Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Hogyan történik az elidegenítésed? - 2. rész

2018. február 11. 08:58 - Öreganyus

Utad egy párhuzamos univerzumba ...

illuzio.jpgAranyoskáim!

Ma arról fogunk beszélgetni, hogy nem mind arany, ami fénylik, azaz: nem minden szeretet, ami annak látszik, nem minden jóindulat, ami annak látszik. Nehéz, és lélekpróbáló téma lesz ez, nem is mindenhol lesz ép elmével felfogható. De bízom abban, hogy a lényeg ezzel a leírással mégis, valamennyire kézzel foghatóvá válik. Igen. Folytatom a szülői elidegenítésről (PAS-ról) szóló leírásomat.

Hazánkban annyira újkeletű ez a kérdés még, hogy szakmai tanulmányok erről nem állnak rendelkezésre, csak nem reprezentatív kutatások léteznek, a civilek részéről. 20 évvel ezelőtt találkoztam ezzel a jelenséggel, azóta kutatom, és igyekszem feltárni ezt a témakört. Akkoriban ennek még neve nem volt, kutatásaim kezdetét követően eltelt még több, mint 10 év, mikor egy civil szervezet lefordította, és itthon is megjelentette az Amerikában már szakirodalomként számító, a szülői elidegenítés (PAS) jelenségét pontosan taglaló, és szakmai megfigyeléseken alapuló tényfeltáró tanulmányt. Az pedig a mai napig csak vérmes remény, hogy a gyermekvédelmi eljárásokban vizsgálják a PAS jelenlétét, mint ahogyan az is csak remény, hogy ezt az elkövetést büntetőjogilag szabályozzák, és gyermekbántalmazásként minősítsék. Arról pedig ma még álmodni sem merek, hogy a PAS induktort kényszergyógykezelésre küldjék, annak érdekében, hogy tudata tisztulhasson, a személyiségzavara pedig gyógyulhasson, ezáltal, a későbbiekre tekintettel alkalmassá válhasson a gyermeknevelésre.

Azt a szülőt hívják PAS induktornak, aki elindítja (azaz: indukálja), és életben tartja a másik szülőtől való elidegenítés folyamatát. Azt a gyermekvédelmi hatóságot, sajnos még a mai napig nem hívják PAS induktornak, amelyik ugyanezt teszi a különélő szülőtökkel, azokban az esetekben, amikor ő jelenti a kapcsolattartásotok akadályozottságát, esetleg a külföldre szöktetéseteket, kéri a kapcsolattartás zavartalanságának biztosítását, de a gyermekvédelem nem tesz ennek érdekében semmit. Azt a bírót sem hívják PAS induktornak, aki a ti elhelyezéseteknek az ügyét évekig képes elhúzni, miközben kitesz titeket annak, hogy a rajtatok marakodó szüleitek eszközként/tárgyként bánhassanak veletek.

Itt és most tisztázzunk egy nagyon fontos PAS-mozzanatot: miért írom azt, Kedveseim, hogy szüleitek marakodnak rajtatok? Mert a PAS-hoz, csakúgy, mint minden vitához két ember kell. Mivel hazánkban nem oktatják a kulturált emberi viselkedés szabályait, így a bontópereket sem hatja át az illem. Szerencsés esetben nem vonódtok be a bontóper gyalázatába (értsd: a veletek maradó szülő nem közli veletek, mi és hogyan történik éppen). A legtöbb esetben azonban, sajnos, igen. A PAS induktor ugyanis sosem hagyja ki ezt a ziccert. Általában a saját szájízére formálva adja elő nektek a történteket, hogy ezáltal is gyűlöletet szíthasson a másik szülő irányába, bennetek. Ha nem PAS induktorként viselkedik a szülő, akkor ugyanis, ha érdeklődtök a közöttük zajló per mikéntje és hogyanja iránt, a kezetekbe adja majd az eljárásban keletkezett iratokat, és engedi, hogy belekérdezzetek azokba a részletekbe, amelyek nem érthetőek, vagy zavarosak még számotokra. Nem mesél, hanem tanít. És ez lényeges szempont, ha azt vizsgáljuk: a szülő PAS induktorként viselkedik-e, vagy nem.

A PAS lényegét azonban mégis egy magyar népmese mondja el a legjobban. Elmesélem nektek:

Két asszony járult Mátyás – az igazságos - király elé, magukkal húztak egy gyermeket. Miközben előadták történetüket, hol az egyik, hol a másik irányba húzták őt. A két nő azt állította a királynak, hogy ő az anyja annak a gyermeknek, nem a másik. A király morfondírozott egy ideig, majd kihirdette döntését:

"Kezdjétek el húzni őt magatok felé, akinek sikerül elhúznia, az az anyja!"

A két nő megfogta a gyermek két kezét, és két oldalra kezdte húzni. A gyermek nagyon hamar érezte a fájdalmat, mert a kezei majdnem kiszakadtak a helyükből. Nem szólt, nem sikított, csak a könnyei kezdtek el potyogni. Az egyik nő ezt látva, elengedte a gyermeket, és zokogva a király lába elé borult. Felsikoltott:

"Ne haragudj, kedves királyom, de én nem tudom bántani ezt a gyermeket!"

A király ekkor bölcsen így szólt:

"Te engedd el azt a gyermeket! Te pedig – szólt a földön zokogó asszonyhoz – öleld magadhoz gyermekedet! Mert tudja meg a világ apraja és nagyja, hogy egy gyermeknek mindig az az anyja, aki nem képes fájdalmat okozni gyermekének, és nem tudja nézni a szenvedését."

Eddig a mese, Aranyaim. Tanulság? Egy igazi szülő sosem okoz fájdalmat gyermekének, önös céljai elérése érdekében. Biztosan hallottátok már azt a mondást is:

„Ha szereted, elengeded!”

És ez így is van. Csakhogy ezt a tiszta helyzetet a PAS induktor minden esetben a fonákjára fordítja, és ha a különélő szülő már nem harcol tovább, mert látja, hogy az ő harcuk már nektek okoz szenvedést, és feléli előletek az életeteket, a PAS induktor az elidegenítéssel még akkor sem áll le. Ebben az esetben ugyanis örömtáncot jár, és minden nap tömjénezi magát, „én megmondtam”, és a „na, ugye?” kezdetű szólamaival kezdődő mondanivalójával, amellyel akkor már nem is titeket, hanem inkább saját magát győzködi arról, milyen áldásos tettet hajtott végre azzal, hogy titeket megfosztott a másik szülő támogatásától, és szeretetétől.

Igen ám, csakhogy ez nem ennyire egyszerű. Mert mi a történés akkor, ha a szülő, a másik szülőről elmondott negatív véleménye, bár úgy néz ki, mintha PAS volna, de mégis az igazság hangzik el? Nem fogtok tudni, mert nem lehet különbséget tenni. Hiszen a PAS is lehet igaz tartalommal ellátott, és valóban megtörtént esetekre alapozott szülői vélemény. Ezek azok az esetek, amikor a szülő meg szeretne védeni titeket egy hatalmas csalódástól, ezért mondja el és hangsúlyozza ki a másik szülő negatív vonásait. Hogy is szól a régi mondás, Drágáim? A jó szándékról azt mondták a régi bölcsek:

„A pokolhoz vezető út is jószándékkal van kikövezve! …”

Mert pusztán jó szándékból a bennetek még élő szeretetet, ami a másik szülő felé irányul, külső ráhatással szépen-lassan gyűlöletté formálni igyekszik, a cél elérése érdekében. Az pedig a PAS szempontjából lényegtelen, hogy jó-, vagy rossz szándékkal kezd-e bele a PAS induktor, hiszen törekvésével megváltoztatja a bennetek akkor már javában zajló személyiségfejlődésetek egészséges folyamatát. Mert nem a szeretetre, hanem a gyűlöletre- és az erőfeszítés nélküli feladásra való képességet erősíti bennetek.

Hogyan is tudnám ezt úgy érzékeltetni, Kedveseim, hogy értsétek, mit szeretnék ezzel mondani? Talán úgy a legegyszerűbb: mikor a másik szülőtök elköltözik, vagy ti költöztök el tőle, eleinte a másik szülő hiányzik, és vágyódtok utána. Majd észlelitek, hogy egyre több idő telik el anélkül, hogy találkoznátok vele. Még mindig hiányzik, de a veletek élő papagáj (értsd: a PAS induktor, csak a könnyebb érthetőség kedvéért nevezem papagájnak, tekintve, hogy ugyanazon mondatok sorozatos ismétlésével kivitelezi az elidegenítésedet) folyamatosan azt duruzsolja a fületekbe:

„Nem kellesz neki, nem számítasz neki, nem érdekled! …”

Ezeket a mondatokat minden esetben követi az a kiegészítés, hogy:

„De ÉN itt vagyok neked, ÉN szeretlek téged, RÁM számíthatsz, ÉN nem hagylak cserben!”

Ennek hatására egyértelműen elkezdesz távolodni a tőled különélő szülőtől, ugyanakkor azonnal jobban kezdesz kötődni a veled együtt élő szülődhöz. Ezért ne hibáztasd magad, mert nem te tehetsz róla. Egy mesteri manipulátor kezében vagy, csak még nem tudsz róla. A PAS lényege ugyanis pontosan ez: miközben fenti szólamokat eleinte naponként, majd már napszakonként hallgatod, közben a PAS induktor eltitkolja előled, hogy a tőled különélő szülő bizony többször keresett már telefonon, de ő nem adta át neked a hívást, de el is hallgatta előled, hogy keresett téged. Vagy: bár keresett, de a PAS induktor kifogások tárházával rázta le őt: most ilyen programra megy, most lázas beteg, most fellépésre készül, most tanulnia kell, és a többi, jól hangzó kifogás. Kifogás, amit a különélő szülődnek el kell hinnie, mert nem tehet mást. Hazudik, mint a vízfolyás, a PAS induktor. Szemrebbenés nélkül. Hazudik éjjel és nappal, hazudik neked, és hazudik a különélő szülődnek. És hazudik saját magának is – hogy menekülhessen a saját lelkiismeretfurdalása elől. Már, ha van neki.

Ha a különélő szülő ezen hazugságok ellenére mégis elmegy érted, mert látni akar, akkor már egyértelműen veri az ajtót, és kínjában kiabálni is fog. És te csak ezt hallod. Meg a papagájt magad mögött:

„Mondtam, hogy egy állat. Mondtam, hogy bántani akar TÉGED! Mondtam, hogy nem normális!”

Ez lesz az a perc, amikor még nem gyűlölöd őt, de már elkezdesz félni tőle. A PAS szépen-lassan elkezdte zabálni a lelkedet. Hiszen közben megtapasztalod, hogy különélő szülőd akkor „sem hagy békén”, amikor a nagyszüleidnél vagy, ott is rátok veri az ajtót. Ekkor már a nagyszülő is be van vonva a PAS-ba, így ugyanazokat a mondatokat hallod nála is, mint amit az otthoni papagájodtól hallasz. És úgy gondolod: hiába minden ellentétes tapasztalatod, a felnőttek nem hazudnak neked, mert azt már megtanították neked, hogy a felnőttek sosem hazudnak, mert mindig igazat mondanak – így elhiszed, és a meggyőződéseddé teszed, hogy a tőled különélő szülőd egy állat, aki bántani akar téged, mert nem normális. És egyre többször így beszélsz már róla az iskolában, a baráti társaságban, vagy a rokonságban is. Ne feledd: eközben az igazságot a papagájod/papagájaid elrejtik előled, nincs tudomásod a mögötted zajló, valós folyamatokról. Mindennek te csak a következményeivel szembesülsz, és a következmények alapján ítéled meg (az elmondásokon túlmenően) igazságnak a hazugságot.

Arról sincs tudomásod, hogy a különélő szülőd nem azért megy utánad az iskolába, hogy ott sem hagyjon békén, hanem azért, mert más lehetőséget nem hagytak neki a veled való találkozásra. Az iskolában pedig meg kell küzdenie az igazgatóval, és az osztályfőnököddel, esetleg a napközis tanároddal, mert akkorra már ők is átvették a papagájod szólamait, és ugyanazt ismételgetik, amit a papagájtól hallottak. Ekkorra már a különélő szülőd több hónapja nem találkozhatott veled, idegei kezdik felmondani a szolgálatot. Láttam már olyan apukát, aki az igazgatóra borította az íróasztalát, de olyan anyát is, aki sikítozni kezdett a folyosón, a gyermekéért. Ezzel a viselkedési reakcióval azonban, bár még nem tudja, de maga alatt vágja a fát, hiszen mindezzel csak megerősíti papagájod róla szóló hazugságait. De azt tudnod kell: a PAS célszemély, bárhogyan is reagálja le a PAS induktor egy-egy mozzanatát, minden esetben csak elássa magát, egyre mélyebben, és mélyebben. Soha nem tud ugyanis jól kijönni azokból az élethelyzetekből, amelyekbe a PAS induktor belekényszeríti.

És ekkorra benned már az rögzül: a különélő szülőd sem otthon, sem a nagyinál, sem a suliban nem hagy békén, mindenhol csak bántani akar, mert amúgy meg nem kíváncsi rád. … Eközben nem veszed észre azt a nyilvánvaló logikai ellentmondást gondolatmenetedben, hogy ha valóban nem kíváncsi rád, akkor miért hisztizik, sorozatban, mindenhol a veled való találkozásért? Azért nem veszed ezt észre, mert a papagájod nem hagy időt neked a gondolkodásra, az elmélkedésre, mert a folyamatos kántálásával a saját irányítása alatt tartja a te gondolataidat. Így te azt gondolod, amit ő akar, hogy gondolj. (Ez később a problémamegoldó gondolkodás hiányához vezet majd nálad, felnőttként, és elveszíted az önálló gondolkodás képességét is. Ha mindezt elveszted, akkor pedig a nevelésre való alkalmasságod egyértelműen a nullával válik egyenlővé. És ez az, amiért a PAS induktor veszélyt jelent a saját gyermekére, de rajta keresztül az egész társadalomra is.)

Az ilyen incidensek esetleg sokasodhatnak is, a veled való kapcsolattartás nélkül eltelt idő függvényében, és ekkor papagájod bevonja a hatóságokat is a te elidegenítésedbe, és védelmet kér. Téged tájékoztat arról, hogy mivel a különélő szülőd téged bántani akar, „láthattad, tudod”, így megkérte a rendőröket arra, hogy vigyázzon rád, mert ő „megvéd” téged, történjen bármi is. S te hiába láttad, a saját szemeddel, hogy amikor a különélő szülő eljött, hogy láthasson, a papagájod, és/vagy a nagyszüleid megverték őt ezért, mégis elhiszed azt, amit az ilyen esetek után szajkóznak neked:

„Csak téged védtelek, nem hagyom, hogy téged bántson, nem hagyom, hogy elraboljon!”

Miközben, a valóságban csak azt akadályozták meg, hogy egy napot kettesben tölthess, és esetleg újra kötődni kezdj a tőled különélő szülőddel. És ugyanezt, a neked előadott verziót adják elő a rendőrségnek és a gyámhivatalnak is. Miközben te is az ő verziójukat kell, hogy elhidd, hiszen velük élsz, és azt már rég elhitették veled: ők nem hazudnak (ellentétben a különélő szülővel, ugye). A köréd épített hazugságfalak ekkorra már olyan masszívan állnak, hogy a kreált hazugságokat valóságnak hiszed el. És már nyűgnek érzed. Már nem is gyűlölöd, szimplán csak nyűgnek érzed a különélő szülőd zaklatásait, akire haragszol azért, mert nem keres, és haragszol azért, amiért zaklat téged – és eközben már észre sem veszed a haragod okaiban rejlő ellentmondásokat és gondolati összeférhetetlenséget.

Dühös vagy az egész világra. Mert nem hagynak élni. Mert bulik helyett járhatsz a rendőrségre, vagy a gyámhivatalhoz. Mert a suliban is zrikálnak a tanárok, mert erről, vagy arról az óráról nem engednek ki, indoklást erről nem adnak, de hallod, hogy közben a folyosón balhé van. Fogalmad nincs arról, miért ordítoznak, nem mondja azt el, akkor senki. Majd, este, a papagájod közli veled:

„Már megint az iskolába ment utánad az a szemét. ….”

Egyre dühösebb vagy már rá, amikor a papagájod azt közli veled:

„Felügyelt kapcsolattartásra kötelezte azt a szemetet a gyámhivatal, mert ők is látják, mennyire veszélyes rád. Csak így tudlak megvédeni, ha a gyámhivatalnál találkozik veled. Ott vigyáznak rád. Ne félj, ÉN nem hagyom, hogy bántson!”

Forog a gyomrod, ha a különélő szülődre gondolsz. Még ezt is képes megtenni veled! Mit akar ez tőled?! Miért nem hagy már békén???? … És eközben nem lehet fogalmad arról, hogy papagájod és sleppje ekkorra már olyan szinten lehetetlenítette el a találkozásotoknak még az esélyét is, hogy a különélő szülődnek nem maradt más választása, mint saját magára kérni a felügyelt kapcsolattartást. Egész egyszerűen azért, mert sehogy máshogy nem tud veled találkozni. Erről nem tudsz, így értékelni sem tudod a törekvéseit, lévén, téged egy párhuzamos univerzumba ültettek be, és egy párhuzamos valóságban tartanak a folyamatos hazugságokkal. De persze, te erről sem tudsz. Nem tudhatsz, mert a valóságot, az igazsággal együtt gondosan elrejtik előled – különben nem futhatna csúcsra a PAS.

Mert, Aranyaim, itt még messze nincs vége egy mesterien kivitelezett PAS-nak. A PAS teljes egészének feltárásával, és a megküzdési technikákkal folytatom, és fejezem be, egy következő levelemben a folyamat bemutatását. Mert látnotok kell, kik vesznek körül, és kik szívják el előletek a levegőt úgy, hogy erről tudomásotok sincs. Cinkelitek a lúzereket. Miközben a saját céljaira felhasználó papagájotok titeket tesz lúzerré (mégpedig egyszerre, a különélő szülővel). Önálló gondolkodással azonban ez a helyzet védhető, és hárítható. Ugyanis a papagájotok soha nem fog enélkül elengedni titeket maga mellől, így önálló életetek sosem lehet. Egyszerűen azért teszi majd ezt, hogy ne derülhessen ki számotokra az igazság.

Következő levelemben megbeszéljük ezt.

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

Folytatásban:

Hogyan történik az elidegenítésed? - 3. rész, avagy: Kiút a párhuzamos univerzumból ...

Kapcsolódó leveleim:

Hogyan történik az elidegenítésed? - 1. rész

Bor és víz ...

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza.