Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Mit tegyél, ha ellopják a kutyádat?

2018. március 17. 13:15 - Öreganyus

amstaff_rajz_bloki_hu.jpgAranyoskáim!

Tegnap, reggelre virradóra, zárt udvarról ellopták mindkét kutyánkat. Mint mindenki más, mi is azonnal a kutatásba fogtunk, remélve a fellelésüket. Közben eltervezve, hogy ha estig nem találjuk őket, bejelentjük a rendőrségen – hiszen chipesek. … Igen ám, csakhogy ez nem elég, és ennyi előzménnyel a rendőrségi munka sem fog eredményhez vezetni.

A kutatás közben rengeteg új információhoz jutottam annak vonatkozásában, milyen lépéseket kell megtennünk abban az esetben, ha ellopják a kutyánkat - a hatékonyság növelése érdekében. Tapasztalataimat megosztom veletek.

Első lépésként jómagam kétségbe estem. Ezt a lépésemet ne kövessétek, mert időt vesz el az érdemi kereséstől. Többször megnéztem a kenelt, mert a saját szememnek sem hittem el, hogy zárt udvarról két, egyenként 40 kg-os kutya csak úgy, eltűnhet. Miközben én próbáltam hinni a saját szememnek, Apjukom azonnal a kerítést vizsgálta, hol mehettek el. Sem a kerítés, sem a vaskapu nem mutatott olyan nyomokat, hogy ott a kutyák ki-, illetve elszöktek volna. Második lépésként tehát - miközben még eleve nem hittem a saját szememnek sem -, azt kellett felfogni, hogy zárt udvarról hogyan tűnhet el két kutya is, egyszerre. Oké, a kert általában teli van nagytestű ragadozómadárral, ámde akkora dinoszaurusz-féle madár nincs a kertben, amelyik elbírna egyszerre 80 kilogrammnyi kutyahúst. …

Szóval a kezdeti kétségbeesést ezen a ponton váltotta fel az a düh, amit csak akkor érzel, Aranyom, mielőtt kettétörni igyekszel valakit. Egyértelművé vált, hogy ellopták őket. Fontos tény, és ki kell emelnem: mindkét kutya epilepsziás, és gyógyszerezésre szorul. Természetesen a tolvajok a szükséges gyógyszerüket nem vitték magukkal, és az adagolást sem kérdezték meg. …

Miután a helyszíni kutatás nem vezetett fellelésre (részlet egy nem létező, elképzelt rendőrségi jegyzőkönyvből), gondoltam, Apjukom adatlapján megosztom az ismerősökkel, hogy mi történt, felhívva a figyelmet arra, hogy estig még visszahozhatják őket az elkövetők, egyéb esetben a rendőrségi bejelentést megtesszük (fontos, hogy nem feljelentést, lévén, ismeretlen tettes ellen csak bejelentést tudtok tenni, konkrét tettes ellen tudtok feljelenteni). Ezúton is köszönöm, mindenkinek, azt a rengeteg megosztást, amit felhívásunk kapott!

Az ismerősökkel, barátokkal, privát chaten is beszélgettünk, és igen sok jó tanácsot kaptam arra vonatkozóan, mit tegyek, mikor, és hogyan. A legtöbb tanács arról szólt: tegyek feljelentést a rendőrségen. Egy tanács azonban kiemelkedett a többi közül. Ő azt javasolta: vegyem fel a kapcsolatot azonnal az állatvédőkkel. Ők biztosan segíteni fognak. Azonnal Guglit kértem segítségül, és máris dobta az álltavédők/állatmentők Facebook adatlapjait, a legelsőt pedig, aki legközelebb volt hozzám, felhívtam. Ott egy aranyos hölgy világosított fel a következőkről:

  • Azonnal jelentsem be az állatorvosomnak, hogy a kutyákat ellopták, és jelezte: kérjem meg az orvost arra, hogy az országos chip-nyilvántartó rendszerben az orvos jelölje meg, hogy lopottak a kutyák. Majd elmagyarázta: erre azért van szükség, hogy ha egy mondvacsinált adásvétel bejelentéssel a tolvaj a saját nevére akarná íratni a kutyákat, akkor ez a rendszer azonnal jelzi az állatorvosok felé, hogy a kutyák bizony lopottak.
  • Javasolta azt is, hogy az eltűnt kutyákról szóló felhívásomban véletlenül sem írjam le a kutyáknak szükséges gyógyszer nevét. Szokott előfordulás ugyanis a kutyatolvajok között, hogy ha rájönnek, hogy beteg a kutya, akkor inkább visszaviszik őket, vagy legalább szélnek eresztik, és akkor valószínűbb a rájuk találás, mintha kezébe adom a megoldás kulcsát. Azonnal töröltem is felhívásunkból a gyógyszer nevét – amit, természetesen kiírtam. …
  • Elmondta azt is, hogy a rendőrségi bejelentéshez szükségessé válik a kutyák eszmei értékének meghatározása is. A kutyák bizonyítható eszmei értékét a vételáruk, az oltásaik, és a gyógyszerezési költségeik adják meg. Szor hónap, szor év. Azt viszont nem tudjuk értékben, még eszmei értékben sem meghatározni, hogy egy családtag elvesztése milyen forint kárt okoz a lelkünkben. …

Mindezek után megkért arra, állítsam össze a kutyusokról a tudnivalókat (chip-szám, vezényszavak, viselkedésjellemzők, különös ismertetőjelek, szükséges gyógyszerezés, az eltűnés körülményei, stb.), csatoljak fotókat is róluk, és küldjem el hozzájuk, mindebből ők is készítenek egy felhívást, és nemcsak a saját hivatalos oldalaikon teszik közzé, hanem a vonatkozó, témához kapcsolódó csoportokban is. Elmondta (később meg is tapasztaltam), hogy egymás felhívásait országszerte, mintegy riadóláncban veszik át az állatmentő civilek. A viselkedésjellemzőkre pedig a felleléskor lesz szükségük, hogy meg tudják nyugtatni a kutyát.

Majd olyat tett, amit eddig egyik érdekvédelmi területen sem tapasztalatam még, Drágáim, pedig tettem már itt és ott, ezt és azt. Ajánlott a hölgy, közvetlen kapcsolatfelvételre más egyesületet is, sőt: egy, kifejezetten a fajta szakértőjének számító tenyésztővel való kapcsolatfelvételt is. Úgyhogy, azt kell mondjam: az állatvédelem civiljei ebből a szempontból kiemelkednek az összes többi érdekvédelmi terület civiljei közül. Nevezetesen: nemhogy nem féltékenyek egymásra, nemhogy lejáratni igyekeznének egymást, hanem összefogva, egymást ajánlva dolgoznak. Talán ez az oka ennek a páratlan hatékonyságnak, amit az állatok védelme jelent hazánkban. (Hozzátéve és kiemelve: ők nem különböztetik meg az állatokat aszerint, hogy a gazdi nő, vagy férfi, és úgy sem, hogy az állat melyik fajtához tartozik. Ez is növeli hatékonyságukat.)

No, de elkanyarodtam, Kedveseim. Szóval, engedelmes kislányként sorra felhívtam az ajánlott számokat, mindenkinek elküldve a már összeállított ismertetőanyagot a kutyusokról. És a gépezet fél másodperc alatt beindult. Alig telt el két egész óra, és az egyik egyesület máris jelezte, hogy két kutyát találtak a bányában. Küldtek egy fotót, felismerésre. Bekönnyeztem, ahogy a fotót megláttam, mert bár a szívem tudta, hogy ők azok, az eszem azonban kétségekbe taszított. Annyira sarasak voltak a drágáim, hogy a sártól a színük sem látszott. Végül a szívemre hallgattam. … És, mint utóbb kiderült, jól tettem.

Az egyesület összeközvetített a megtalálóval, aki pontosabb helyet jelölt meg a felleléshez, majd kalandok következtek a hazaérkezésig, amiről most, a bánya biztonsági útjainak fel nem tárása nélkül nem tudnék írni, úgyhogy erről most nem ejtek szót. A lényeg az: hazaértünk. Azt a kétségbeesést, ami a szemükben volt akkor, amikor ki kellett volna szállniuk a kocsiból, sosem felejtem el. Egész testükben remegtek, és szűköltek. Akkor már tudtam, hogy csúnyán bánthatták őket. Nagy nehezen ki tudtuk őket imádkozni a kocsiból, de remegésük nem maradt abba. Nyugtatgattuk őket, besoroltak a fal mellé, szorosan, és remegtek. Mentem a tányérjukért, hogy enni adjak nekik, de most ez sem villanyozta fel őket. Nem ettek, csak ittak, majd felfedezték a saját helyüket, bevetették oda magukat, és nem jöttek elő. ...

Ma sem jobb a helyzet, minek okán egy rövid üzenetet küldenék a kutyatolvajoknak: 

Tudjátok, kedves Kutyatolvajok, mi dühített fel, úgy, istenigazából? Hogy fogalmatok nem volt arról, ezeknek a kutyáknak milyen a személyiségük. Ugyanakkor fenntartottátok a jogot arra, hogy a kutyáink személyiségét megtörjétek. Már egy napja, annak, hogy itthon vannak. Nem jönnek elő a kenelből, és nem esznek. Ellenben remegnek, minden procikájukban. Tudjátok, az én lábam kacska, bele is akadt a kenel küszöbébe, mikor vittem a reggeli gyógyszerüket. Egyikük ettől a hirtelen érkező hangtól felugrott, és sikított, majd, morogva-vicsorogva ráfordult a testvérére. Soha nem hallottam még kutyát sikítani. Dermesztő. És fáj. Tudod, a lelkedben fáj. Na, persze, nem neked. Mert ami nincs, az nem fájhat – még neked sem. … Egy dolog azoban biztos: találkozni fogunk, kedves Kutyatolvaj, és e találkozáskor minden tettemet kutyám sikolya fogja mozgatni. Nem én fogom elvenni a szabadságodat. De minden eszközt megadok hozzá másoknak.

Aranyoskáim!

Mindent összefoglalva, azt tudom mondani: ha ellopják a kutyátokat, akkor ne első körben a rendőrségre szaladjatok, hanem az állatorvoshoz (ha ő nem állna rendelkezésre, akkor a legközelebbi állatkórházba), és jelentsétek, hogy ellopták, adjátok ki a tiltást a chipre. Készítsetek egy felhívást az eltűnésről, tegyétek közzé, és vegyétek fel a kapcsolatot a civil állatvédőkkel. Ebben a formában a keresés jóval hatékonyabb, mintha első körben a rendőrséghez szaladtok.

És jó, ha emlékeztetitek szüleiteket arra is: bármi előfordulhat, bárkivel. Minek okán még egy hónapjuk van arra, hogy az adójuk 1%-áról döntsenek. A civil álltavédőknek pedig vannak költségeik, aminek biztosítása nélkül sokkal nehezebben üzemeltethetik az elveszett állatok riadóláncát (is). Ők is fogadhatják az 1%-os felajánlásokat.

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

Fotó: Blöki.hu

 

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza.