Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Hogyan történik az elidegenítésed? - 1. rész

2018. február 10. 08:03 - Öreganyus

gondolkodas.jpgAranyoskáim!

Tegnap, futólag említettem a szülői elidegenítés (PAS) fogalmát, majd rájöttem arra: még nem magyaráztam el számotokra azt, hogy ez a folyamat mit is jelent. Ma arról írok nektek, milyen jelekből vehetitek észre, hogy az elidegenítésetek az egyik szülőtöktől elkezdődött. Ha ugyanis nem tudtok arról, milyen játszmához használnak föl titeket, tenni sem fogtok tudni ellene.

Ideális esetben a ti családotokban nincs bántalmazás. Semmilyen formában nem találkoztok a családon belüli erőszakkal, annak sem a pszichikai-, sem a fizikai-, sem pedig a szexuális bántalmazási formáit nem ismeritek. Ez a levél tehát nem is hozzátok szól. Nem azért, mert nem volna fontos, hanem azért, mert nem fogjátok érteni, miről beszélek. Mindenesetre bízom abban, hogy azért ti is elolvassátok, mert sosem tudhatjuk, ti milyen házastársat fogtok választani, aki viszont már behozhatja, és életetek részévé teheti ezeket az eszközöket, amelyekkel széttépheti a lelketeket azáltal, hogy elidegeníti tőletek a saját gyermeketeket. Ha ismeritek a jeleket, akkor azonban tudtok majd tenni ellene.

Mai levelemben elkezdjük lehámozni a PAS jelenségét körbefonó burkokat, mert egyébként nem fogjuk tudni megérteni a PAS magvát, és nem juthatunk el az érdemi lényeghez. Ezért van az, hogy a civilek, csakúgy, mint maguk a PAS-ban részt vevő szülők még csak ott tartanak, a kérdés megtárgyalásakor, hogy marják egymást: van, vagy nincs? Létezik, vagy nem létezik? Azt mondom: igenis van, igenis létezik, és ezt be is bizonyítom nektek. Azért, hogy ti magatok ki tudjatok lépni játszmázó szüleitek közül, befejezve azt, hogy egyikük, másikuk, vagy akár mindkettő eszközként használhasson fel titeket a másik tönkretételében. E levelem három részben tárom elétek, mert azt szeretném elérni, hogy minden mozzanatot megérthessetek, és ne tévesszétek össze a PAS-t semmi mással. Kezdjünk is neki.

A szülői elidegenítés észrevétlenül kúszik be az életetekbe, Drágáim. Eleinte csak azt veszitek észre, hogy az egyik szülőtök már nem megy el az edzésekre, vagy a tétmérkőzésekre, a színielőadásotokra, vagy a fellépésetekre, stb. Hogy hirtelen az egyik szülő már nem megy veletek moziba, vagy nem ad rá pénzt. Hogy a vacsoráknál, vagy a vasárnapi közös ebédeknél szüleitek már nem beszélgetnek egymással, de tőletek sem kérdeznek semmit. A közös étkezést követően azonban az egyik szülő negédesen érdeklődik mindarról, mi történt veletek a suliban, vagy a szabadidőtökben, hogy milyen programokat szerveztek-terveztek a következő napokban, hetekben. Ezek után azt érzitek: az érdeklődő szülő számára fontosabbak vagytok, és automatikusan neki mondjátok el, mi történt veletek, mi az, ami foglalkoztat, vagy bánt titeket. És innentől kezdve máris elkezdődött a másik szülő életetekből való kizárásának folyamata. Egyszerűen csak azért, mert nem kap rólatok információt. Tőletek biztosan nem, és ha a házassága is omladozó félben van már, akkor attól a szülőtől sem, akiben megbíztok.

Itt egy kis kitérő következik, Aranyaim, hogy két fogalmi kategóriát szét tudjatok választani. Mert az elidegenített és a depressziós szülő (bár a jelek nagyon hasonlóak) mégsem ugyanaz. Lássuk.

Igen, meglehet, hogy a nem érdeklődő szülőt valóban nem érdeklitek. Meg kell mondjam, ha ez így van, akkor az a szülő képtelen szülőként viszonyulni hozzátok. Ebben az esetben nem beszélhetünk elidegenítésről, szimplán egy empátia- és érzelemmentes egyénről van szó, betegségtudat nélkül, akinek szakmai segítségre és terápiára van szüksége. Az a szülő, aki képtelen érzelmi kötődésre, pszichiátriai eset már, az ennek megfelelő gyógymódokkal. Viszont a depresszió is hordozhat hasonló tüneteket, jeleket, amíg a depressziós időszak tart. Nehéz eset a két eset megkülönböztetése, nem is a ti feladatotok. A depressziót azonban könnyebb a családtagoknak kezelni és segíteni a kilábalást, mert a depressziós szülőnél, ahhoz, hogy szemléletében változást sikerüljön elérni, fel kell tudni ismertetni magát a betegséget, hogy önként, saját indíttatásból tudja kérni a terápiás lehetőséget. Neki ugyanis elegendő egy pszichológusi segítség, beszélgetős terápiával.

Miről ismerhetitek fel, hogy a hirtelen nem érdeklődő, és tőletek elválni-kiválni látszó szülő önmagától, vagy közreműködésre távolodik-e? Ha ez önmagától történik, akkor a hangszíne únott, és monoton beszédmódra vált, nem figyel, szétszórt (máskor és másban is), fáradt, kialvatlan, nem néz a szemetekbe, nem érdeklődik, szemei fénytelenek, és távolba révedőek. Ha ezt látjátok, akkor biztosak lehettek abban, hogy szülőtök depressziós, valami nagyon elromlott az ő életében. Ennek okai nem ti vagytok, hanem – nagy általánosságban elmondhatóan – munkahelyi sikertelenség, túlzott munkatempó, túlfeszített életmód, esetleg párkapcsolati konfliktusok, melyek vagy sűrűsödnek, vagy minőségileg fokozódnak. Amikorra a szülő ilyen állapotba kerül, akkor már ti magatok is egyre többször hallhatjátok a másik szülőtől a depresszióval küzdő szülő felé irányítva:

„Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen?!” …

Mikor ez a felszólító módban feltett kérdés elhangzik, általában a szobátokba menekültök, és ezt nagyon is jól teszitek. Számotokra, ebben a családi helyzetben nem is létezik más jó megoldás, mert egyértelműen nem vonódhattok be a szüleitek között lévő konfliktushelyzetekbe. Ez az ő harcuk, az ő dolguk, bocsi, hogy ezt mondom, de nektek semmi közötök hozzá (ha mégis megpróbálna bevonni ebbe titeket akár egyik, akár másik szülő, akkor a bevonásra törekvő szülő válik PAS induktorrá majd az életetekben). Ha úgy döntötök: a támadó szülő mellett önszántatokból mégis bevonódtok a szülői vitába, akkor a végeredmény az lesz: az a szülő, aki eleve depresszióval küzd, de még nincs betegségtudata, ha a gyermeke is ellene foglal állást, nagyon gyorsan, és teljes egészében mélypontra jut. Mert egy depressziós szülő életében az egyetlen biztos pont a gyermeke, akit ő feltétel nélkül szeret. Ha ezt a biztos pontot elveszíti, akkor úgy érzi, kihúzták a lába alól a talajt. Ebben az esetben – mivel senki sem világosítja fel őt arról, hogy terápiás beszélgetéssel képessé válna leküzdeni a nehézségeit, és túljutni a mélyponton -, megoldásként az adott és beszűkült gondolkodásával 3 lehetőséget fog maga előtt látni: 1. tompító szerhez nyúl, és ezáltal szenvedélybeteggé válik, 2. agresszívan, fizikailag kitör, és támadja családtagjait, vagy 3. öngyilkosságot kísérel meg (elkövetni nem fogja, de megkísérelheti).

Az ilyen eseteknek nincs köze az elidegenítéshez, sajnos, felnőtt életünk velejárói a kisebb-nagyobb, rövidebb-hosszabb depressziós epizódok. A rövidebb depis időszakból magától kijön az egyébként egészséges felnőtt (ha nem teszünk rá állapotára mi magunk is egy lapáttal), baj akkor van, ha a depressziós epizód már hetek óta tapasztalható. Akkor már terápiára van szükség.

Ha azt veszitek észre, hogy szüleitek-barátaitok ezen tünetek bármelyikét is produkálja, a legjobb, amit tehettek, hogy érdeklődtök ismerősöknél, vagy kiguglizzátok, hol rendel hozzátok legközelebb pszichológus, ki az, akit ajánlanak  az emberek (a vélemények is fenn vannak a neten, de kérdésre el is mondják, személyes beszélgetésekben), és a depressziós családtagot, barátot, szerelmet igyekezni kell ráébreszteni arra, hogy ez most nem ő, hogy most egy nehéz időszakon megy keresztül, de ti tudjátok a megoldást. Fel lehet ajánlani neki, hogy jelenlétekkel támogatjátok, és esetleg az első beszélgetés időpontjában a bejáratig elkíséritek, és meg is várjátok kinn a beszélgetés végét. Érzelmi biztonságot (amire egy depressziós embernek hatalmas szüksége van) ugyanis ti magatok is adhattok, sőt. Attól függetlenül, hogy még gyermeknek számítotok, vagy gyermekként kezelnek titeket, az életet jelentitek a szüleiteknek. Ezért van az, hogy rendkívül hatékonyak tudtok lenni, ha a terápia felé kezditek terelni a depressziós szülőtöket. Vigyázzatok! Nagyon okosan kell ezt megtenni, mert az első reakció a tagadás és a hárítás lesz, megspékelve egy jó adag sértődöttséggel, mondván:

„Nem vagyok bolond!”

Egymás között legyünk őszinték, Aranyaim: ugye, egy gyerek mindig eléri, amit el akar érni? No. Hát tekintsetek az ilyen élethelyzetekre úgy, mint amikor pont azt a bizonyos ajándékot szeretnétek megkapni, pont akkor. Ugye eléritek azt is szüleiteknél? Hát ugyanezzel a technikával a terápia szükségességéről is meg fogjátok tudni győzni a szülőtöket. Ha a meggyőzésben partnerként sikerül bevonni a másik szülőtőket is (ha magától nem venné észre, például, hogy mi történik, mert éppen ő is leterhelt időszakban van), nagy magabiztossággal jelenthető ki, hogy sikerrel fogtok járni. Bevonni is egyszerű a másik szülőt, csak gondoljatok arra, milyen módszert alkalmaztok arra az esetre, amikor mindenképpen házibuliba szeretnétek elmenni, de biztosak vagytok abban, hogy ehhez az egyik szülő maximális meggyőzésére lesz szükségetek. Abban az esetben is a másik szülőt hívjátok segítségül, ugye? No. Hát ez az eset sem különbözik attól az esettől. Higgyétek el, menni fog!

De elkanyarodtam a szülői elidegenítés témájától. Szóval a fenti eset soha nem lesz azonos az elidegenített szülő esetével. Az elidegenített szülő (PAS célszemély) nem depressziós a folyamat kezdetén, de azzá válik a folyamat végére. Bonyolult? Az. És ráadásul, most még mindig nem írok e jelenségről, konkrétan, mert még tovább kell boncolnunk a kérdést. Az elidegenítés fogalmi kategóriájából a depressziós szülő jelenségét körbejártuk, és kizártuk, most járjuk körbe a bántalmazó szülő kategóriáját, majd zárjuk ki az elidegenítés kérdéséből.

alkoholizmus.jpg

A bántalmazó szülő ugyanis minden esetben saját magát idegeníti el tőletek. Ha fizikailag-, pszichikailag, vagy szexuálisan bánt titeket a szülő, önvédelemből az a legjobb megoldás, ha érzelmileg leváltok róla, és kizárjátok őt az életetekből. Hajdan bántalmazott, mára már felnőtt gyermekként azt tudom tanácsolni: egy másik tudatállapotot kialakítva, de megőrizve az ép elméteket, próbáljátok túlélni a bántalmazásokat. Fizikailag nem tehettek ellene semmit, mégis meg kell tanulnotok elviselni, mert a szüleitek nem hagynak számotokra más választást. Ha a másik szülő nem áll elétek, és nem véd meg titeket, akkor nincs más megoldás. Márpedig, általában a bántalmazó szülő nemcsak titeket bánt, hanem a másik szülőtöket is. Ez a fajta szülő első körben házastársát bántja, és amikor ez már nem hoz számára megfelelő mértékű kielégülést, akkor fordul a figyelme felétek. Ezt a viselkedést már nem fogja tudni egy beszélgetős terápia megoldani, ide már mindenképp szakorvos, és gyógyszerek szükségesek ahhoz, hogy a bántalmazó szülő kigyógyulhasson súlyos fokú személyiségzavarából. Ezt a fajta szülőt soha nem győzöd meg arról, hogy amit tesz, az nem egészséges. Meg se próbáld! Akkor még többet fogsz kapni.

Ennek a szülői viselkedésnek van egy súlyosabb fajtája: amikor mindketten, egyszerre, mint a hiénák ugranak rád, és marcangolnak szét. Ebben az esetben én azt a módszert alkalmaztam, túlélő eszközként, hogy mozdulatlan és néma maradtam, miközben záporoztak rám az ütések. Mivel a szemem szorosan csukva volt (és azonnal le is feküdtem, hogy ne essek akkorát majd, mert úgy is a földbe döngöltek a folyamat végére), a hangok alapján próbáltam megítélni, éppen mivel ütnek. Ez a kitalálós-játék pont elég volt ahhoz, hogy a tudatom máshol lehessen a záporozó ütések alatt. A bántalmazott gyermek ugyanis nagyon könnyen, és nagyon gyorsan képes alkalmazkodni mindenfajta élethelyzethez. Mert túlélésre játszik. A bántalmazott gyereknek ugyanis nincs gyermekkora – a bántalmazó szülők veszik el tőle. Egy másik levelemben ezt a témát mélyebben is körbe fogom járni, Drágáim, ma nem erről beszélek.

Mégis meg kellett említenem, tekintve, hogy a bántalmazó szülő esetében már elidegenítésről beszélünk. Csakhogy itt nem a másik szülő az elidegenítő fél (PAS induktor), hanem ő saját maga tesz arról, hogy a gyermeke gyomra forogjon, már akkor is, ha csak meglátja, vagy megérzi a szagát. Mindenképp orvosi segítségre szorul az ilyen szülő, tekintve, hogy észre sem veszi, hogy önmagát teszi PAS célszeméllyé, úgy, hogy ő maga a PAS induktor is egyben. (következő levelemben vissza fogok csatolni erre a jelenségre is). Ebben az esetben tehát a gyermek úgy idegenedik el az őt bántalmazó szülőtől, hogy ez a folyamat rejtve marad – sokszor még a gyermekvédelem előtt is. Mert a bántalmazott gyermek profi színész. Azzá kell válnia, ha nem akarja, hogy később, a 4 fal között agyonverjék azért, amit elmond a hatóságoknak, vagy bárki másnak. Még intézetben sem mondja el, mi történt vele, van, hogy csak évekkel, évtizedekkel a bántalmazások végeztét követően fog érezni annyi bátorságot, hogy beszélni kezdjen arról, mit tettek vele a szülei (ekkorra ugyanis már vagy az egyik, vagy mindkét szülő halott).

Érdekes jelenség – és jelen levelemnek nem is témája -, hogy a gyermekvédelem, azokban az esetekben, amikor bántalmazás miatt emelik ki a gyermekeket a családjukból, miért nem rendel ki, hivatalból pszichológust a bántalmazott gyermekek mellé, hogy képessé válhassanak feldolgozni a velük történteket. (Ugyanezért nem értem azt sem, hogy az Isztambuli Egyezmény miért a felnőtt nőkről szól, hangsúlyosan, amikor ők már felnőtt emberek, a védekezéshez ennek megfelelő eszköztárral is rendelkeznek. Ti azonban, Kedveseim, 100%-ig vagytok védtelenek a családon belüli, és minden egyéb erőszakkal szemben is, hiszen a védekezéshez nincs eszközötök, nemhogy eszköztáratok volna. A világ- és az ország nagyjait ez a kérdés mégsem foglalkoztatja, a megfelelő mértékben, még az Isztambuli Egyezmény esetében sem. Ami pedig azt jelenti, sajnos, hogy még a nemzetközi nagypolitika is áttapos rajtatok – de ez is egy másik téma lesz.) …

martir.jpg

A pszichikailag bántalmazó szülő esetében a saját magának köszönhető elidegenedés nem kézzel fogható, mert az, sok esetben felnőtt korban következik/érik majd be. Ugyanis felnőttként fog rájönni az ember arra, mit tett vele az a szülő, aki érzelmileg zsarolta, vagy érzelmileg manipulálta őt, ezzel elvéve önbizalmát, lerombolva önértékelését, pusztán azért, hogy ő minél tökéletesebb szülőnek látszódhasson, úgy a saját, mint mások szemében. A pszichikailag bántalmazott gyermekek nem veszik észre, hogy ők bántalmazva vannak, mert a pszichikai bántalmazó olyan, mint a hullámvasút: egyszer szeret, egyszer gyűlöl. Közös a két érzelem kifejezésre juttatásában, hogy mindkét érzelem kifejezése magas hőfokon történik, átmenet nélkül. Ha gyűlöl, akkor fröcsög, miközben száll a nyála is, ha szeret, akkor pedig rajong, fogdos és ölelget, és a gyermekére rakja a csillagot is, minden apropó nélkül.

Mivel a gyermek ezen szülői viselkedés-séma alapján érzi a „szeretet” is (legalábbis szeretetnek gondolja), meg sem fordul a fejében, hogy őt bántalmazzák. Nehéz is felismerni, még a másik szülő (aki védeni tudná gyermekét) számára is, mert csak azt hallja: házastársa veszekszik, vagy imád. Veszekedni sokszor szükséges a gyermekre, ha a gyermek túltolja a bicilkit, annak érdekében, hogy határozottan meg tudja húzni a szülő a határvonalakat, amelyek a társadalomba való szocializációhoz elengedhetetlenül szükségesek. A szóhasználat, és az arcmimika, tehát a verbális és nonverbális kommunikáció nem mindegy, amit e közben a nevelési folyamat közben használ a szülő. A szavakkal verés esetét jól ismerik azok a gyermekek is, akiket fizikailag is taposnak, mert az ütlegek soha nem csattognak némán. A bántalmazó szülő mindig beszél, a verés közben is. Az elején még ordítva, majd, ahogy fáradni kezd, az ütések-rúgások közben, úgy fog halkulni. De még akkor is mondja. Végül, amikor már minden ereje elfogyott, a gyermeke pedig vagy fekszik, vagy a vére folyik, akkor leül áldozata mellé, és előadja a nagydíjas mártír-alakítását, és elvárja, hogy a 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett gyermeke vigasztalja őt. És ez a pszichikai bántalmazás egyik legaljasabb fajtája. De, mint írtam már fentebb, mindez egy következő levelemben kerül majd bővebb kifejtésre.

A pszichikai bántalmazásnál maradva, a szülő által elkövetett, másik szülő felé irányuló elidegenítés is a pszichikai bántalmazás egyik fajtája, mely folyamatban az egyik szülő (PAS induktor) a gyermeket eszközként használja föl a másik szülő (PAS célszemély) ellen. A bántalmazás ebben az esetben mindig a PAS célszemélyre irányul, a bántalmazás eszköze pedig közvetetten bár, szintén ugyanolyan fokú sérüléseket szerez, mint a PAS célszemély, csak ő, sajnos, nem képes arra, hogy tudatosíthassa magában, mit tesz vele az, aki eszközként ki- és felhasználja őt.

A szülői elidegenítés (PAS) folyamatában a mérleg nyelve mindig a PAS induktor felé billen. A PAS induktor ugyanis önmagán kívül senki mást nem szeret, míg a PAS eszköze és a PAS célszemély önmagán kívül mást is. A PAS eszköze (nevezzük inkább PAS gyermeknek) szereti önmagát, a PAS célszemélyt és a PAS induktort, a PAS célszemély pedig szereti önmagát, és a PAS gyermeket. A PAS induktor tehát kizárólag önmagát szereti, a PAS többi szereplője pedig mást is. Már ennyiből is látható, hogy a PAS induktor vonatkozásában nagyon megalapozottan tehető meg az a kijelentés: mindenképpen klinikai eset. Ugyanis az, aki eszközként képes kezelni és használni a gyermekét, érzelmi kötődésre képtelen ember.

Bonyolult? Igen. Bonyolultabb, mint az első ránézésre látszik. Levelem folytatásaiban nekilátunk, és kielemezzük, hogy megértsük, mi is az a PAS, és hogyan ismerhetitek fel azt, ha egyik, vagy a másik szülőtök eszközként akar felhasználni (illetve használ föl) titeket, a saját, önös céljai eléréséhez. És beszélünk majd a megoldási/megküzdési lehetőségeitekről is. Mert annak érdekében, hogy ezt az élethelyzetet maradandó károsodás nélkül meg tudjátok úszni, meg kell vele küzdenetek. És ehhez már vannak eszköztáraitok. Megismerjük, együtt, és megtanuljuk használni is ezeket.

Addig is hagyjuk ülepedni a levelem első részét, hogy érthetőbbé válhasson majd a második és a harmadik rész.

 Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

Folytatásban:

Hogyan történik az elidegenítésed? - 2. rész, avagy: Utad egy párhuzamos univerzumba ...

Hogyan történik az elidegenítésed? - 3. rész, avagy: Kiút a párhuzamos univerzumból ...

Kapcsolódó levelem:

Bor és víz ....

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza.