Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Felsőbbrendű puhatestűek ....

2018. május 12. 06:11 - Öreganyus

valasztas_1.jpgAranyoskáim!

Biztosan ismertek magatok körül olyan embereket, akiknek az arcára sok minden ráfér, a szemeitekbe mosolyognak, majd amikor hátat fordítotok nekik, belétek szúrják a kést. Ők azok az emberek, akik gerinc, és agy nélkül tengetve mindennapjaikat, keserítik meg környezetük, és a többi ember életét. Őket hívom én puhatestűeknek, mert anno, biológiából még azt tanultam, hogy az élőlényeknek két nagy főcsoportja van: a gerincesek és a gerinc nélkül élő puhatestűek. Ma azokról a puhatestűekről írok nektek, akik az esetek többségében még felsőbbrendűnek is hiszik magukat, a többi, gerinccel élő embertársuknál. …

Mindig van apropója írásaimnak. Ma is. A tegnapi nap folyamán ugyanis olvastam egy jelentést arról, hogy az elmúlt 5 év statisztikai adatait alapul véve kijelenthető, hogy a 10-14 éves korosztályban 200%-al megugrott a bevégzett öngyilkosságok száma.

Ennek oka van, oka kell, hogy legyen. És van is.

Az okok feltárását nem a kamasz-öngyilkosságok konkrét okainál kell keresnünk, hanem első körben a kiskamaszok családi környezetében – mely jelenség aztán tovább gyűrűzik majd, a szélesebb társadalmi környezetükre is. De ebben a korosztályban az öngyilkosságokhoz vezető konkrét okok kizárólag a kiskamaszok mikrokörnyezetében keresendők. Még akkor is, ha ez a felnőtt társadalomnak nem tetszik. Teljesen mindegy, hogy konkrétan mi volt az öngyilkosság oka. A már banálisnak mondható: rossz osztályzat az év végi bizonyítványban, vagy a családon belüli erőszak, vagy a szülők válása. Ez csak a felszín. Az ok mindig rámutat a várható reakcióra a gyermek körül élő felnőttek részéről – a gyermek felé. Mert az elől menekülnek a gyermekek az öngyilkosságba. Vagy a szerhasználatba (és ez a gyermeki megoldás sem más, tulajdonképpen, mint az öngyilkosság passzív formája).

Napjainkban, a modern gyermekeknek nincs kapaszkodójuk az élethez, nincs otthon érzelmi biztonság. Van viszont feszültség, stressz, rohanás, eszközként-tárgyként való kezelésük, kiváltva a gyermekekkel töltendő minőségi időt a modern kütyük egyre koraibb életszakaszban történő kézbe adásával. A technikai forradalom vívmányainak ilyen mértékű elterjedésének ugyanis egyetlen oka van: a szülők nem tudnak gyermeket nevelni. Ezt a hiányosságukat fedik be azzal, hogy mindent tárgyiasítanak a gyermek életében: a szeretetet kiváltja a pénz, az odafigyelést a technika, a felvilágosítást pedig a közösségi hálók. Korunkban a szülők ugyanis önérvényesítenek – még akkor is, ha már közben gyermekük született. És az Én-t nem teszik gyermekük születésével a második helyre, hanem továbbra is az önérvényesítést folytatják, egészen addig, mígnem a gyermekük a második, vagy a sokadik helyre szorul az értékrendjükben, és így az életükben is.

Abban az értékrendben, melyet tulajdonképpen nem is önmaguknak alakítanak ki, hanem a szélesebb társadalmi környezetük alakít ki számukra. Hogy ezt megérthessük, menjünk vissza az időben, egy kis történelmi sétára.

Hajdanában a lányok és fiúk részére kétféle oktatás volt a jellemző. Míg a reál tárgyakat egyformán tanították nekik, a készség-tárgyak már elkülönültek. A gyermekeket felkészítette az iskola az életre, a párkapcsolatra és a gyermeknevelésre azáltal, hogy a fiúknak barkácstant, katonai ismereteket, politikát és jogismereteket is tanítottak, a lányoknak pedig megtanították a háztartás vezetését, a főzést, a gyermeknevelést, a kézimunkákat, a művészeteket. Közösen tanultak a gyermekek illemtant, és táncot. Mivel a gyermekeket nemenként a saját felnőtt nemi szerepükre készítették föl az iskolákban, nem is voltak koedukált iskolák.

Majd elérkezett a kommunizmus (később a szocializmus), amikorra a nők már egyenrangúságot értek el a férfiakkal, minek okán a férfi- és női készségtárgyakat összemosták az iskolákban, és – egyebek mellett - bár háztartástant még tanítottak, de gyermeknevelést már nem. Nem sokkal később születtek a Ratkó-korszak gyermekei, aki jelen korunk szülőit nevelték. Pontosabban: nevelték volna, ha a termelés, és a központilag előírt 5 éves tervek megvalósítása megengedte volna ezt nekik. A Ratkó-gyermekek ennek következtében inkább váltak élmunkásokká, a május elsejei kitüntetésekért, mintsem, hogy gyermeket neveljenek. A gyermeknevelés rámaradt hát a nagyszülőkre. Ám a generációs különbségek az utóhatások vizsgálataiban már markánsan előtűnnek. A zavar, a gyermeknevelés, és a gyermeknevelésre való képesség tekintetében itt kezdődött el.

A Ratkó-korszak gyermekei tehát nem tanultak meg szülővé válni, ami azt jelenti: jelenünkben sem képesek nagyszülőkké válni. Mert nemcsak az iskolában nem tanították ezt már nekik, hanem egyáltalán: olyan társadalmi környezetben nőttek föl, amelyben a mikrokörnyezeti hatások, melyek őket érték, gyengébbek voltak azoknál a makrokörnyezeti hatásoknál, amelyeket a központosított hatalom rájuk gyakorolt. Az adott társadalmi korban tehát vagy élmunkások voltak, vagy KMK-sok (értsd: Közveszélyes MunkaKerülő). De! Meghagyták nekik azt a jogot, mint a marháknál: mindenképpen billogot kaptak, csak megengedték nekik, nagy kegyesen, hogy ők dönthessék el, melyik billogot választják.

Csakhogy a nagy billog-szerzésben a sokadik helyre ugrott az életükben a gyermeknevelés. A termelésnek ugyanis mennie kellett – különben nem tudott volna szárnyalni a szocializmus. Mintha a nagy téeszesítésben nemcsak a magánvagyonokat kényszerítették volna be a közösbe, hanem a társadalmi értékrendeket is, lévén, ez az a korszak, amikor már kézzel foghatóan az anyagi javak megszerzése mögé került a gyermekek létezésnek jelentősége a társadalom értékrendjében. Egyre-másra nőttek a házak a 80-as években: minden újabb ház alapvetően legalább 5 cm-el kellett, hogy nagyobb legyen, mint a szomszédé. … És az iskolákban bevezették a közös technika-órát, amivel egyidőben eltüntették a háztartástan és gyermeknevelés tárgyakat is. A termeléshez ugyanis nem volt szükség gyermekre, sőt. Ők csak a termelést akadályozó tényezőkké váltak.

De akkor még ott voltak azok a nagyszülők, akik tanultak gyermeknevelést, konfliktusmegoldást, háztartástant, és főzést, vagy különféle művészeteket. Azt az űrt tehát képesek voltak betölteni, amit az élmunkás szülők maguk után hagytak gyermekeik életében. Sokunk nem is látta a szüleit egész gyermekkorában – mert a termelésnek mennie kellett. Először három műszakban, aztán folyamatos műszakrendben. S hogy a szülők meghagyják maguknak a „jó szülő” imige-üket, hát egymást váltó műszakban jártak el dolgozni, mutatva a környezetüknek, hogy nekik azért fontos a gyermekük.

Csakhogy ebben a formában a gyermekek előtt rejtve maradtak a csak a szülőktől elsajátítható példák és minták. Olyan példák, mint a férfi és női szerepek és egymáshoz viszonyulás egy párkapcsolatban, az ezzel együtt járó konfliktusmegoldás. Kimaradtak a gyermekek életéből a világ és a környezet közös felfedezése a szülőkkel, vagy a szülőkkel együtt a szabadidő kellemes, minőségi eltöltése. Az élmunkás szülőnek ugyanis nem volt szabadideje, a KMK-s szülőnek pedig nem volt ehhez pénze. Egy év alatt összesen 2 hét. Ennyi járt az élmunkás szülőnek gyermekével, SZOT-üdülőkben, ha jól feküdtek a szakszervezetisnél. Felkaphatjátok a fejeteket: gyermekével? És hol volt a házastársa a közös üdülésből? Ha a szülők nem ugyanabban a gyárban dolgoztak, akkor bizony a nyári szabadságukat sem egyszerre kapták meg, természetesen, hiszen akkor egyszerre két élmunkás esett volna ki a termelésből, és akkor a Nagy, Bajuszos Testvér összevonta volna szemöldökét. ….

Tehát felnőtt egy generáció szülők, és követendő szülői minta nélkül, miközben és ugyanakkor beleöregedett a nagyszülői szerepbe az a generáció, akinek nem volt ideje és módja, a makrokörnyezeti hatások hozományaként szülőként helytállni.

Kik vannak a gyermek közvetlen környezetében? Szülők és nagyszülők. Ha ezek egyike sem tanult meg gyermeket nevelni, akkor ezek a gyermekek elvesztek, és otthon nem fognak érzelmi biztonságot találni.

És ehhez érkezett hozzá, Drágáim, korunk fenenagy vívmánya: a modern ember önérvényesítése, a központilag lebutított oktatással megspékelve. Az iskolákban már nemcsak azt nem tanítják, hogyan élj túl krízishelyzeteket, vagy, hogyan ne teremts magad köré krízishelyzeteket, hanem azt sem, hogy egyáltalán hogyan gondolkodj logikusan. A történelemkönyveket alapvetően a 4 éves választási ciklusonként, az éppen aktuális politikai trendeknek megfelelően át is írják, annak érdekében, hogy ne lehessen látni, átlátni, és összefüggésbe hozni a makrokörnyezeti hatások mikrokörnyezetre gyakorolt káros, és emberiségpusztító hatásait. Az iskolákban már nem tanítják a család fontosságát, ellenben megtanítják a rendszer, a politikai uralom fontosságát. Ma újra azt tanítják: élmukásként tiéd a jövő.

Csakhogy ebbe nem fér bele a gyermek.

Belefér viszont egymás letaposása, üzleti titkok kikémlelése, ellopása, a munkahelyek kifosztása, a munkatársak megalázása, a szűkebb- és szélesebb családtagjainknak elmondott hazugságok, mellyel eléjük festjük a szerintünk tökéletes életünket. Belefér az is, ha a mi életünket végképp elrontottuk, és már nem tudjuk tovább rontani, akkor ugyanezt a romboló folyamatot elkezdjük a másik ember életében is. Mert, ha az én tehenem megdöglött, hát dögöljön meg a másiké is. …

Miközben a gyermek kezébe belerakjuk a lapost, hogy közben mi nyugodtan önérvényesíthessünk, vagy kavarhassuk a többi ember életében a kakit. Hazugságokkal, álszenteskedéssel, alakoskodással, de mindenképpen csak embertelen módon. Úgy, ahogyan az az arcunkra még ráfér.

Eközben hol a gyermek?

Valahol öngyilkos lesz, mert nincs kinek elmondania, nincs kivel megbeszélnie a problémáit, kétségeit, fájdalmait. A szülő önérvényesít, a nagyszülő pedig nem képes letenni az élmunkás létet (és ebbe korunk politikai irányvonala kényszeríti bele azzal, hogy nem ad neki a megélhetéshez elegendő nyugdíjat).

Mindennek tetejébe megérkeztek a gyermekek életébe a nagy feminista iránymutatások és trendek (és ezeknek már köze nincs azokhoz az elvekhez, amiért eredetileg életre hívták ezt a mozgalmat): egyik nap legyél fiú, másik nap lány, már az óvodától kezdve, aztán, felnőttként majd eldöntöd, hogy fiú vagy-e, vagy lány, mert most még nem mondom meg neked. …. A gyermekben, ebben a formában, már az óvodában még a nemi identitása sem fog tudni kialakulni, nemhogy a gyermeknevelésre való képessége. Képlékennyé teszik a felnőttek a gyermek saját jövőjének elképzelését is, hiszen szegénynek fogalma nem lesz ebben a formában arról, hogy ő apaként, vagy anyaként fog-e gyermeket nevelni. ….

Mindezt a törekvést egy újabb törekvéssel fejelik meg: ne szólíts anyának, mert van keresztnevem is! Ezáltal elhitetni igyekeznek a gyermekkel, hogy neki van anyja, de mégsincs. Hiszen Anya csak egy van. Irma, Vilma, Katalin, Éva, stb. pedig százezer. Hirdetik, hogy őket a keresztnevükön szólítsa a gyermekük, de mégis, ezzel együtt anyakánt ismerje el őket. Már magát ezt a tényt is tudathasadás a gyermek számára, tudomásul venni, de ehhez hozzájön még az, hogy egyik nap fiú vagy, a másik nap pedig lány, megspékelve azzal, hogy mindeközben szülői magyarázat nincs, csak laposkészülék van a kézben, és máris adott egy degenerált generáció növekedésnek indulása. Olyan generációé, amelyik nemhogy gyermeknevelésre nem lesz képes, de saját létfenntartásra sem. Lévén, még arról sem lesz fogalma, kicsoda is ő valójában, nemhogy arról: ő mennyit ér.  ...

…. Ez az egész olybá hat, mintha az anyáknak büszkéknek kellene lenniük arra, hogy egyre inkább képtelenek anyaként helytállni a családi környezetben, így a gyermekük életében. Hogy büszkéknek kellene lenniük arra, hogy gyermeknevelésre képtelenné tette őket a rendszer.

Aranyoskáim!

Elnézéseteket kérem azért, mert csapongtam egyik témáról a másikra, de a kérdésre adandó válasz rendkívül összetett. Nem is tudtam minden vonzatkérdést érinteni, hely hiányában. Kifejteni pedig még annyira sem állt módomban (minek okán a későbbiekben, részleteiben bővebben vissza fogok még térni a kérdésre). Hiszen arról még nem beszéltem, hogy az egyházak gerinctelensége, napjainkban mindent visz, és belekényszerítik, a fentiekkel egyidőben a gyermekeket abba, hogy egy modern korban az elavult egyházi elveket, az ezzel szorosan összefüggő embertelenséggel együtt tanulják meg, olyanoktól, akiknek sosem volt családjuk. Hiszen ezért fedezik ezt az életükben tátongó űrt Istennel.

Jól láthatjuk ezt Böjte atya nagy kijelentéséből: nem minősíthető embernek az a férfi, aki 40 éves koráig nem nemz gyermeket. Mondja ő. Eltaposásra, kirekesztésre, gyűlölködésre szólítva fel a társadalmat, olyan férfiak ellen, akiknek egészségügyi okokból nem lehet gyermeke, vagy éppen azért, mert asszonyuknak van olyan egészségügyi problémája, ami miatt nem lehet gyermeke, de ők mégis szeretik ezt az asszonyt, és ragaszkodnak hozzá. Böjte atya tehát azt mondja: taszítsátok ki, tapossátok el, feleim, mindazon férfiakat és nőket, akiknek a természet nem adta meg azt, amit másnak bőséggel osztogatott. Férfiként válj el termékenységre képtelen nőtől, Nőként válj el termékenységre képtelen férfitől. Miközben nem teszi hozzá: bár a természet bőséggel osztotta némelyik embernek a gyermekvállalás lehetőségét, ezáltal az egyház számára fontosabb hívekké váltak, ugyanakkor a gyermek csak addig számít az egyháznak is, amíg megfogan.

Utána már nem kell.

Hiszen nem lehet véletlen, hogy az egyházakban sem törekszenek a gyermekéhezés megszüntetésére, vagy kitiltják a koldusokat a templomokból. De a nyári forróságban még csak hűsölni sem mehetnek be oda. Az öngyilkosságot fontolgató kiskamaszok számára a templomok nem segítségnyújtó helyek, drogprevencióval sem foglalkoznak.

200%-al emelkedett az öngyilkosságot elkövető kiskamaszok száma, az elmúlt 5 évben.

Csoda? ….

Embertelen világot teremtettünk köréjük, és minden lehetséges kapaszkodót el is vettünk tőlük. Nincs biztos pont az életükben, és minden jel arra mutat, hogy a központi hatalom most még tovább szeretné keverni az emberi tudatot, erkölcsöt és értékrendet, kiemelve és értékessé nyilvánítva az emberek közül azokat, akik élen járnak a gerinctelenségben, a hazugságokban, a kétszínűségben, a csalásban, megtévesztésben, és a családi gyökerek elengedésében.

Így jöhet el a felsőbbrendű puhatestűek világa.

Csakhogy ebben a világban már nem lesz helye a gyermekeknek. Mert velük már most is csak kevesen törődnek, a felsőbbrendű puhatestűek világában pedig még ennyien sem fognak. A puhatestűeknek ugyanis kizárólag az önnön, pillanatnyi jólétük számít. Semmi, és senki más. …

Szomorúan ölel titeket:

Öreganyus

Folytatásban:

Jelzők és bélyegek, avagy: a kirekesztés ...

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza.