Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Az utolsó tőrdöfés ...

2018. április 02. 16:38 - Öreganyus

tor_a_szivben.jpgAranyoskáim!

A PAS (szülői elidegenítés) nem meghatározható ideig tart, de két vesztese van. A gyermek és a különélő szülő, egyszerre. A gyermekben is, a különélő szülőben is maradandó pszichikai károsodást okoz. A PAS folyamatában mindig elérkezik az utolsó tőrdöfés, amikor a különélő szülő feladja, és nem próbálkozik tovább. És az utolsó tőrdöfést minden esetben a gyermek viszi be. ….

„Ha szereted, elengeded. …..”

Ugye, hányszor hallottuk már ezt a tanácsot? De amikor a mi életünkben nyer teret e kérdés eldöntése, hihetetlen, és hosszú időszakon keresztül tartó kínok előzik meg. És a PAS induktor végső törekvése minden esetben e végkifejlet minél előbbi kialakítása. Csak akkor győzhet. Egészen addig a pillanatig csak részbeni győzelmeket arathat, és ez neki nem elég. Messze nem elég.

Nyilvánvaló, hogy csak egy beteg elme képes arra, hogy ezt a PAS nevű játszmát, a saját gyermeke kárára űzze, a saját elhatározásából. Az is nyilvánvaló, hogy a PAS folyamata nem a felnőttek különválásával kezdődik, hanem már a házasság végjátékának időszakában megjelenik. Csak nem figyelünk oda erre, és elhessegetjük a rossz érzéseinket ezzel a jelenséggel kapcsolatban. Majd, miután megszületik a bontóperi kereset, akkor „derült égből villámcsapásként” ér bennünket: nem hagynak találkozni a gyermekünkkel. Ezzel az életedből tépnek ki egy darabot, a lelkeddel együtt….

S hogy milyen aljas módszerekhez képes folyamodni a PAS induktor, az egy külön könyvnyi terjedelmet venne igénybe. Itt és most csak pár momentumot emelnék ki. A legalapvetőbb kommunikációs forma, amikor a különélő szülő kérdésére, hogy:

hétvégén hozhatom őt?”

A válasz:

„most, nem, mert tanulnia kell, dolgozat lesz hétfőn.” ..

A különélő szülőnek fáj, de önként lemond a találkozás lehetőségéről, ha a gyermeke javát akarja. Hiszen azt mégsem akarhatja, hogy a gyermeke csak azért rontson egy jegyet az iskolában, mert ő tartotta a kapcsolatot vele. (Az persze, ebben a lelket terhelő helyzetben egyik félnek sem jut eszébe, hogy a gyermek nyugodtan tudna tanulni a kapcsolattartás ideje alatt is.) …

A gyermek felé már a következő módon kerül mindez kommunikálásra. A PAS induktor nem szól arról a gyermeknek, hogy a különélő szülő jelentkezett telefonon. Természetesen azt sem közli gyermekével, hogy ő maga tiltotta meg a találkozásukat az adott hétvégén. Ehelyett megvárja, amíg gyermekének lelke a másik szülő hiányától fáj már annyira, hogy a gyermek maga kérdez rá:

„Apa/anya nem jön? Az ő hétvégéje van!” ….

És erre a PAS induktor Szent Mártír arccal, megjátszott részvéttel gyermeke felé fordul, és közli vele:

„Nem tudom. Nem keresett. Biztos fontosabb dolga van annál, hogy veled találkozzon. De tudod, MILYEN!”

Majd, mint egy jó szülő, törölgeti gyermeke könnyeit az arcáról. Miközben elégedetten mosolyogva nyugtázza, hogy ezt a csatát is megnyerte. A gyermeke, természetesen ezt a mosolyt nem láthatja, mert közben a PAS induktor vállán, vagy mellkasán zokog.

És a beteg elme ezekben az esetekben igazán kézzelfogható, hiszen láthatjuk: a PAS induktor minden egyes csata megnyerésekor élvezettel törölgeti gyermeke könnyeit. Hiszen csak az a fontos: ő nyert. …. Közben nem látja, mert képtelen felfogni, hogy ez a ”nyeremény” gyermeke lelkének részbeni összetörések árán keletkezett. És ő ettől boldog.

Minél többször ismétlődnek ezek az esetek, annál automatikusabb a mű-részvét, amivel gyermeke felé fordul, a hazugságait követően, és, ebben a formában, annál hihetőbb is. A gyermek pedig előbb-utóbb már nem kérdez, hanem tudatosítja magában: nem kellek apának/anyának. …. És a PAS induktor a kapcsolattartások kérdésében végső győzelmet aratott.

Ugyanis, ha huzamosabb ideig hallja azt a gyermek, hogy a különélő szülő nem érdeklődik, nemcsak elhiszi, de ellenséges érzelmek kezdenek benne kialakulni a különélő szülője iránt. Ami rekordsebességgel csap át dacba. És:

„már csak juszt sem fogok jól viselkedni, amikor ott vagyok! Ha nekem fájt, fájjon neki is!”

- gondolattal érkezik meg arra a kapcsolattartásra, amelyért a különélő szülő ezt megelőzően, már hónapokig küzdött. Amiről a gyermek persze nem tud, de a különélő szülőben sem merül fel, hogy ezt a félreértést tisztázza gyermekével. Mert ki mint él, úgy ítél. Ha a különélő szülő nem volna képes PAS induktorként viselkedni, akkor egyértelműen nem képes arra sem, hogy a PAS induktor fejével gondolkozzon. Tehát: fel sem merül a PAS célszemélyben, hogy egy mesterségesen kialakított és generált élethelyzetbe kényszerítették őt is, gyermekét is, olyan élethelyzetbe, amelynek részleteit tisztázni kellene a gyermekkel.

A huzamosabb ideig akadályozott kapcsolattartást követően létrejövő kapcsolattartási alkalom tüskét hagy a gyermekben, és tüskét hagy a PAS célszemélyben is. A gyermek ugyanis ösztön-lény, és reagál az őt ért sérelmekre, amit meg is torol. Büntet. Büntet azért, mert a különélő szülő neki fájdalmat okozott. …

Miközben sejtése nincs arról, hogy az adott fájdalmat nem a PAS célszemély generálta, hanem a PAS induktor. A gyermeki tudat e felnőtteket próbáló élethelyzet megértéséhez, elfogásához még túl fejletlen. Ő a lecsupaszított és mesterségesen átdeformált tényeket ismeri, és ezekre reagál. Minél többször ismétlődnek ezek a találkozhatunk-nem találkozhatunk időszakok, a gyermek annál gyorsabban távolodik el érzelmileg a különélő szülőjétől.

A gyermek lelkének erősségétől függ, mikor érkezik el a gyermeki tűrőképességének határára. A PAS induktor ezt a folyamatot, minden, a saját IQ-jához mért eszközzel gyorsítani igyekszik. Mert élvezi. Nemcsak a gyermeke lelki fájdalmát élvezi, hanem a volt házastársának lelki kínjaiban is élvezettel fürdik. Tipikus szociopata jellemvonás ez a személyiségben, nem mindenki képes rá, csak a beteg gondolkodású emberek. Előttük viszont nincs gát az aljasság, addigra művészi szintre fejlesztett spalettáján.

És egyszer elérkezik a végső pont, amikor a gyermek megelégeli, hogy a különélő szülő

„játszik vele”.

És ez gyilkos tettre sarkallja őt magát – ehhez már nincs szükség a PAS induktor ármánykodására sem, mert mikorra a gyermek elérkezik erre a pontra, addigra ő már befejezte „küldetését”, nyugodtan hátradőlve, elégedetten szemlélheti a fotelből a végjátékot.

A mór megtette kötelességét, a mór mehet. És a gyanú árnyéka sem vetülhet rá, hiszen a gyermek mondja, a gyermek teszi – nem ő. ….

A gyermek pedig minden egyes esetben beviszi a végső tőrdöfést.

Ha ugyanis, huzamosabb időn keresztül azt tapasztalja, hogy amit a különélő szülőtől kap ajándékot, vagy figyelmességet, és hazaviszi, azok minden egyes alkalommal eltűnnek a szobájából, mely eltűnésnek azonnali magyarázata is van:

„Tönkrement, bocsi, de ki kellett dobnom, tudod, hogy csak értéktelen dolgokat képes megvásárolni az a sz.ralak! Majd én veszek neked minőségit belőle” …

Vagy még ennyi magyarázat sincs. Mindenestre az eltelt idő fényében a gyermek hozzászokik, hogy bármit is adjon neki a különélő szülő, az tuti, pocsék minőségű, és elkezdődik az az idő, amikor mindent, amit tőle kap, ő maga dobja ki.

És a különélő szülő erről mindaddig nem tud, amíg teljesen el nem szigetelődik, a PAS induktor közreműködésével, a gyermekétől. A teljes elszigeteltség időszakában ugyanis nem marad más lehetősége, mint a postai csomag- és levélfeladás. Az internet-, vagy telefonkapcsolatot ugyanis felügyelni, és kontrollálni, ily módon cenzúrázni is tudja a PAS induktor. És él is ezekkel a lehetőségeivel.

Eleinte csak nem adja át a telefonokat, vagy, ha saját telefonja van a gyermeknek, akkor, amíg a gyermek alszik, letiltja a különélő szülő telefonszámát a gyermek telefonjáról, majd részvéttel az arcán fogadja gyermeke panaszát, arra vonatkozóan, hogy a különélő szülő nem képes felhívni őt. … Ezt követi a gyermek Facebook profiljának adatmódosítása: letiltja a különélő szülő láthatóságát és elérhetőségének lehetőségeit, majd újból „vigasztalja” gyermekét, amikor arra panaszkodik, hogy apa/anya még a közösségi oldalon sem ír rá. És meg is magyarázza:

„biztosan letiltott téged. Nem baj, én itt vagyok neked, ne is törődj vele, tudod, MILYEN.” ….

Ha nem tiltja le, vagy egy későbbi gondolat alapján újra láthatóvá teszi gyermeke adatlapját a különélő szülő számára, akkor a legaljasabb húzásra készül. Van ugyanis olyan PAS induktor, aki még ennél is tovább megy, és gyermeke adatlapját éjszaka használva, a gyermeke nevében a gyermek profiloldalára mocskolódó gondolatokat kezd el kiírogatni, amely üzeneteknek különféle megfogalmazásban, de ugyanaz a mondanivalója: hagyja őt a különélő szülő békén, ne zaklassa, utálja, nem szereti őt, ilyen és ilyen károkat és sérelmeket okozott neki, stb. …

Mindezt a gyermek nem látja, mert a fiatalok nem figyelik a sajt profiloldalukat, ők általában csak chatelnek. De a hírfolyamában sem jelennek meg ezek az üzenetek, mert a kortársai ezeket az üzeneteket sem nem értik, sem pedig nem tudják/nem merik lereagálni, így elsikkad a figyelme afölött, hogy valaki dolgozott az ő adatlapjával. Ugyanígy a különélő szülő sem mástól értesül arról, milyen üzenetek jelennek meg, neki címezve, a gyermeke adatlapján. Hiszen a különélő szülő közös ismerősei, akik a gyermeknek is ismerősei, nem reagálnak ezekre az üzenetekre, és egyikben sincs annyi gerinc, hogy figyelmeztetné az áldozatot, mi zajlik a világhálón. Mert ebből, mikorra erre a szintre ér a történet, mindenki csak kimaradni szeretne.

Előbb, vagy utóbb, tehát, de minden esetben a különélő szülő, aki már – a PAS induktornak és a rendszerabúzusnak köszönhetően - évek óta nem tudott találkozni a gyermekével, saját szemével szembesül azzal,

„mit gondol most róla a gyermeke.”

Az érzés gyilkos tőrként hasít a lelkébe. Összeomlik.

Nem is feltételezi, hogy csak egy beteg elme mesteri manipulációjának van kitéve. Ő a szemének hisz. A szeme pedig azt látja: mennyire gyűlöli őt a gyermeke (de legalábbis gyermeke adatlapja). Természetesen a gyermek adatlapján, a „gyermek által közölt” üzeneteket a PAS induktor előszeretettel menti el, és szolgáltatja be a bíróságra, bizonyítékként, „gyermeke érzéseinek” vonatkozásában.

A különélő szülő lelki erejétől függ, hogy ennél a pontnál már feladja-e, és lemond a gyermekével való kapcsolatról, így a gyermekéről is, vagy folytatja tovább a küzdelmet. Közben ne felejtsük el: minél aljasabb húzásokra kényszerül beteg csatája közben a PAS induktor, annál biztosabb, hogy vesztésre áll már a bírósági eljárásban. Hiszen a bírósági eljárások évekig elhúzódnak, teret és lehetőséget hagyva a PAS induktornak arra, hogy véghezvigye sátáni tervét, egyszerre megölve ezzel két ember lelkét. És csak az akutya szűköl, amelyik érzi, hogy alulmarad.

Amikor pedig a PAS induktor szűkölni kezd, mert vesztésre áll, mindenre képessé válik, fanatikus gyűlöletétől vezérelten. Azt gondolja, beviszi a végső döfést, és levelet diktál gyermekének, hogy azt nyújthassa be a bírósághoz. Mivel Magyarországon nem léteznek családjogi bíróságok, a legtöbb, elhelyezési ügyekben ítélő bírónak pedig nincs is családjogi szakvégzettsége (sem gyermekpszichológiai alapismerete), ez azt eredményezi, hogy az eljáró bírónak fel sem tűnik, hogy egy alig tizenéves gyermek felnőtt mondatalkotást, felnőttek által használt szavakat alkalmaz a PAS induktor által benyújtott beadványban. Mivel a legtöbb, családjogi ügyekben eljáró jogi képviselőnek sincs családjogi szakvizsgája (sem gyermekpszichológiai alapismerete), ennek eredményeként még a jogi képviselő sem hívja fel erre az eljáró bíró figyelmét.

És a bíró helyt ad a

„gyermek kérésének és mondanivalójának”.

(A helyzet egyébként ugyanez a gyámhivatalok, és az oda, a „gyermek által” benyújtott beadványok esetében is. A gyámhivataloknál sincs gyermek- és családjogi szakvizsga, vagy gyermekpszichológiai alapismeret megszerzési kötelezettség.)

Itt már, az ilyen ítéleteknél, a legtöbb különélő szülő elvérzik, és feladja. De mégis akad, aki még ekkor is talpon marad, és újra próbálkozik, mert a lelke, a szíve mást gondol, mást remél, mint amit a szeme lát, és a füle hall.

Mert tegyen is bármit a gyermek, az a szülő szempontjából mindig megbocsájtandó bűn.

Csakhogy eközben egyvalamivel nem számol. A PAS induktor orgazmushoz hasonló érzéssel mutatja meg gyermekének a bíró végzését arra vonatkozóan, hogy a különélő szülő hátralépett a küzdelemből, és már nem kéri az elhelyezés megváltoztatását. A gyermek persze nem érti a jogi normaszöveget, amit a bírói végzés tartalmaz, az Indoklást sem olvassa el. Ő mindössze az első mondatot nézi, olvassa el, és értelmezi. Indoklásként pedig nem marad számára más, mint a PAS induktor szava:

„Apád/anyád rájött, hogy mégsem kellesz neki!” ….

És a gyermek ezt elhiszi, mert fogalma nincs arról, mi zajlik évek óta a háttérben az ő megtévesztésével, és az ő tudomása nélkül, de őt felhasználva. A gyermek számára ez a bírói végzés jelenti a végső tőrdöfést. Amiért bosszút áll. És akkor már saját maga viszi be a saját tőrdöfését a tőle különélő szülőjének.

„Nem kellesz. Nem érdekelsz. Nem akarlak. Költsd magadra. Dugd fel az ajándékodat. Menj a francba, sosem voltál a szülőm. Ha régen nem kellettem, akkor most mit akarsz?”….

Ezek, és hasonló mondatok, vagy leírva, vagy telefonon elmondva. Mert személyesen ez a közlés nem megy egy gyermeknek sem. Mikorra ezek a mondatok elhangoznak, a gyermek már gyűlöl. Olyan mérhetetlenül gyűlöl, hogy az már – a legtöbb esetben – visszafordíthatatlan.

Közben meg sem fordul a fejében, hogy éveken keresztül hazudtak neki.

A különélő szülőnek viszont ez a végső, a legutolsó tőrdöfés. Ha addig nem is, de ennél a pontnál minden különélő szülő feladja.

Aranyoskáim!

A PAS induktor győzött, tehát. És mindezért felelősségre nem vonható, mert törvény nem tiltja hazánkban az elkövetést.

Pedig az Isztambuli Egyezmény tiltja a lelki erőszakot. Mint láthatjuk, a PAS esetében a PAS induktor által elkövetett lelki erőszaknak egyszerre, és egyidőben két áldozata van: a gyermek és a különélő szülő. Ennek ellenére az Isztambuli Egyezmény rendelkezéseit sem kívánja a magyar jogalkotó átültetni a magyar büntetőjogi szabályozásba.

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza.