Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Tiltólistán a szexuális ragadozók adatbázisának létrehozása ...

2018. június 02. 04:48 - Öreganyus

aldozat.jpgAranyoskáim!

Mint azt tudjátok, hazánkban nem létezik semmiféle lista a pedofil-, illetve szexuális bűncselekmény elkövetőiről. Így történhet meg, hogy előfordulnak olyan esetek, amikor például, pedofil bűnelkövető ismételten gyermekek közelében dolgozhat, büntetése letöltését követően. Így fordulhat elő az is, hogy úgy szabadulhat, hogy tulajdonképpen érdemi kezelést nem kapott – azaz az ösztönei ugyanúgy, változatlan formában további bűnelkövetésre sarkallhatják őt.

Dr. Varga-Damm Andrea Veszprémben beszélt erről, a Törvényszék épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján. Ott elmondta: 2010 óta időről-időre előveszik a témát, de a Parlamentünk folyamatosan leszavazza ezen kezdeményezést. S bár ő a Fideszt hibáztatja ezért, azért – valljuk be őszintén – ebben a téma iránti ellentörekvésben az ellenzék is, egy emberként, vastagon benne van. Mert, míg a választási törvény miatti nagy szívásuk a jövőre vonatkozó megakadályozásáért össze tudnak és képesek fogni, a pedofilok, és a szexuális ragadozók nyilvános adatbázisának létrehozását azért mégsem tartják annyira fontosnak, hogy beálljanak a kezdeményező Jobbik mögé.

Ugyanez vonatkozik a társadalom nagy részére is, ami pedig az oka annak, hogy a témában még semmiféle társadalmi nyomás nem tapasztalható a jogalkotó felé. Ha az emberek meghallják, hogy Jobbik-kezdeményezésről ejt szó valaki, azonnal lenácizva a megszólalót, legyintve egyet, le is söpri tudatának szintjéről a témát, teljesen függetlenül attól, hogy milyen jelentőséggel bírna az adott kérdés gyermekeink biztonsága szempontjából.

Ami, tulajdonképpen, nem is csoda. Mert ami nagyban folyik, az folyik kicsiben is. Hiszen tavaly attól volt hangos a hazai sajtó, hogy az egyik ellenzéki párt képviselője az egyik fesztiválon szexuálisan zaklatta több képviselőtársát is, és ezért a tettéért a főnökasszonyától még csak ejnye-bejnyét sem kapott, rendőrségi eljárás, a mentelmi jog védelmében, természetesen, vele szemben nem indult. Sőt. Ahogyan nő a hazai médiapiacon a befolyása, úgy menetel előre a párt vezetésében - büntetlenül. … Üdvözlök mindenkit Magyarország valóságában. Ahol egyre több pedagógusról derül ki ugyanez, az utóbbi időben szinte már évszakonként.

a_szexualis_zaklatas_fogalma.jpg

Pedig gyermekeink biztonsága szempontjából e lista életre hívása, és törvényi szinten elfogadottá tétele elengedhetetlen volna. Mert mi a szituáció, például akkor, ha gyermekünk iskolájának olyan karbantartót/pedagógust, vagy bármilyen alkalmazottat sikerül alkalmaznia, aki már volt büntetve, például pedofil cselekményért? A nyilvános adatbázis hiányában az iskola, mint munkáltató, ezzel tisztában nem lehet, és ebben a formában a tudta nélkül teszi ki veszélynek az iskolában tanuló gyermekeket. …

Vagy képzeljük el: gyermekeinkkel panelben lakunk, és nyilvános adatbázis, így a tudtunk nélkül a szomszédunkba költözik ilyen cselekményért elítélt ember. Munkánk miatt gyermekünk több időt tölt egyedül a lakásban, s bár idegent nem enged be, de a szomszéd bácsi már ismerősnek számít, és különben is: csak egy kis cukrot kért kölcsön a kávéjába. …

Vagy képzeljük el: pedofil cselekményért elítélt ember óvoda/iskola mellé költözik. Mikor az okmányirodában bejelenti lakcímét, a nyilvános adatbázis hiányában a lakcím-bejegyzési, így lakhatási kérelmét a területileg illetékes önkormányzat, az adott helyen elutasítani nem tudja, ami azt jelenti: bár a bírósági ítélet szerint kisgyermekek közelében nem tartózkodhatna, ám a nyilvános adatbázis hiányában, a gyakorlatban mégis engedélyt kap – lakhatás formájában - arra, amit a bíróság (elviekben) megtiltott a számára. S mivel kezeletlenül szabadul, az ösztönei, a vágyai arra fogják sarkallni őt, hogy ismét gyermekek közelébe kerülhessen. Úgy fog lakást választani is magának.

Sokszor berzengtem már a papok és az egyház ellen, most, ebben a kérdésben mégis azt kell mondjam: az egyházi vezetésben legalább van annyi, hogy ha pedofíliáért eljárás indul egyik-másik papjuk ellen, akkor nemcsak a papi hivatást veszik el tőle, de listára is kerül. S bár ez belső kezeléses lista, amit csak az egyház képviselői láthatnak, a büntetésének letöltése és a papi hivatásától való megfosztása után a köznapi életben mégis büntetlenül garázdálkodhat tovább. A kutya nem fogja megkérdezni tőle, miért hagyta ott a papi hivatását, lévén, az emberek többsége eleve egyházellenes (a folyamatos és nem is titkolt anyagi haszonszerzéseik/élősködéseik, politikai befolyásuk erősödésének okán ugyanis egyre többen fordulnak el az egyházaktól), így megértve befogadják azt az infót, hogy bárki simán otthagyja a papi hivatást. És nem kérdezősködnek tovább.

Szóval volna létjogosultsága ennek a nyilvános adatbázisnak a hazai jogszabályok általi engedélyeztetésének. A politikusainkat a kérdés mégsem villanyozza föl annyira, hogy érdemben foglalkozzanak vele.

Ami, ismervén a családon belüli erőszak bűncselekménnyé nyilvánításának kérdésének folyamatát, nem is csoda. Emlékezzünk: a civilek 3 egész éven keresztül birkóztak a jogalkotóval azért, hogy a családon belüli erőszak bekerüljön egyáltalán a Büntető Törvénykönyvbe. A jogalkotó még akkor is alájuk tett, amikor már csak az erről szóló parlamenti szavazás volt hátra – ugyanis hajnali 3 órára tűzte ki a kérdésről való szavazás időpontját, gondolván, hogy akkor ilyen időpontban nem sokan mennek be majd a munkahelyükre ahhoz, hogy megszavazzák a vonatkozó törvénymódosítást.

Később kiderült: ez a jogalkotói hozzáállás nem volt véletlen, hiszen egész magas szinteken is voltak soraikban családon belüli bántalmazók, akiket védeniük kellett, így inkább nem álltak a civilek kezdeményezése mellé. Még a gyermekek családon belüli biztonsága sem volt annyira fontos, mint védeni a saját, agresszív képviselőtársaikat. … Emlékezzünk: a törvény elfogadása után alig telt el pár hónap, amikor napvilágra került a vak komondor ügye. … (és suttognak már, egyre hangosabban és egyre gyakrabban a First Lady monoklijairól is). …

Most ugyanez a jogalkotói ellenállás tapasztalható a pedofil cselekményekért elítéltek nyilvános adatbázisának létrehozásának folyamatában. Csakúgy, mint a családon belüli erőszak kérdésében, itt is egy emberként zár össze a magyar parlament (szándékos a kisbetű) az ilyen tartalmú kezdeményezés előtt. Közben ne feledjük: itt már a kormányzó pártok és az ellenzék közösen zár össze, míg a családon belüli erőszaknál „csak” a kormányzópártok zártak össze. ….

Aranyoskáim!

Nem biztos, hogy jól gondolom, az viszont biztos, hogy ha ilyen szinten zár az egész magyar parlament (szándékos kisbetűvel) a pedofil és szexuális ragadozók adatbázisának létrehozása és nyilvánossá tétele ellen, akkor valószínűsíthetően kimondható: sok mandátum és mentelmi jog ugorhatna, ha ezt a listát megengednénk, hogy létrehozzák, és nyilvánossá is tegyék.

… mert a vak komondorok, és a cukros bácsik sosem alszanak. Talán nem véletlenül terjedt el idén tavasszal ekkora mértékben a politikai pedofília sem. …

pedofil.jpg

Szomorúan ölel titeket:

Öreganyus

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza.