Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Nem vagytok politikai kellékek!

2018. március 22. 04:27 - Öreganyus

eberszto.jpgAranyoskáim!

Tudtatok arról, mely jogaitokat sértik meg a képző intézmények vezetői azzal, hogy rátok engedik, tanítási időben a kampányoló politikusainkat? Tudtátok, hogy amikor a politikusok előttetek megjelennek az iskolában, mintegy „leereszkedve” hozzátok, kérdéseket nem tehettek föl a legtöbbjüknek? Hogy válaszaik nincsenek a valós problémáitokra? Függetlenedjünk el attól, hogy kormánypártokról, vagy ellenzékről beszélünk-e.

A lényeg az: vannak jogaitok, amelyeket a veletek kampányoló (pontosabban: a titeket kampányukhoz, mintegy eszközként felhasználó), rajtatok keresztül a köztudathoz kapaszkodó politikusaink nem vesznek figyelembe, hanem térdig gázolnak át jogaitokon. Rendszerünk egyik sajátossága, hogy ehhez a tevékenységükhöz az iskoláitok vezetői nyújtanak számukra segédkezet azáltal, hogy engedélyezik az intézmény területére való, kampánycélú belépésüket, tanítási időben, kivonva titeket a tanítási órák alól. Sajnos, még középiskolában sem tudjátok beazonosítani, hogy melyikük, milyen mértékben hazudik nektek, és nem tudjátok még azt sem megítélni, hogy a hazugságaik mértéke mekkora aránytalanságban áll a realitás valóságával.

Hízeleg, hogy egy tévéből ismert „nagy ember” (szándékosan kisbetűvel) mintegy leereszkedik hozzátok, miközben nem gondoltok arra: azok, akik április 08.-ig betöltik közületek a 18. életévüket, már voksolhatnak az idei választásokon. Egyértelműen arra fogjátok letenni voksotokat, akivel fizikailag közel kerültetek a képző intézménybeli kampánya során. S hogy ő mit tett eddig értetek, és a családjaitokért, mit ígér annak vonatkozásában, hogy mit fog tenni, ha neki ajándékozzátok voksaitokat, nem sokat tudhattok majd, amikor beléptek a szavazófülkébe. De igazgatóitoknak köszönhetően oda fogjátok vésni az „X”-et, akit emlékeitek szerint arra méltónak láttok. …

Pedig csak a KLIK által favorizált politikust ismeritek meg, program, és valódi tenni akarás nélkül. Az a politikus ugyanis, aki tenni akar értetek és családotokért, nem jár az iskolába, mert nincs ideje a nyakatokra ülni. Nem, Aranyaim. Ő bejár az ülésterembe, és dönt, szavaz, illetve előterjeszti állásfoglalásait. A helyzet egyértelmű: akinek van ideje csavarogni, annak nincs ideje az érdemi munkára. Miért? Mert egy fenékkel csak egy nyerget lehet ülni. …

A legjobb példa erre a tegnapi nap: a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról, és a családok szociális helyzetének javításáról kellett volna dönteni – csakhogy a kormánypárt éppen nem ért rá. Mert – mint az esti Híradókból kiderült -, példának okán a miniszterelnökünknek is nem a családok élethelyzetének javítása volt a fő napirendi pontja, hanem az, hogy óvodásokkal fényképezkedjen, kampánya idején, valahol vidéken. S bár a tudósításban azt próbálták bizonygatni a nézőközönségnek, hogy ez mennyire spontán program volt, pontosan a tudósításból derült ki, hogy a fényképezkedéshez bizony kihajtották a gyermekeket az intézményből az udvarra, az óvónők bőséges nyálcsorgatása közepette. Ha figyelmesen nézitek meg a tudósítást, akkor nyilvánvalóvá válhat ez, mindenki számára.

Szabó Szabolcs, közösségi oldalra feltöltött fotója tanúskodik erről:

szabo_szabolcs_parl_ulesnap.jpg

Szóval: hazudnak nektek, Drágáim. Azt hitetik el veletek, ami nincs, olyannak mutatják be magukat, amilyenné csak szeretnének válni – ha nem volnának ehhez lusták és kapzsik. Ha nem beszéltek otthon politikáról, az iskolában pedig nem hagyják csak azt, hogy a központi kampányban vehessetek részt, elzárva titeket az ellenzéki véleményektől, bizony pontosan a szabad és befolyásmentes választáshoz való jogotokat veszik el tőletek. Azzal pedig, hogy az igazgatótok mindezt engedélyezi (teljesen mindegy, hogy felsőbb utasításra, vagy önként, táguló zsebbel, illetve emelkedő presztízzsel követetten), nemcsak részt vesz ezen jogotok elvételében, hanem elő is segíti ezt a jogtiprást. Pedig – elméletben – az iskolának az volna a dolga, hogy minden egyes jogotokat megvédjen, még akkor is, ha politikai befolyásolásról van szó. Napjaink politikai berendezkedése, sajnos, mindezt nem teszi lehetővé. Ha ugyanis nem tárják szélesre az iskolák kapuit a politikusok előtt, teret engedve a hazugság-áradatoknak, holnaptól lehet, nem lesz állásuk. ….

Miért állítom, hogy nem mondanak igazat a politikusok? Csak nézzük meg a tegnapi esetet, Drágáim: a miniszterelnökünk valós segítséget a tegnapi ülésnapon tudott volna nyújtani a gyermekeknek, és családjaiknak, mégpedig a Parlamentben. Szavazhatott volna arról, hogy további elhelyezés biztosítása nélkül ne lakoltassanak ki gyermekeket. Ehelyett mit tett? „Spontán” ellátogatott, egy vidéki óvodába, elhitetve az ovisokkal azt, hogy ő mennyire szereti a gyermekeket, neki milyen fontosak a családok. …

Felteszek egy kérdést, Drágáim: tényleg el szabad-e hinnünk azt, hogy egy politikusnak mennyire fontosak hazánk gyermekei, csak azért, mert ezt egy óvodában mondja (tévéstáboktól kisérve, persze, ami már eleve kizárja a spontaneitás hihetőségét), mégpedig azon a napon, amely napon a téma iránti érdektelenségét a munkahelyén hangsúlyozva, távol marad arról az ülésnapról, amely ülésnapon a családok megsegítéséről, élethelyzetük könnyítéséről lett volna szükséges döntenie? …

Mert nem azzal van baj, hogy a képző intézményekbe beviszik a politikát. Hanem azzal van a baj, hogy a képzőintézményekben nem beszélgetnek veletek a kampány és a realitás közötti szakadékokról, és ebben a formában engedélyezik a politikusok számára azt, hogy titeket (és rajtatok keresztül szüleiteket) egy befolyással terhelt választásba sodorhassanak bele, miközben azt hitetik el veletek, hogy „szabadon” választotok. …

Aranyoskáim!

Mit tehettek hát, annak érdekében, hogy tisztán láthassatok, és politikai befolyásmentesen tudjátok április 08.-án leadni a voksotokat? Beszélgessetek a politikáról. Hogyan? Ezt a Hintalovon Alapítvány egy hangoskönyvben elmondja nektek. A hangoskönyv a BOOKR Kids Mesetárból ingyenesen letölthető:

Google Play: https://goo.gl/kaaCNd

App Store: https://goo.gl/nLz9fd

De videóban is meg tudjátok nézni:

Az alkalmazás 9 pontban tárja föl azokat a kérdéseket, amelyeket szüleiteknek feltehettek, ti is, és kisebb tesóitok is. Ne féljetek kérdezni! Ne féljetek tisztán látni!

Mert felelősek vagytok a saját jövőtökért.

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza.