dolgozott, az áldozat tartotta el. Ami azt jelenti: anyagilag a gyermekekről és a gyermekek lakhelyéül szolgáló ingatlan fenntartásáról az áldozat gondoskodott. Oké, most mondhatnátok, hogy hát előtte az elkövető külföldön dolgozott, biztosan küldött haza annyi pénzt, amiből tartalékolni tudtak. Ezt cáfolom. Mégpedig azért, mert a tudósítás kitért arra is: külhonban egy másik nővel, új családot alapított, tehát a jövedelme nagy része az új család tartására mehetett, nem pedig az itthoniakról való gondoskodásra. És ez tény. Ahogyan erről a 212.§.(1.) bekezdése is rendelkezik:

„Aki jogszabályon alapuló és végrehajtható hatósági határozatban előírt gyermektartási kötelezettségét önhibájából nem teljesíti, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Igaz, itt nem volt végrehajtható hatósági határozat, de a társadalmi elvárás, hogy egy apa járuljon hozzá gyermekei tartásához, igen. Ráadásul mindez jogszabályon is alapul (Gyvtv). … Szóval, csak azt szeretném jelezni: az a szülő, aki nem gondoskodik gyermeke megfelelő anyagi tartásáról, bizony, hogy elköveti a gyermekek veszélyeztetésének cselekményét. A vádemelésben viszont mégsem szerepelt a kiskorú veszélyeztetése cselekmény, még ebből a szempontból sem. És mivel a bíró sem észlelete mindezt hivatalból, nem is büntették meg ezért az elkövetőt.

És akkor most vizsgáljuk meg a kapcsolati erőszak, mint büntetőjogi tényállás elkövetését is, az emberölés mellett, tekintettel arra, hogy az emberölést megelőzően az elkövető ezt is, éveken keresztül megvalósította, ám emiatt sem a vádemelés, sem az ítélet nem büntette meg. Pedig a 212/A.§.(1.) bekezdése így rendelkezik:

„Aki gyermekének szülője, továbbá az elkövetéskor vagy korábban vele közös háztartásban vagy egy lakásban élő hozzátartozója, … vagy gyámoltja sérelmére rendszeresen

a) az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartást tanúsít,

b) a közös gazdálkodás körébe vagy közös vagyonba tartozó anyagi javakat von el és ezzel a sértettet súlyos nélkülözésnek tesz ki,

ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Fentebb már részleteztem, hogy ez is megvalósult, mégpedig mindkét esetben. Csakhogy a jogalkotó mindezt magánindítványra rendeli büntetni, az áldozat pedig, mivel a tárgyaláson, az elkövető közreműködéséből adódóan már nem tudott megjelenni, nem is tehette meg, mert füstté vált, így ez a cselekménysorozat büntetlenül maradt, mert büntetlenül maradhatott, hiszen hivatalból sem az ügyésznek, sem a bírónak nem kötelessége figyelembe venni. Mivel az áldozat már nem tudott magánindítványt tenni, a gyermekek sem tehették ezt meg. Pusztán azért, mert az ő jogaikat és sérelmeiket nem képviselte senki ebben az eljárásban, aki megtehette volna, hogy a gyermekek érdekében magánindítvánnyal él, a családon belüli erőszak cselekménye okán. Ha a nyomozás első percétől bevonja az ügyész a gyámügyet, akkor egy eseti gondnok erre odafigyelhetett volna, és nem marad ez az elkövetés sem a bírói látókörön kívül. De hát nem így történt.

És akkor ne hagyjuk figyelmen kívül a családon belüli erőszakban minden esetben részt vevő zaklatás cselekményét sem, melyet a 222.§. szabályoz:

„Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen vagy tartósan háborgatja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki félelemkeltés céljából

a) mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy

b) azt a látszatot kelti, hogy más életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény következik be,

vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3) Aki a zaklatást

a) házastársa, volt házastársa, … sérelmére,

b) nevelése, felügyelete, gondozása … alatt álló személy sérelmére,

követi el, az (1) bekezdésben meghatározott esetben két évig, a (2) bekezdésben meghatározott esetben bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Az, aki folyamatosan bántalmazza családtagjait, egyértelműen zaklatja, és fenyegeti is – a kettő ugyanis nincs meg egymás nélkül. Csakúgy, mint a fizikai erőszakot körülölelő pszichikai-verbális erőszak sem. Némán ugyanis senki nem ver senkit, családon belül. Az ütlegek közben, előtt, és után olyan szavak hagyják el az elkövető száját, amelyeket a bántalmazottak kiválóan ismernek, és pontosan tudják, hogy sokkal jobban fájnak, mint maguk a fizikai ütlegek. A veréseket megelőzően pedig folyamatosan kapják az elkövetőtől a verés ígéretét is, abban az esetben, ha az elkövető az áldozatra akarja kényszeríteni az akaratát. Ugyanakkor, mindez hiába egyértelmű, és köztudott is, mert nem szerepelt sem a vádiratban, sem pedig az ítéletben.

És akkor, mindezeken túl még ott van nekünk a 228.§., ami a kegyeletsértésről rendelkezik, mégpedig imigyen:

„Aki halottat vagy emlékét a 226. vagy a 227. §-ban meghatározott módon meggyalázza, vétség miatt az ott meghatározott büntetéssel büntetendő.”

A jogszabályban hivatkozott §-ok a becsületsértés cselekményét fedik. Tehát kegyeletsértés akkor történik, ha az elhunyt becsületét, a halál beálltát követően megsértik, akár szóban, akár kép-és hangfelvételekkel. Nomármost. Itt, az egész büntetőeljárás arról kellett, hogy szóljon (tekintettel a nagyon enyhe büntetésre), hogy az elkövető folyamatosan azt bizonyíthatta, hogy az áldozat megérdemelte, amit kapott. Márpedig az áldozat addigra, mikorra ezek a vallomások megszülettek, már halott volt. Azaz: a halott kegyeletét sértő nyilatkozatot tehetett az elkövető, a legtöbb vallomásában, lévén, az emberölést méltányolható okból minősítette a bíró. És ez nem véletlen, ennek oka kell, hogy legyen. Más okot nem látok, mint az elkövető által elmondottakra való alapozást. Ha pedig a bíró számára az elkövető méltányolható okból követte el a tettét, az azt jelenti, hogy a bíró megítélésében az áldozat hibájából, és/vagy provokációjából adódott maga az elkövetés. Ezt pedig csak úgy lehetett a bíró tudomására hozni, ha az elkövető azt mondta, amit mondott, úgy, és olyan formában, ahogyan tette. Ha kegyeletsértően, akkor kegyeletsértően – a kutya nem minősítette ezen cselekményét. … Sem. …

A legérdekesebb: a kegyeletsértés törvényi tényállása nem tér ki a hullagyalázás cselekményére. Ezt – ezek szerint – hazánkban nem tiltja törvény. Ezért történhetett, hogy egy holttest feldarabolása, és tűzre vetése nem büntethető cselekmény, és büntetőjogi szempontból nem is minősíthető, még csak kegyeletsértésnek sem. Ennek oka pedig két szó kimaradása a vonatkozó passzusból, és ez a „bármely módon” szóösszetétel. Ugyanis a kegyeletsértést a törvény csak a becsületsértés értelmében rendeli büntetni, nem pedig a bármely módon való meggyalázását a holttestnek. … Sakk-matt. Az áldozat jogait az ügyész képviseli a bíróságon az ilyen esetekben, ebből is látható, hogy fenti esetben milyen minőségben. …

Ha alapos lett volna az ügyész, akkor vádat emel környezetkárosítás miatt is, a 241.§.(1.) bekezdés szerint:

„Aki a …. levegőt jelentős mértékű szennyezéssel vagy más módon

a) veszélyezteti,

b) olyan mértékben károsítja, hogy annak természetes vagy korábbi állapota csak beavatkozással állítható helyre,

c) olyan mértékben károsítja, hogy annak természetes vagy korábbi állapota nem állítható helyre,

bűntett miatt az a) pontban meghatározott esetben három évig, a b) pontban meghatározott esetben egy évtől öt évig, a c) pontban meghatározott esetben két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Nomármost. Ha valaki emberi testet éget el a kazánban, az a levegő nagymértékű szennyezését követi el. És ezen nincs mit tovább magyarázni. Az ügyésznek erről mégsem volt tudomása, de a bíró sem észlelte hivatalból. …

Aranyoskáim!

Hosszúra sikerült mai levelem, nem véletlenül. El akartam kerülni a félreértéseket, és a belemagyarázásokat is. Bízom abban, hogy sikerült úgy levezetnem ezt a kis és szűkszavú esettanulmányt, hogy azáltal legalább egy minimális közfelháborodást kiváltsak. A közfelháborodás szükséges ugyanis ahhoz, hogy úgy az áldozatok, mint a gyermekek jogait jobban és kiemeltebben figyelembe vegyék a büntetőeljárások során, és ne méltányolják enyhe büntetéssel az ilyen elkövetéseket, mint a fent részletezett.

Igyekeztem levezetni, hogy miért lett volna jogalapja a halmazati elkövetésként értékelt vádemelésnek, ami – ügyészi mulasztásból – nem történt meg. Ugyanakkor fontos tény az is: mindezt a bíró hivatalból nem észlelte. A jogalkotó pedig azt nem észlelte, hogy a Büntető Törvénykönyv nem rendelkezik a hullagyalázás cselekményéről. Pedig itt ez is megtörtént, hiszen az áldozat holttestét feldarabolta, és elégette az elkövető. Ezzel azért nem tudták megvádolni, mert nincs a Btk.-nak erre vonatkozó rendelkezése. Kegyeletsértésről rendelkezik csupán, annak is a szóban történő meggyalázás eseteiről, illetve arról, ha a holttestről filmfelvételeket készítenek, vagy a gyilkosságot hangfelvételen megörökítik. Ez az én értelmezésemben azt jelenti: a holttesttel lehet pl. szexuális aktust létesíteni, az nem hullagyalázás, és nem büntetendő, csak akkor, ha a szexuális aktusról film-, vagy hangfelvétel készül, és az nyilvánosságot lát, mert az már kegyeletsértésként minősül, amiről már rendelkezik a Btk.

Ez a hazai jogalkotás, és jogrendszer, no, meg persze, az elméleti igazságszolgáltatás. A gyakorlatban pedig, láthatjuk: az éveken keresztül tartó, családon belüli erőszak, a gyermekek veszélyeztetése, végül gyilkosság és hullagyalázás mindösszesen 6 évet ér. Jó magaviseletért pedig előbb fog szabadulni az elkövető. És ennek – a jogalkotó elképzelése szerint – visszatartó erővel kell bírnia, mármint, ami a kiszabott büntetési tételt illeti.

Tényleg? …

Nagyon fontos rögzítenünk: még ebben az elkövetési módozatban sem vonta meg a bíró, hivatalból az elkövető szülői felügyeleti jogát, mint ahogyan a nevelésre való alkalmasságát sem vizsgálta meg, automatikusan, vagy hivatalból. Pedig az elkövetéskor csak pár méterre voltak a gyermekei, bármikor rányithattak volna, ha azt nem is vesszük figyelembe, hogy az elkövető általi terrort, éveken keresztül, nap, mint nap át kellett élniük. Mivel a szülői felügyeleti joga megmaradt, ez azt jelenti: kapcsolattartásra jogosult, a gyermekek gyámja köteles lesz beszélőre vinni az elkövetőhöz a gyermekeket. Akik pontosan tudják (ha eddig nem is, de most már biztosan, a sajtóból), mit tett az apjuk a nevelőanyjukkal. És ennek az elkövetőnek a felügyelete alá kerülnek vissza, amint az szabadul, pár év múlva.

Kérdés: velük mit lesz képes megtenni, ha egy felnőtt személlyel erre képes volt? A büntetőeljárás során elmeállapotot nem vizsgáltak, ily módon rejtve maradt a nevelésre való alkalmasság kérdésének megvizsgálása is, mert az ügyész nem tartotta szükségesnek ezt a szálat sem megvizsgálni.

És akkor arról még nem ejtettem szót: az áldozat gyermeke ezzel az ítélettel valóban elégtételt kapott? Az ügyész ugyanis az ő esetéről a vádemelésben egyáltalán nem emlékezett meg: elvesztette az anyját, egyben eltartóját, ha pedig az apa nem vállalja az ő felügyeletét, akkor nagykorúságáig hatósági gondozásba kerül – ha egyéb családtagja nem jelentkezik a felügyeletéért. És még ez sem minősül kiskorú veszélyeztetésének, hiszen ebben a cselekményben nem ítélt a bíró. Pedig az áldozat gyermekének fél perc alatt tette tönkre az életét az elkövető, azáltal, hogy megölte az anyját. A bíró pedig elegánsan szemet hunyt efölött.

Hát ezért állítom azt: az ügyészek gyermekjogi továbbképzése szükséges ahhoz, hogy a gyermekeket érő jogsérelmek is megfelelő elbírálásra, és ezek megsértésének büntetésére is sor kerülhessen végre a büntetőeljárások során. A bírákra ugyanez vonatkozik, mert ők hivatalból kellene, hogy mindezt észleljék, de nem teszik meg mégsem. Valahogy sem az ügyészek, sem a bírák nem érzik szükségét annak, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdekeit szem előtt tartsák munkájuk során.

Szomorúan ölel titeket:

Öreganyus

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza