Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Tévhitek a végrehajtási eljárás kapcsán ...

2018. augusztus 01. 13:40 - Öreganyus

vihar_1.jpgAranyoskáim!

Tegnapi levelemért hideget-meleget kaptam azon emberektől, akik nem igazán az értelmező olvasás hívei. Nem ismétlem meg a szidalmaikat, és nem leszek ma rövid, mert szeretném, ha azok is értenének, akik eddig nem.

Előre bocsájtom: tiszta sor, hogy a bankok visszaéltek a hiányos hazai jogrendszeri szabályozással. Az is tiszta sor, hogy a hazai jogalkotás mélyen benyalt a bankoknak, és maximálisan ki is szolgálja az érdekeiket. És mivel ezek ma már köztudottak, így erről nem is írok többet. Mert aki megoldást keres, az nem síránkozik, de főleg: kidobja szájából a lerágott csontot, ha változtatni nem tud, vagy nem akar rajta.

A civileknek volna az a dolguk, hogy a hazai jogszabályi környezetet olyanná próbálják formálni, amelyben az adósok valóban rendezni tudják a tartozásaikat. Csakhogy erre mostanában nem sok idejük van – felemészti a rendelkezésre álló időt a gyűlöletkeltés és a gyűlölködés. Az érdemi civil munka pedig háttérbe szorul. Pedig a horvát példa nyomán most kellene elindulni. ... Ha. ...

Öngyilkosságok – tartozás miatt

Tegnap ki mertem jelenteni, hogy nem szabad sztárolni, vagy hőssé emelni azokat az adósokat, akik öngyilkosságot követnek el. Nem tettem hozzá, de attól még tény marad: hazánk, Európa szinten kiemelkedően teljesít az öngyilkossági statisztikai kimutatásokban. Ha azt a gondolatot erősíti a társadalom az adósokban, hogy bátran öld meg magad, akkor hős lehetsz! – még több ember fogja ezt a „megoldási módot” választani, hiszen az emberek többsége szerint engedélyezett megoldási mód. …

Pedig azok, akik a tartozásaik miatt ölik meg magukat, mint azt jeleztem is: cserben hagyják azokat a családtagjaikat (itt  gyermekeikre gondolok), akik itt maradtak. Bár nem tettem hozzá, de evidens: első körben a családjuk hagyta cserben őket (a gyermekeiken kívül az összes, felnőtt családtagja), ezért választották ezt a megoldást. A tartozásrendezés mindig hatalmas kreativitást, kitartást, következetességet, és erős idegrendszert igényel. Minél nagyobb a tartozás, annál többet. Sok évnyi tereptapasztalattal magam mögött ki merem jelenteni, hogy amikor az ember belép a tartozásrendezésbe, az első pár nap mindig azzal telik, hogy megpróbálja lehiggasztani a családon belüli gyűlöletet. Mert semmi más megoldási lehetőség nem jut eszükbe a családtagoknak, mint a másikra mutogatás, mentve a saját felelősségüket a történtekben.

A tartozásaik miatt öngyilkosságot elkövetők motivációi között igen gyakran szerepel az, hogy ő volt a Család Bűnbakja. A másik ilyen motivációs szál az, hogy nincs elég információ a birtokában ahhoz, hogy a tartozásait rendezni tudja. S bár segítséget kér a fő hangadóktól, érdemi segítségnyújtást ritkán kap – sajnos, sok esetben még akkor sem, ha a segítségét hirdető által kért pénzösszeget kifizeti ezért. Miközben a családja rá bízza a tartozásrendezést, és egyedül tőle várja a megoldást. Ha nincs, vagy nem elég gyorsan jön a megoldás, akkor a családi érzelmi háttér meginog, felüti fejét a gyűlölködés a családtagok között. Ez az a gyűlölködés, amelyet a fő hangadók kiválóan meglovagolnak a közösségi oldalon, mert jobb a közös gyűlölködés, mint a magányos, otthoni fortyogás. És egészen addig, amíg van a gyűlölködést kire zúdítani, nem kell felelősséget vállalnia a gyűlölködőnek azért az élethelyzetéért, amit az évek folyamán kialakított magának.

Ugyanígy meginog a családon belüli érzelmi szál, ha a tartozást rendezni kívánó családtag meghúzná azt a bizonyos határvonalat a tartozás rendezésének érdekében, a többi családtagnak azonban nem sikerül elengednie azt a bizonyos Nagy Lábat. Most megint sokan kikaparják a szememet ezért, de lentebb ki fogom fejteni, mire is gondolok. Most legyen elég csak annyi: eddig ennyit költöttünk erre, mától, a  tartozásrendezés érdekében, vagy nem, vagy csak ennyivel kevesebbet költünk ugyanerre. Ezt hívjuk tudatos pénzügyi tervezésnek, amely nélkül nem létezik tartozásrendezés. S mivel ez sérti a családtagok elképzelését arról, hogy milyen életminőségben szeretnének élni, az áldozathozatal pedig hiányzik a család szótárából (lévén, azért van a Bűnbak, hogy mindenért elvigye a balhét), így a tartozást rendezni kívánó családtag hiába húzná meg a nadrágszíjat, ha a másik oldalon pedig vágni kezdik, hogy ugyanolyan bő maradhasson, mint volt eleddig. Majd, miután kiderül, hogy a nadrágszíj, hiába húzza azt a tartozást rendezni kívánó családtag, mégis ugyanakkora teret enged, mint eddig, és mégsem rendeződik a tartozás, sőt, közeledik a végrehajtási eljárásban a végső ítélet (értsd: kilakoltatás), akkor a tartozást rendezni próbáló családtagot, azaz: a Család Bűnbakját még több vád éri.

Mindez belülről.

Ha pedig ennyi terhet már nem bír el, és ugrik, gyógyszert vesz be, vagy nekiszáguld egy fának, a leginkább őt hibáztatókból válnak azok a Mártírok, akik nyilvánosságot adnak a történteknek (elhallgatva, természetesen a tett valódi kiváltó okát, és az ebben játszott, saját szerepüket), azzal megindokolva, hogy a tartozásai miatt lett öngyilkos a családtag.

Dehogyis. Azért lett öngyilkos, mert sem érzelmi, sem semmiféle más támogatás nem állt a rendelkezésére a saját családjától, miközben egyedül kellett vinnie a vállán a Család Bűnbakjának szerepét. És ez bizony sok volt neki. Az őt hibáztató családtagok persze nem vették észre a túlterheltségét, és az egyre mélyebb elkeseredettségét, mert aki csak magára, és a saját igényeire figyel, az csak ritkán tud figyelni a másikéra is. De erről nem beszélnek a közösségi oldalakon, hiszen akkor vállalniuk kellene a saját felelősségüket is a történtekben. S mivel ezt (mint az elején is írtam) nem akarják megtenni, így Mártírt kreálnak magukból azáltal, hogy az elveszített Bűnbakot Hősnek kiáltatják ki.

Hiszen még ekkor sem a tartozás rendezése a fontos, hanem az: senki ne keresse, és ne firtassa az ő felelősségüket a történtek kapcsán. És mindaddig, amíg a közösségi oldalakon lévő ismerősök piedesztálra emelik az öngyilkosságot elkövetőt, ezzel Mártírt kreálnak a hozzátartozójából, addig a hozzátartozó nem is fog szembesülni azzal, hogy milyen és mekkora része volt ebben a végkifejletben. Minek okán és következtében a tartozást rendezni kívánó családtag törekvései egy pillanat alatt foszlanak szét, az öngyilkosságot követően, és a Család Bűnbakjának életből való kilépése után a Család Hajója garantáltan el is süllyed. Lévén, nincs más családtag, aki a tartozásokat rendezni próbálná. Ha lett volna, akkor nem egyetlen egy ember viszi a teljes családi felelősséget a vállán, de főleg: nem roppan bele ebbe.

Tehát: a tartozásai okán öngyilkosságot elkövető ember nem Hős, hanem Áldozat. De nem a Bank, hanem a saját családja érzelmi ridegségének, valamint a családi háttértámogatás hiányának áldozata. (Hogy most miről beszélek, gondoljatok azokra a kilakoltatásokra, amikor nincs hová menniük. … Hol is van a család? … Egy igazi családban ugyanis mindig van hová, kihez menni. … Ugye?).

Az öngyilkos öröksége

Azt is megemlítettem tegnap, hogy azok az adósok, akik a tartozásaik miatt az öngyilkosságba menekülnek, a tartozásaikat örökül hagyják gyermekeikre, ráadásul mindezt a megoldás kényszerével együtt. Konkrétabban megfogalmazom mindezt ma: azt a problémahalmazt, amit ő, a felnőtt nem volt képes megoldani, örökül hagyja a gyermekére, hogy oldja meg a gyermeke. … Mi volt erre az aggitátorok által már jól felpiszkált, önmaguknak sajnálatot követelő adósok véleménye? Az a leggyengébb reakció volt, hogy „húzd fel a cipőmet, majd megtudod!” (mi mást is mondhatna egy Mártír?). … Szóval maguk az adósok úgy nyilatkoztak erre, hogy „nem kell elfogadni az örökséget, vissza kell utasítani, és akkor nem örökli a tartozást.” …

Felfordult a gyomrom. Erre a típusú megjegyzésre reagáltam is, de csak egyszer. Számomra ugyanis ez a kijelentés két dolgot jelent. 1. Teljesen jól van az, ha az adósok megfosztják a gyermekeiket az örökségüktől, mondván, hogy akkor könnyebb lesz nekik. 2. Ugyanez az adós a tartozásokkal terhelt ingatlanához annyira ragaszkodik, hogy még a tartozás rendezése érdekében sem dönt az ingatlan bankkal közös értékesítése mellett, mert ő nem mond le róla, ugyanakkor elvárja, hogy a gyermeke természetesen ezt megtegye. Ha arra kerülne a sor.

És most ízlelgessétek az iménti bekezdést.

Következtetés: az adós annyira nem lusta, hogy utánanézzen a jogszabályoknak. Csakhogy, valami kifordított logika alapján nem azokat a jogszabályokat keresi, amellyel rendezni tudná a tartozásait, hanem azokat, amelyekkel ki lehet bújni a tartozásrendezés alól. Mert a kecskének is jól kell laknia, de azért a káposzta is maradjon meg.

Ezen az elven egyébként simán lehetne rendezni a tartozást is, akárhány millióról is beszélünk. Ugyanis, ha nem csak egyes jogszabályokat kutatnának fel, hanem az összes, vonatkozót, akkor rábukkannának arra a jogszabályra is: ha a végrehajtást kérő nem fogadja el az adós felajánlását a teljesítésre, akkor elveszíti a követeléshez való jogát, tekintettel arra, hogy saját maga lehetetleníti el az adós teljesítését.

Csakhogy ehhez az eredményhez időt és energiát kellene befektetni, és elkezdeni a teljesítésre való felajánlást a végrehajtó (vagy faktoring) felé, írásban. Majd megvárni a választ. Akkor még egy nekifutás, igazolva a család anyagi helyzetét, elutalni az első, adós által felajánlott összeget, és megvárni a következő elutasítást. E két elutasítással és a befizetési bizonylattal írni egy végrehajtási kifogást a bíróságra, kérve a bírót arra, hogy ugyan döntse már el, hogy az adott anyagi helyzetben jogos-e a végrehajtást kérő által meghatározott követelés emelt összege, vagy sem. Illetve: döntse el, hogy ha megakadályozza a végrehajtást kérő az adós önkéntes teljesítését, akkor valóban végrehajtás alá vonható-e az adós. Csak e két dolgot kell megkérdezni a bírótól, nem kell bővebben belemenni. És e két tényállás eldöntéséhez nem is kell sok idő egyik bíróságnak sem. Ha pedig megvan az ítélet, akkor a bíró döntésénél több összeget a végrehajtást kérő nem követelhet, akkor sem, ha megfeszül.

Persze ahhoz, hogy a bíróság az adósnak adjon igazat, látnia kell, hogy igenis van önkéntes teljesítés az adós részéről, de csak annyi összegben, amit az adós még fel tud vállalni. Ehhez pedig az kell, hogy amint a végrehajtóval (vagy faktoringgal) elkezd az adós levelezni a számára még vállalható összeg vonatkozásában, a végrehajtási eljárásban szereplő számlaszámra azt az összeget utalja, amit vállalni tud. Ebből a bíró látni fogja a fizetési hajlandóságot, és azt is, hogy az adós által megjelölt összeg bizony minden hónapban landol is a végrehajtó, vagy a faktoring számláján. Nincs az a bíró, aki látva az önkéntes teljesítést bizonyító számlakivonatokat, az adós kérelmét elutasítaná a vállalható törlesztőrészlet vonatkozásában.

A hibát akkor szokták elkövetni az adósok, amikor úgy kérnek a végrehajtótó/faktoringtól/bíróságtól, hogy közben nincs mögöttes teljesítés. Mondván: ha nem engedik, amit kérek, akkor nem fizetek semmit. … Egyértelmű, hogy akkor nem is állnak az emberrel szóba, a végrehajtási eljáráson belül.

Ha megvan az adós által vállalható törlesztési összegről szóló bírói döntés, újabb kérelmet kell írni ugyanahhoz a bírósághoz, kérve, hogy a bíróság ugyan számoltassa már el a végrehajtást kérőt a követelés összegének mibenlétéről. Azt ugyanis csak kevés adós tudja: a végrehajtók nem vezetnek erről nyilvántartást. A vonatkozó törvény szerint minden év januárjában megkapja egy cetlin akár, a végrehajtást kérőtől a követelés összegének megjelölését (mindenféle kimutatás nélkül). Ezt neki végre kell hajtania az adóson, ha jogos, ha nem. Mert nem kérheti számon, és nem számoltathatja el a végrehajtó a végrehajtást kérőt. (Ráadásul, ha a végrehajtást kérő nem jelzi a végrehajtónak, hogy elévült a követelése, ezt a végrehajtó nem észlelheti hivatalból. A végrehajtást kérő meg majd bolond lesz ezt jelezni neki. Az adósoknak kell erre is odafigyelni.)

Ennek ellenére mégis, a legtöbb adós a végrehajtót mondja el minden sz.rnak, és ezért nem kér segítséget tőle. Hát ezért kell, hogy a bíró számoltassa el a végrehajtást kérőt azzal, mennyit fizetett már ki az adós, illetve azzal is, hogy egyáltalán milyen kamatokkal ketyegteti a követelését. Ugyanis egyre elterjedtebb gyakorlat (főleg OTP, és az ő példáján a többi), hogy bár felmondják a szerződést, de a szerződés szerinti kamatokkal számolnak a végrehajtási eljárásban. No. Hát ilyen a világon nincs. A késedelmi kamatokon kívül nem tehetnek rá semmiféle más kamatot (max. egy alkalommal a végrehajtási eljárás költségét). Ez az oka annak, hogy a bírótól kérni kell annak eldöntését, hogy a megfelelő kamatokkal terhelik-e az adós tartozását, ezáltal a követelés összege milyen mértékben emelkedhet, és milyenben nem. Szóval mondja meg a bíró, hogy mennyi az annyi.

És azért kell kérni a bírótól az adós részletfizetéseiről való nyilvántartást is, hogy maga a bíró összevethesse egyrészt a törvény szerinti kamatokkal terhelt (azaz jogos) követelés összegét a bank által kreált kamatokkal számított követelés összegével, és erről döntsön (azaz: a bírói döntéstől számítottan igen jelentősen fog csökkenni az addigi követelés összege). Másrészt az ebben a formában, bíró által kimondott csökkentett követelésből kell, hogy levonja a bank az adós által már betörlesztett részletek összegét. Az adott évben tehát nem lehet több a követelés összege, mint amit a bíró megállapít ezekben az eljárásokban. Még akkor sem lehet több, ha a bank befeszül.

Miért fontos, hogy legyen önkéntes teljesítés (még ha az kevesebb is, mint amit követelnek)? Mert ha az adós azt mondja a bírónak, hogy kérem, én ennyit tudnék fizetni, de ő nem hagyja – a bank viszont azt mondja a bírónak: kérem, ő nem is akar fizetni …. Kinek fog hinni a bíró? Annak, aki az önmaga által vállalt összeget teljesíti, vagy annak, aki nem teljesít, bár beszél a teljesítésről, vagy annak, aki jelzi, hogy az adós nem teljesít? … S mivel a bíró a szemének fog hinni, ezért fontos, hogy az adós által még vállalható összeg, önkéntes teljesítésként minden hónapban a végrehajtást kérő számláján landoljon. Igazolhatóan.

Itt említsük meg azt is: ha van önkéntes teljesítés, akkor nem fogják le a fizetést, de a bankszámlát sem, így az adós nem marad jövedelem nélkül. Ráadásul, önkéntes teljesítéssel (még akkor is, ha az jóval kevesebb a követelt összegnél), nem jut el a végrehajtási eljárás a kilakoltatásig.

(Apropó, kilakoltatás: ha az erről szóló végzés, mint utolsó pillanat megérkezik – is elkezdhető még mindig az önkéntes teljesítés. Akkor alappal lehet ellentmondani, fellebbezni e végzés ellen. És a kilakoltatás megáll. Szóval nem a rendőrt kell köpködni, akit biztosítani vezényelnek a helyszínre, hanem elérni azt, hogy ne kerüljön sor erre. A végrehajtási eljárást bármelyik szakban meg tudja állítani az adós, ha akarja. Önkéntes teljesítéssel. Az adós számára még vállalható, önkéntes teljesítéssel. Ennyi a titok.)

Miért kell több bírósági eljárást indítani? Mert praktikus. Most őszintén: ha ötvenezer dolgot kérsz a bírótól, vagy ha egyszerre csak kettőt, melyik lesz a hatásosabb, és mikor ítél kérésed szerint úgy, hogy közben nem keveri magát labirintusba? A labirintust ugyanis kicsavart jogi nyelvezeten írt beadványokkal a bankok garantálják minden bíró számára. Mikor vagy hatékony? Ha erre kevés esélyt adsz a banknak. Mikor adsz kevés esélyt? Ha egyszerre csak egy, max. két dolgot kérsz a bírótól. …

S hogy ne felejtsem: ha a tartozásod összegét akarod csökkenteni, akkor ne az eredeti, de már felmondott szerződésed pontjainak törvényességi vizsgálatát kérd a bírótól, ha már végrehajtási eljárásban vagy. Ez már nem segít rajtad, meg amúgy is: a politika úgysem hagyja, hogy kimondja a bíró azt: semmis a szerződés. A pénz vándorlása ugyanis megtörtént, azt vissza kell fizetni. Az adós szempontjából az nem mindegy, hogy milyen kamatokkal fizettetik azt vele vissza. A végrehajtási eljárásban már nem a felmondott szerződésre, hanem a követelés összegének megfelelő csökkenésére kell tehát koncentrálni, és nem hagyni eltereltetni magunkat ettől a közösségi oldalak egyéb, nem is igazán hatékony útmutatásai és lázításai által.

Persze mindez időt és energiát kíván az adóstól, így nem maradna ideje a közösségi oldalakon való gyűlöletkeltésekre, és az ocsmánykodások terjesztésére sem. Mert a beadványok mindegyike határidős, ráadásul, megfelelő előkészületek megtétele nélkül, kapkodva beadva, nem is hatékony.  

Tartozásrendezés – a tartozás növelésével

Nem. Nem bolondultam meg, de erről is írtam tegnap, amit sokan nem értettek meg, úgyhogy ezt is kifejteném, bővebben, szorosan maradva a közössági oldalak ártó hatásainál a tartozásrendezésre.

Ha sok a tartozásunk, és úszni kezdünk az árral, a legrosszabb, amit csak tehetünk, hogy bedugjuk a fejünket a homokba, és nem vagyunk hajlandóak tudomást venni a körülöttünk kialakuló helyzetről. Hanem, ehelyett megkeressünk a hozzánk hasonlóan síránkozó, és passzív ellenállásba burkolózó sorstársainkat a közösségi oldalon, és együtt sírunk tovább, tervezgetve az aktív ellenállást, miközben a helyzetünkön egy jottányit nem vagyunk hajlandóak javítani. De! Súlyosbítjuk a helyzetünket azáltal, hogy a sorstársaink telefonszámait megszerezve, növeljük a telefonköltségeinket, a már meglévő tartozásainkat ebben a formában még tovább generálva. Hiszen, ha a mobilszolgáltató még nem követel, akkor teszünk arról, hogy hamarosan ő is beállhasson a rajtunk követelők sorába. …

Ha nem a sorstársainkat, akkor az önjelölt megmentőket hívogatjuk, az eredmény ugyanaz. Órákon keresztül zajló sírámok, tulajdonképpeni és konkrét megoldások nélkül. Miközben az adósságaink száma (az ily módon felgenerált telefonszámlával együtt) dinamikus növekedésnek indul. Jól megférve a többi, kifizetetlen tartozás mellett.

Itt hívom fel a tartozásrendezéssel foglalkozó szakemberek figyelmét arra, hogy teljes energiát csak azon adósokra érdemes fordítani, akik a megoldási javaslatok elhangzásakor nem kifogáshegyeket zúdítanak a nyakukba.

Aki ugyanis kifogást keres, az megoldást sosem fog találni.

Ez tény.

ha_nem_vagy_kesz_valtoztatni.jpg

No. Szóval a már meglévő tartozásainkat tovább tudjuk generálni, abban a formában is, hogy nem redukáljuk le – mármint a tartozásrendezés teljes idejére – az igényeinket. Mert nemcsak a megszokott internetkapacitás kell, hanem a megszokott, és terjengős beszélgetések is. Ami által meg sem fordul a fejünkben, hogy több maradna a zsebünkben, havonta, ha kisebb díjcsomagra váltanánk, vagy, példának okán az óvodás és általános iskolás gyermekünk előfizetéseit megszüntetve, feltöltős számmal (vagy azzal sem, hiszen nem vezérigazgató az a gyerek, hogy mindenáron elérhetőnek kell maradnia) váltanánk meg ezt a fajta havi kiadási tételünket.

Ugyanez a helyzet a fodrásszal, a kozmetikussal, a manikűr-pedikűrössel is. Mert a világ összedől, ha a tartozásrendezés idején nem havonta, hanem, például 3-4 havonta látogatnánk meg őket? Vagy egyáltalán nem látogatnánk el hozzájuk. Egy jól karbantartott, igényes nő simán kibír egy évet is úgy, hogy önmagát ápolja, otthon, megspórolva a tartozásrendezés érdekében ezeket a pluszköltségeket – ami ugye, tetemes adóssággal a nyakunkon már bizony úri mulatságnak minősíthető. Na, bumm: hosszabb lesz a hajunk, mint terveztük. De ha a tartozások rendezése a saját maga medrében folyik, akkor már vissza lehet állni a megszokott ritmusra ezen a téren is. A tartozásrendezés elkezdése érdekében azonban ezt a fajta kiadási tételt a nullára kell redukálni. Legalábbis a folyamat elején mindenképp.

Szintén a tartozásokat növelő tétel az üzemanyagköltség – abban az esetben, ha a tartozásrendezést meg akarjuk kezdeni. Főleg, jelen üzemanyagárak figyelembe vételével. Tetemes adóssággal a nyakunkon bizony olcsóbb, ha gyermekünket nem szállítjuk az iskolába, hanem vásárolunk neki egy diákbérletet. Havonta közel (ha nem több) 10 ezret spórolunk meg ebben a formában, miközben lehetőséget adunk a gyermekünknek arra, hogy be tudjon illeszkedni a szélesebb társadalmi közegbe is, ne csak a mi komfortzónánkon belül éljen. Ugyanígy le tudjuk redukálni az üzemanyagköltséget, ha mi magunk is tömegközlekedni kezdünk. A legtöbb munkáltató ugyanis a bérlet árába belead, míg az üzemanyag árába nem mindegyik. Ha valóban tartozást akarunk rendezni (és nemcsak beszélünk arról, hogy akarunk tartozást rendezni), ezt az áldozatot bizony, a cél érdekében meg kell hozni. … Sok üzemanyagot spórolunk meg azzal is, ha a csak síró sorstársakkal nem találkozunk minden héten (vagy hónapban), egy közös, és általában megoldások nélküli sírásra. Főleg abban az esetben igaz ez, ha a sorstárs az ország másik végében lakik.

Már ennyiből is kiválóan látható: az eddig felsorolt költségek mindegyike olyan tétel, amelyeket arra áldozunk, hogy a hiúságunkat legyezgessük vele. Ezek egyike sem létszükséglet. Legalábbis akkor nem, ha tetemes adósság rendezése áll előttünk. (Az csak kifogás, hogy mindezen havi kiadási tétel márpedig kell a munkakörünk ellátáshoz. Mert ha igen, és valóban előírás, akkor ezen költségeket a munkáltató állja: vagy az eszköz biztosításával, vagy a költségek megtérítésével. A többi csak duma.)

Véssük jól az eszünkbe: ha tartozásainkat rendezni szeretnénk, a rendelkezésre álló bevételeinkből, akkor két dolgot tehetünk a sikeres tartozásrendezés érdekében: 1. növeljük bevételeinket, és 2. csökkentjük kiadásainkat. Ha nem tudunk több munkahelyen dolgozni már, és gyermekünk sem hajlandó, vagy még nem tud beszállni a családi költségvetésbe azzal, hogy diákmunkásként, az így megkeresett pénzzel legalább a saját igényeit kielégíti, ezzel tehermentesítve bennünket a tartozásrendezésünk ideje alatt, és a háttérből sem kapunk szülői apanázst, akkor bizony a bevételi oldalt növelni nem tudjuk. Ami van, abból pedig egyértelműen nem tudjuk törleszteni tartozásainkat.

Mit tehetünk hát? Csökkentenünk kell a kiadási oldalt. Első körben a hiúságot lefedő kiadások befagyasztásával (lásd fentebb). Most pedig még kényesebb kiadási tételeket sorolok, aminek szintén búcsút kell mondanunk, a tartozásaink sikeres rendezése érdekében. Ha szoktunk nyaralni járni, a tartozásrendezés idejére erről bizony le kell mondanunk. A köszöntő-ajándékokat a jelképességig le kell redukálni, de, ahol szeretet és megbecsülés van, még ezek elhagyása sem téma. Tortát is készíthetünk mi magunk. Igaz, nem lesz olyan, mint a cukrászdai, de nem is kerül annyiba. Viszont, ha szívvel készítik, ugyanolyan finom, és élvezhető. Ugyanez a helyzet a rendelt kajákkal, és a Mekikkel. Amíg tartozást rendezel, ezek bizony mind felejtősek. S mivel a tartozásrendezés kezdetekor már adott ruhatárral rendelkezik az egész család, nem létszükséglet, hogy a tartozások rendezése helyett mindig újabb, és újabb ruhaneműk kerüljenek a szekrényünkbe. Természetesen más a helyzet, ha gyermekünk növésben van, mert neki, ugye, vásárolni kell a méretének megfelelő ruhát. De mi már nem növünk sehova sem. Úgyhogy ránk nézve a határvonal még akkor is áll, ha a gyermekünkre nem. Legalábbis, ha valóban rendezni akarjuk a tartozásainkat, nemcsak beszélünk róla.

Még egy nagyon fontos dolog, amivel szintén növelni vagy képes a tartozásaidat, miközben arra törekszel, hogy azokat rendezni tudd. Ez pedig a gyorsan igénybe vehető újabb kölcsönök. P-C. Az otthonából-kényelmesen és a videós-azonosításos-fapados. Ugye, tudod, miről beszélek? Ha úgy gondolod, a tartozásaid egy részét kifizeted az így felvett újabb kilábalhatatlan kölcsönökkel, amik, bár jól hangzanak, aztán rájössz, mibe ugrottál bele megint. Mert P hetente jön, több évig is. Neked pedig tartozásrendezés közben egy újabb havi kiadási tétellel kell gyarapodnod, mert hiába törlesztettél bele bármelyik adósságod kamatába az ilyen kölcsönnel, a tőketartozást továbbra is fizetned kell. Lélegzetvételnyi időt kaptál belőle, hogy aztán belefulladhass. C sem barátságosabb. Tudod, miért? Hozok egy példát. Tegyük fel, beborult az autóhiteled a Banifnál. Megindult a végrehajtás, amibe – úgy gondolod -, a C segítségével belefizetsz. Miközben nem jársz utána, és fogalmad nincs arról, hogy 2016 óta Banif beolvadt C-be. … Ez pedig azt jelenti, hogy C-nek máris duplán fizetsz minden költséget. …. És ki tudja, hány, első körben bedőlő bankot zabált föl C, amitől hirtelen ilyen naggyá nőtte ki magát, az addig piacvezető (és egyeduralkodó) P-vel szemben.

De, tartozásrendezés szempontjából ez nem is tartozik ránk. Ránk csak annyi tartozik, hogy bátran megnézhetjük, a tartozásrendezés folyamán, hogy a végrehajtást kérő van-e még, vagy megszűnt. Ha megszűnt, akkor jogutódlással, vagy anélkül. Ha anélkül, végrehajtási kifogást kell előterjeszteni a bírósághoz, és kérni a bírót a megszűnés elismerésére és kimondására. Ilyenkor azonnal befejeződik a végrehajtási eljárás. Mert magától nem fog megállni a végrehajtás, még ebben az esetben sem. Ha jogutódlásos a dolog, akkor érdemes megnéznünk, hogy a végrehajtási eljárás megindulása és a jogutódlásról való tudomásszerzés között mennyi idő telt el. Ugyanígy: figyelnünk kell arra is, hogy a végrehajtási eljárás megindulása, és a mai nap között, például mennyi idő telt el. Már csak azért, mert az új szabályok szerint a végrehajtási cselekmények egyike sem (a bírósági ítéleten kívül) nem szakítja meg az elévülést. Itt hívom fel a figyelmet arra: idén a 2008-as követelések megújítása és érvényesítése a trendi a végrehajtók/faktoringok részéről. Ha figyelembe vesszük az 5 év elévülést (ha szolgáltatói követelésről beszélünk, akkor pedig 3 az az 5.). … A többit tudjátok.

Végül említsük meg azon családok tartozásrendezését is, akik a fenti költségelemeket megspórolni eleve nem tudják – mert nem is volt ezekre eddig sem pénzük. Náluk a P-C kombo, az uzsora, és a szolgáltatói tartozások azok, amelyeket rendezni kell, tekintve, hogy a jövedelmük, mint kizáró ok szerepel a hitelt felvevők táborából. De lakoltattak már ki idős hölgyet - 81 ezres villanyszámla tartozás okán – és ez csak egy példa a sok százezerből. …

Itt a legnehezebb, és azt kell mondjam, a leglehetetlenebb a tartozások rendezése. Mert egyrészt nincs miből, tekintve, hogy a bevételi oldal minimális (ha egyáltalán van), és nincs mit megspórolni sem, tekintve, hogy alig van kiadás (az is a legszükségesebb), amelyből esetleg redukálni lehetne. Ők azok, akik vagy gyógyszert váltanak ki, vagy esznek. De akkor nem fűtenek. Náluk csak a méltányossági kérelmek, és a még jelenleg fellelhető, önkormányzati támogatások maximális kihasználása az, amivel segíteni lehet. Mert ők azok, akiknek fogalmuk nincs arról, mi jár nekik. Mint pl. a szociális Tb, a közgyógyellátás, egyszeri gyógyszerártámogatás, a lakhatási támogatás, stb.

Igen, mondhatjátok: mert a cigi, meg a pia! … Igen, a ciginél a zárjegyeset megvenni nem tudják, a csempész cigi sem sokkal olcsóbb. A töltős cigi még valamennyire spórolást jelent, ebben a körben. A valódi spórolás az volna, ha letetetnénk vele. A pián nem is vitázom, de kérdés: ha korgó gyomrán segít azzal, ha elszív egy szál cigit, elvennéd tőle? Akkor ezért miért ítéled el? … Sokuknak csak úgy lehet tartozásait rendezni, ha elküldjük bizottság elé. Mert mindegyikük beteg, de nem tudja (mert a háziorvosok többsége szerint erről felvilágosítani őt nem az ő dolga, az önkormányzatok szerint pedig ez a háziorvos dolga, így senki nincs, aki szólna nekik), hogy a betegségei folytán már rokkantosítható. És, bár a rehab-, vagy rokkantellátás nem fényes összeg, attól jóval több, mint amivel általában gazdálkodniuk kell. Viszont, mivel mindkettőt nyugdíjnak minősítették már (bár vonják belőle mégis a nyugdíjjárulékot), így ezen összegek, nyugdíjként, végrehajthatóak. Ha eddig eljutottunk, akkor már a méltányossági 33-as kérelem benyújtása a feladat. Ja, igen. És azt megoldani, hogy a tartozás rendezésének ideje alatt sem haljon éhen. De ha lehet, ne is fagyjon meg.

Még valami: ha még nincs 5 éve annak, hogy elváltál, és a nyakadba lőcsölték a felmondott banki szerződést, és ráadásul erről nem értesítettétek a bankot sem, akkor fordulj bizalommal a bíróság felé, és kérj egy újabb vagyonmegosztást. Mert tudnod kell: a bíróság a házassági vagyon megosztásakor kellett volna, hogy rendelkezzen a tartozásotok rendezésének kérdéséről is. Mert házasságban alapvetően a tartozások is közösek. Kiváltképp igaz ez a lakáshitelek esetében. Hogy nem rendelkezett erről a bíró? Persze, hogy nem, ha nem kérted tőle, az ügyvédednek meg nem volt annyi esze, hogy kérje ennek rendezését. A bíró mindig csak arról dönt, amit kérsz tőle, nem fog túlbuzogni, ne gondold. … Ha kéred, akkor a bíró dönt a hiteltartozás kérdésében, a bank pedig elfogadja a bíró döntését (mondjuk, a bíró úgyis egyeztet, döntése előtt a bankkal).

Aranyoskáim!

A tartozás rendezése, ha már az adósság felgenerálódott, nem egyszerű, és főleg nem rövid folyamat. Nem megy áldozatok nélkül.

Egy dolog azonban biztos: ezt az utcán megoldani nem lehet.

Az is biztos, hogy a felgyülemlett tartozások rendezése nem csak ennyiből áll, mint amiről most említést tettem - hely hiányában mindről írni lehetetlen. Iskolákban, sajnos nem tanítják (még a felsőfokú képzésben sem megfelelő mélységekig). Az önkormányzatoknak pedig megtiltották ezt a fajta segítségnyújtást. ...

Sz.rok a törvényeink? Igen, azok. A tőke érdekeit védik? Igen azt. Kihasználták a bankok az adósokat? Igen, ki. A tartozások rendezése szempontjából azonban lehet élni az adott lehetőségekkel – még ha azok igen szűkösek, akkor is. És ha a család egy emberként áll azon családtag mellé, aki a vállára veszi a tartozás rendezésének terhét, akkor jóval kevesebb adós válik öngyilkossá. Mert az a családtag, aki rendezni akarja a tartozást, szigorú intézkedéseket fog foganatosítani, családon belül. Fentebb láthattuk, mik ezek, nem ismétlem magam. Ha nem tartjuk be a szabályait, és ezért őt hibáztatjuk, akkor ne mártírkodjunk, hanem vállaljuk a felelősséget, ha ennek következtében – ha már nem bírja, végül megöli magát.

Addig szeressük, segítsük, és figyeljünk rá, amíg él, és amíg próbál értünk tenni.

A családnak mindig – de tartozásrendezés érdekében főként az összefogásról és az összetartásról kell szólnia.

Nem az utcán.

Otthon.

És most olvassátok el újra, miről írtam tegnap (kattints). Így talán érthetőbb.

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza