Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Modern félárvák ....

2018. április 27. 04:26 - Öreganyus

anya_1.jpgAranyoskáim!

Ma a modernkori félárvaságról lesz szó, így, a közelgő Anyák Napjának ünnepe előtt. Napjainkban nagyon sok társatok él félárvaként úgy, hogy mindkét szülője életben van, de az egyik szülőt a másik szülő kitiltotta az ő életéből. Ez a tett, hazánkban nem minősül bűncselekménynek, pedig ezzel a tettével a szülőtársát kitiltó szülő magas fokban veszélyezteti a modernkori félárvák egészséges pszichikai fejlődését, mert megvonja tőle nemcsak a másik nemű szülő szeretetét, hanem a párkapcsolati konfliktusmegoldás megtanulásának teljes lehetőségét is. Ezzel együtt egy olyan viselkedés-mintát tanít gyermekének, mellyel az önző és bosszúálló viselkedés magvait ülteti el benne.

Ma már egyre inkább elfogadja a társadalom, hogy az a nézet, miszerint

„Egy anyától ok nélkül nem veszik el gyermekét!”

teljes mértékben elavult. Aki még nem hallott a hazai rendszerabúzusról, az ne is olvasson tovább, mert fogalma nem lesz arról, miről beszélek. Hiszen pontosan a rendszerabúzus mértéke és foka az, aminek apropóján egyre több anya válik különélő szülővé.

Közeleg az Anyák Napja.

A Karácsony után ez a második olyan ünnep, amikor sok különélő anya idegrendszeri működése felmondja a szolgálatot, mert a gyermek hiánya okozta lelki fájdalom szinte az őrületbe (vagy öngyilkosságba) kergeti. Az Anyák Napját megelőző és követő 1-1 hét számukra maga a pokol. Ez kiváltképp abban az esetben igaz, ha nemcsak gyermeküktől különélőkké váltak, hanem PAS célszemélyekké is, egyben.

Az óvodától kezdve egészen a középiskola megkezdéséig megünneplik az Anyák Napját az oktatási intézményekben a gyermekek. Ha egy nő gyermeket vár, tervezget. Százszor, és ezerszer elképzeli ezeket az ünnepeket, elképzeli, mennyire büszke lesz majd, ha gyermekét szerepelni látja. Aztán, válását követően bekerül a hazai gyermekvédelmi rendszer ölelő karjaiba, és rádöbben: soha többé ne fogja látni gyermeke szereplését. És ebben már nemcsak gyermeke apja akadályozza meg, hanem maga a képző intézmény is, amely, a szülők különélése esetén kitiltja a különélő Anyákat az iskolai-óvodai Anyák Napja (és egyéb) ünnepségekről.

A gyermekek természetesen erről nem tudnak, csak azt látják: társaik az édesanyjuknak adják a virágokat, ő pedig csak az apjának (vagy, ha a nagyi diktál apának, akkor a nagyinak) adhatja azt a virágot, amit az édesanyjának szánt. Ráadásul: az év egészében is sokat hallja, hogy az ő édesanyja milyen gonosz és rossz ember, ezen a napon azonban mindezt koncentráltan adják tudomására, megspékelve azzal az információval:

„… még arra sem képes, hogy Anyák Napján képes legyen idetolni a pofáját. Mert ő úgy gondolja, neki nincs gyermeke. Tiszta szégyen. De nem baj. ÉN itt vagyok neked!”

A gyermek, lelkében mardosó fájdalommal tölti hát az Anyák Napját, mely fájdalom nagyon hamar csap át gyűlöletbe, a gyermeki agyban mesterségesen életrehívott „nem kellek” érzés nyomán. … S ha neki fáj, azt akarja, hogy anyjának is fájjon. Nem aznap, de folyamatában bosszút fog állni az őt ért fájdalomért.

És a gyermeki bosszú mindennél pusztítóbb. A gyermeki bosszú öl. Megöli a különélő szülő lelkét.

Miért váltottam, hirtelen különélő anyákról különélő szülőkre a megfogalmazást? Mert a különélő apák ugyanezen mennek keresztül, azokban az esetekben, ha – csakúgy, mint a különélő anyák -, önhibájukon kívül válnak különélő szülővé, és bekerülvén a gyermekvédelmi rendszer kötelékeibe, úgy a privát életben, mint az oktatási intézményekben, elszigetelik őt gyermekétől.

A modernkori félárvák élettörténete, szülei válását követően teljesen egyforma tehát, attól függetlenül, hogy apa, vagy anya válik tőle különélő szülővé. Sokkal könnyebb volna feldolgozniuk ugyanis a tőlük különélő szülő hiányát, ha az nem volna már életben, és ő valóban félárvává vált volna. Szörnyű ezt kimondani, és leírni is, de attól még igaz: kevésbé sérül a gyermeki lélek, ha meghal az egyik szülője, mintha tőle különélővé válik, és ezzel a szülői döntéssel kezdetét veszi a PAS. A halott szülőt ugyanis meg tudja gyászolni a gyermek, a különélő szülő hiányától pedig csak a gyűlölete lesz, évről-évre egyre erősebb, a tőle különélő szülője felé.

Mert úgy tudja, azt hitetik el vele, hogy a különélő szülő nem keresi őt.

Pedig de. Csakhogy a képző intézmény parkolójától nem jut bentebb. Az őt oktatók akadályozzák meg ebben.

Mindez azért valósulhat meg, és így válnak maguk a pedagógusok is PAS induktorrá, a rájuk bízott gyermek lelkének még jobban történő tönkretételével, mert amikor a gyermeket nevelő szülő, bontópert követően bejelenti náluk azt a tényt, hogy a másik szülő különélővé vált a gyermekétől, a pedagógus soha nem kéri el, és nem akarja még megismerni sem a gyermek elhelyezéséről szóló bírósági ítéletet, és annak tartalmát. Ehelyett megelégszik, és kérdés nélkül el is hiszi a gyermeket a válás után nevelő szülő meséit arról, mi történt közöttük, és milyen ember a különélő szülő. Mivel a gyermeknek jót akar, azonnal partnerségi viszonyt alakít ki a PAS induktorral, így önmaga, a tudtán kívül maga is PAS induktorrá válik, és közreműködik a gyermek különélő szülőjétől való elidegenítésében.

Mindez elkerülhető volna, a pedagógus pedig valóban a gyermek érdekének megfelelően volna képes eljárni, ha akkor, amikor a különválásról őt tájékoztatja a gyermeket nevelő szülő, elkéri a bírósági ítéletet, és megismeri annak tartalmát. A bíró ugyanis minden esetben megindokolja, miért helyezi el annál a félnél a gyermeket, akinél elhelyezi. Ha a bírósági ítéletben az áll, hogy a különélő szülő veszélyt jelent gyermeke további fejlődésére, ezért, meg ezért – akkor rendben van, ha az iskola segédkezet nyújt a gyermeket nevelő szülőnek abban, hogy a gyermeknek a képző intézményben sem kelljen találkoznia a tőle különélő szülőjével.

De ha mindössze a „jobb anyagi-szociális körülmény”, illetve a „gyermek felügyeletének családi háttértámogatással történő, megfelelőbb biztosítása” az oka annak, hogy annál a szülőnél helyezték el a gyermeket, akinél elhelyezték, akkor a képző intézmény hatalmas és jóvátehetetlen bűnt követ el (amely bűnnek visszafordíthatatlan hatása van a gyermekre nézve), ha a különélő szülőt a szegénysége folytán bünteti még azzal is, hogy a képző intézmény ünnepségein sem engedik találkozni gyermekével.

Nem igaz azon pedagógusi állítás, mi szerint ők nem jogosultak betekinteni a bíróság elhelyezésről szóló ítéletébe. Ez a közokirat és ennek tartalma ugyanis semmivel sem titkosabb, a pedagógusok felé, mint pl. egy kollégiumi elhelyezés esetében bekérni a gyermek pszichiátriai (vagy egyéb) kórtörténetét, és diagnózisait. Téves hivatkozási alap ennek a szülő részéről történő megtagadásának az, hogy akkor a képző intézmény belelát az anyagi ügyeibe. A gyermek elhelyezéséről ugyanis minden esetben külön ítéletben rendelkezik, minden bíróság. És főként: indokol. Csakhogy a bíróság indoklása és a PAS induktor szülő szóbeli élmény-beszámolója a legritkább esetben sem találkozik.

A pedagógus pedig oly módon hoz döntést a gyermek életére vonatozóan, hogy megelégszik a szülői bemondással. És ezzel nem kevés kárt okoz a nap közben rá bízott gyermek pszichikai fejlődésében.

Ugyanez vonatkozik a gyámhivatalokra is. Mert ők sem jeleskednek abban, hogy megismerjék, részleteiben, és hivatalosan a gyermek elhelyezéséről szóló bírósági ítélet tartalmát. Bár ők bekérik, mégis csak ritkán néznek bele, vagy olvassák el. De mivel az aktájukban kötelező tartalmi elem, ennek okán bekérik – majd, elhiszik az esetlegesen ellenkező tartalmú szülői állításokat, így maguk is csatlakoznak a gyermek elidegenítéséhez a különélő szülővel szemben. Ily módon maguk is PAS induktorrá válva alakítják ki a rendszerabúzust.

Aranyoskáim!

Így, a vége felé kiderült, ez a levelem inkább a felnőtt korosztályhoz íródott ma, mert alig egy hét, és itt az Anyák Napja. Sajnos, az Apák Napjának még nincs nagy hagyománya hazánkban, pedig ők is, ugyanúgy megérdemelnék, az ilyen jellegű megemlékezést. A képző intézményeknek pedig hatalmas felelőssége van abban, hogy e jeles ünnepen a gyermek fel tudja-e köszönteni édesanyját, vagy nem.

Mert ezzel kapcsolatban, sajnos, soha nem kérdezik meg a gyermeket, hogy ő mit szeretne. Az őt nevelő szülő, és az iskola/óvoda együttes erővel dönt az ő feje fölött arról, hogy nem találkozhat a tőle különélő édesanyjával a képző intézmény Anyák Napi ünnepségén.

És ebben a formában arról is ők döntenek: mekkora mértékű pszichikai sérülésnek, és traumának teszik ki a gyermeket e jeles ünnepen, a képző intézmény területén.

Azok teszik ezt meg, akik a gyermek védelmére esküdtek fel.

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza.