Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Hogyan forog körbe a pénz?

2018. január 27. 04:36 - Öreganyus

harmadik_szem.jpgAranyoskáim!

Az iskoláitokban nem igazán tanítanak – hacsak nem szakosított jellegű intézménybe jártok – pénzügyi fogalmakat számotokra, így nem tudhatjátok, hogy „teremtenek” pénzt a bankok, illetve, hogyan forog a pénz a bankokon keresztül. Hallhattatok már a kriptovalutáról is, de a pontos jelentését, illetve buktatóit általában ennek sem részletezik. Ma ezekről lesz szó.

Az alábbi jegyzetet a témában Fáy Árpád készítette, és juttatta el hozzám, én pedig hozzátok. A közgazdász gondolatai egy egyetemi, pénzügyi jegyzet lapozgatása közben merültek fel:

„A pénz tartozásjellege csak a hitellel teremtett pénzből adott kölcsönre vonatkozik, amely még nem került megtakarításra.

A pénz körforgási hasonlata vagy tulajdonsága bizonyára nem a pénz keletkezése és megszűnése mozzanatokra került használatba, hanem a pénz és áru egymással szembeáramló mozgására. Tehát a körforgás nem a pénz keletkezésének és megszűnésének a metaforája, hanem a pénz mozgásának a keletkezése és megszűnése közötti szakaszban mondhat valamit a gazdaságban való keringéséről, mozgásáról.

A betétet, mint megtakarítási betét el kellene választani elvileg a „pénzteremtési hitel betétjétől” – bizonyára van erre használt kifejezés, amire kevéssé figyelnek a laikusok.

A külföldi fizetőeszköz vásárlásával történő belföldi pénz teremtése (a külföldi pénz raktározása útján).

Ez nem lehet azonos a pénzteremtő hitellel, ahol érdemben új pénzmennyiség keletkezik. A devizavásárlással ugyanis nem keletkezik új pénzmennyiség, ha a vásárolt devizát parkoltatják a banki széfben. Ha pénzteremtő hitelből vásárolják a devizát, és a devizát nem széfben helyezik el, hanem használják is, akkor nincsen szó másról, mint hogy itt meg van jelölve a pénzteremtés célja, egyébként meg a pénzteremtő hitelt felvevő ügyfél határozza meg.

Tehát „a devizavásárlás” vagy a pénzteremtő hitel egy válfaja vagy pedig átváltása a devizának Forintra úgy, hogy a devizát beteszik a banki széfbe. …………?

A kereskedelmi bankok jegybanki tartalék rátája tekinthető a pénzmennyiség kereskedelmi banki növelése egyfajta korlátjának. Azonban a jegybank nemcsak fékezi a pénzteremtő hitelt a jegybanki tartalék% előírásával, hanem a féligüres-féligtele logikai viszonossági, egyenértékűségi alapon mintegy felelősséget is vállal a kereskedelmi bankért. A kereskedelmi bankok ennek a jegybanki felelősségnek az alapján fogadják el egymás közti szaldóban a jegybanki pénzt. Tehát a bankoknak a jegybanki pénzre például a begyűjtött megtakarítások révén nem azért van szüksége, mert abból akarna hitelezéséhez fedezetet biztosítani (amint az máig e legtöbb tankönyvben szerepel), hanem hogy a bankközi fizetési szaldóban tudjon helyt állni, ha arra kerül sor.

Ide kívánkozik, hogy történetileg a központi bank nem mindig szabályozta a pénzforgalmat. A fejlődés mintha periodikus lenne. Visszatekintve:

  • a brakteát, az évente újra vert pénz (ilyen szerepel a magyar aranybullában is), amiről keveset tudok, feltételezte a központi cselekvést, a pénzverő monopóliumot (otthon bárki nem gyárthatott új pénzt).
  • az aranypénz vagy más nemesfémpénz, amit nem vertek újra évente, a központi felügyelet nélkül is tudott működni (használatban maradni), ilyen korszak volt a brakteát utáni merkantilizmus kora (valamint a brakteát előtti korszak is).
  • a modern hitelpénz rendszer feltételei több évszázadon keresztül lassan épültek ki a fiziokratizmustól kezdve a XX. századig. Az első világháború azért volt négy évig folytatható, mert mint háborús hadiszervezési eszközt a hitelpénzt léptették életbe, kezdték alkalmazni a folyamatos működtetési feltételeket biztosítva – modern statisztika, nyilvántartási eszközök, állami hivatalok, stb.
  • mintha a kortárs kripto-valuták megint az állami szerepet kiszorító pénzmechanizmusok irányába tett lépések lennének (a nem sokkal korábbi adózási off-shore korszakot követően, annak törekvéseihez hasonlatosan az állami ellenőrzést, vagy másként fogalmazva az állami hamisítás kikerülését próbálva) – Legalábbis azt olvasom, hogy a kripto-valuták lényege, hogy a fizetést sem az állam sem más nem ellenőrizheti, ami a semmiből varázsolt, tehát pénzteremtő segélyezés gyakorlatának véget vetne (ha jól értem).

Ide vágó még egy megjegyzés, hogy pénztörténeti és pénzelméleti alap-tanulmányoknak (tankönyveknek, elméleti vitáknak) tárgyalnia kellene az egyes korszakok pénzhasználatának technikai és a technikákhoz kötődő jogi, gazdasági, politikai sajátságait, legalább az előző megjegyzésben felvetett korszakokat áttekintve. (Például az arany mennyiségét nem lehet korlátlanul növelni, amint arra kellő felelőtlenséggel társítva a hitelpénzrendszer papír vagy digitális alapú nyilvántartása lehetőséget ad – a kripto-valuták ugyan digitális technikájúak, de az állami ellenőrzés-irányítás, újraelosztás egyelőre ott nem érvényesül).

Valamely pénzfajta (például aranypénz vagy brakteát) térnyerése két úton történhet.

  • Egyrészt divatba jön és ennek mértékében növekszik a változatlan mennyiségű pénzfajta fajlagos értéke (ilyen mechanizmus az aranynak, a műkincseknek vagy a földnek mint területnek az áralakulása).
  • Másrészt a divatba jött pénzfajta mennyiségének változása (a fajlagos érték változása vagy éppen stabilitása mellett), jó esetben a használat intenzitásának, „igényének” függvényében. Erre nem alkalmas a klasszikus aranypénz, de ahogy látom mintha a kriptovaluta sem lenne rá alkalmas. Viszont a hitelpénznek éppen ez lenne az előnye, hogy az igénybevétel mértékében van teremthetősége és megszüntethetősége (gazdasági áganként, konjunktúra ciklusonként stb tényezők fügvényeként). Csakhogy a hitelpénz teremtés és megszüntetés könnyebben hamisítható akár a politika által akár bárki korrupciója által.

A pénzhasználók, főleg a fogyasztóként definiálható laikus pénzhasználók szempontjából külön kellene átgondolni az államilag szervezett vagy az államtól viszonylag elzárt, az államtól független(-ebb) pénzfajta (pénztípus) előnyeit és hátrányait, sajátságait.

A jelenlegi hivatalos hitelpénzrendszerben a pénzteremtési (megszüntetési) és a pénzhasználati alapvető lépések T-ábrákon ábrázolhatóak. De általában az ábrázolás igényessége nem törekszik az algoritmusok egyértelmű leírására, így sosem definiálják, hogy tulajdonképpen milyen elemi iskolás szintű műveletek valósulnak meg az egyébként szemléletes T-ábrák használatakor (annak ellenére, hogy a T-ábrák látszólagos logikai tömörsége, áttekinthetősége olyan illúziót kelt, hogy ott nincsen semmi további megtárgyalni való). Tehát általában elmarad, nem tárgyalják a T-ábrák „mögötti”

  • az elemi logikai lépéseket
  • az elemi matematikai műveleteket,
  • az elemi matematikai (és logikai) művelteket tartalmazó műveleti lépéseket (például a T-ábrák eszközével) oly módon, hogy oda-vissza átkódolhatóak, értelmezhetőek legyenek (mondván, hogy ezek magasabb könyvelői ismereteket igényelnek – amivel nem értek egyet, amit sajnálatos tévedésnek tartok),
  • hogy az elemi lépések halmozott alkalmazásait mindig egyértelműen vissza lehessen vezetni az elemi lépésekre (például a pénz-teremtő és a pénz-használó elemi lépések megkülönböztetésére, hiszen a pénzteremtő hitel első lépése egy lehetőség teremtése, az utolsó pénzmegszüntető lépése pedig e lehetőség lezárása, míg a pénzhasználati lépések a megteremtett lehetőségek felhasználása, amelyek azonban nem csúszhatnak át semmifajta újabb teremtésbe vagy megszüntetésbe, mert azt számviteli csalásnak minősítenék vagy a számvitelben is kimutatható csalásnak, ugyanis más-más a műveleti lépéseknek a kompetenciája, felhatalmazása, szabályozottsága, közgazdasági és pénzügyi tartalma)
  • Például egészen másként mérlegelendő egy pénzteremtő hitel szereplőinek kompetenciája mint a már „megteremtett”, létrehozott pénzt felhasználó szereplő kompetenciája, felelőssége.

A T-ábrák értelmezésének zavaró, elködösített körülményeit nem kibontva, utalásként megemlíthető az a közismert tény, hogy vagy 6-800 éve használatosak a T-ábrák, és alig van 100 éve, hogy elterjed az a modern tartalmú matematika oktatás, amelyben például negatív számokat is használnak (a T-ábrák működnek negatív számok nélkül is). Nem szokás áthidalni azt a szemléletbeli törést, ami a sokszáz éve használt T-ábrák látszólag egyszerű rendszere és a modern matematikán felnőtt tanulók általános szemlélete között van. Pedig az áthidalásra szükség lenne, mert a tanulók a mai iskolában paradigmatikus erővel sajátítják el a modern matematikai mennyiségi és műveleti jelölési módokat, a velük járó fogalmi általánosításokat. Szükség lenne jelezni számukra, hogy a praktikus, szemléletes T-ábráknak mi a matematikai, műveleti, logikai tartalma.

Hasonlóan fel kellene oldani illetve érthetővé kellene tenni az eredetileg számla-nyilvántartásra alkalmazott T-ábrák kettős könyvelésben alkalmazott megszorításait (például tartozik-követel oldalak értelmezése).

A pénzelméleti tankönyvekre jellemző példák fontosak az összefüggések megértésében, de annyira más szövegtípust kell jelentsenek mint az elméleti összefüggések bemutatása, hogy vagy külön kötetben, vagy külön fejezetben, végjegyzetben vagy másként, de jelentősen elhatárolva lenne rájuk szükség.

Számomra a devizahitelekről szóló eszmecserékben annak részletesebb kifejtése „hiányzik” (lenne számomra logikus), hogy a megtakarítást közvetítő kölcsönnek és a pénzteremtő hitelből nyújtott kölcsönnek mennyire más-más a jelentősége, a funkciója, a pénzpolitikai, közgazdasági értelmezhetősége, a gazdaságpolitikai szerepe … odáig terjedően, hogy a két kölcsönfajta szereplőinek közgazdaságilag értelmezhető érdekeltsége mennyire eltérő egymástól. Hiszen valóságos konkurensei egymásnak, ha éppen nem ellenfelei (mint tűz és víz, mint például brakteát és tartós aranypénz egymással szemben álló érdekeltjei, érdekeltségei – másképpen aligha érthető meg a devizahitelesekre zárult pénzügyi-közgazdasági-pénzpolitikai csapda természete).

Egy példa arra, hogy milyen kérdéseket vethet fel a megtakarítás közvetítő és a pénzteremtő hitelből folyósított kölcsön különbözősége. A megtakarítás közvetítésnél ott van a háttérben a megtakarító tulajdonos. A pénzteremtő hitelnél ilyen nincsen. Ha a jelzálog a megtakarító tulajdonos biztosítéka, akkor minek a biztosítéka a pénzteremtő hitelből folyósított kölcsön jelzáloga? Azt lehet mondani, hogy pénzpolitikai, infláció elleni stb értelme még mindig lehet a jelzálognak pénzteremtő hitelek esetében is. Ezek azonban társadalmi szempontok, amelyeket legfeljebb a jegybank képviselhet – de nem a magántulajdonú kereskedelmi bankok, amelyek a maguk által is bedöntött hiteleiket jelenleg külföldi spekulánsoknak, befektetőknek adhatják tovább. De az ügylet pénzügyi, közgazdasági, jogi tartalmát tekintve - milyen alapon? A rabszolgaszerződés, a merkantilista rablás az erőfölényre támaszkodva nem tilos?

Ami miatt nagyon érdeklődtem ezen jegyzet iránt, az egy kiragadott idézet volt belőle, miszerint a jegybankpénz lehet pont olyan hitelpénz (pénzteremtő hitelben létrejött pénz), mint a kereskedelmi banki hitelben keletkezett pénz. Ezt a gondolatot talán ki lehet egészíteni, hogy a pénzteremtő hitel lehet a jegybanki pénz egyik forrása (éppen úgy mint a kereskedelmi bankok pénzteremtő hiteleinél) - de lehet egyéb forrása is a jegybanki pénznek. Mondhatnánk úgy is, hogy a merkantilista szellemiségű, a megtakarítást közvetítő hitelek a jegybanknál is előfordulhantak, hiszen a jegybanki források közt vannak megtakarítást közvetítő jellegűek. A konkurenciát a jegybanki pénz kétfajta forrása közöttg talán elsősorban politikai és gazdasági erőviszonyok befolyásolják, és kevésbé az alternatív pénztechnikai sajátságok.

A mai pénzrendszer tehát egy kevert (öszvér) pénzrendszer két eléggé különféle pénzrendszer elemeiből gyúrva (tákolva) – alapvetően olyan politikai és gazdasági erőviszonyok hatására, amelyeket a közvélemény előtt mint pénzrendszer befolyásolókat nem jelenítenek meg. Sőt kvázi titkolnak is. De ez nemcsak azt eredményezi, hogy kevesebben szólnak hozzá a rejtett birkózáshoz, kevesebben kívánnak benne részt venni, hanem azt is jelenti, hogy az általános pénzhasználati kultúránkat súlyosan visszaveti, elmarasztalja, gazdasági teljesítésünket lefékezi.

Nekem első felületes ötletként úgy tűnik, hogy az a bizonyos devizavásárlásos pénzteremtés is a hitelpénz alternatívája (konkurense), nem pedig változata. Hiszen ha jól értem, akkor a (például magyar) jegybank devizát nem teremthet, tehát legfeljebb átválthat, jobban mondva helyettesíthet. Mert mondhatjuk, hogy ha a vásárolt devizát elteszi a széfbe, akkor a világ összpénzmennyiségét nem növelte, viszont növelte a forgalomban a magyar Forint összmennyiségét úgy, hogy ezzel párhuzamosan csökkentette adott átváltási kulcson a világ össz-devizamennyiségét (más szóval a világ összpénzmennyiségében megváltoztatta a magyar pénz arányát - tehát nem nyúlt hozzá a világ összpénzmennyiségének és összeárumennyiségének arányához, egyensúlyi viszonyaihoz. Legfeljebb átcsoportosította a jegybank a rendelkezésére álló pénzmennyiség jellemzőit, átalakította a használhatóságát (majdnem úgy, mintha álarcosbálon egy jelre mindenki jelmezt cserélne – nem változik a jelenlévők száma, de talán többek mutatkoznak farkasnak, nyúlnak, Hamupipőkének).

Az idő múltával azonban változnak a jelmez-visszacserélési feltételek, az árfolyamok, és amikor a széfből előveszi később például a jegybank a devizát, hogy Forintot vonjon ki a forgalomból és növelje a világ összdeviza mennyiségét (a világ összpénzmennyiségén nem változtatva), akkor az árfolyamváltozás miatt nem pontosan az előző műveletet ismétli meg visszafelé (az árfolyamváltozást úgy is szemlélethetem a farsangi mintával, hogy sokan rókából nyúllá változtak az első jelmezcserével, de esetleg nem sikerül mindenkinek visszaváltoznia a második jelmezcserében nyúlból rókává a jelmezcsere feltételeinek változása miatt).

A deviza tartalékolással vagy arany tartalékolással szemben kibocsátott Forint tehát ugyan szó szerint a Forint mennyiségét növeli, de valami más fizetőeszköznek a világ összdevizaállományból való kivonása árán. Ezáltal

  • egyrészt világosabbá válik, hogy mi az a mechanizmus, amely által a sokszor korszerűtlennek mondott arany változatlanul ott maradt a pénzrendszerben, mint sajátos deviza (amelyet Forint vagy más pénznem kibocsátásáért cserébe el kell raktározni, csökkentve a forgalomban a világ összaranymennyiségét vagy műkincs esetén a világ műkincsforgalmában szereplő műkincsek mennyiségét),
  • másrészt világos, hogy többfajta pénzteremtést kell egyértelműen megkülönböztetni, mint

o   abszolút mértékben hitel keretében, vagy

o  relatíve a honi keretekben, de a világ összpénzmennyiségét nem befolyásolva más deviza bevonása ellenében.

A forgalomban levő pénz mennyiségének változási mechanizmusai ismét külön kérdéskört jelentenek, mert azok között a pénzteremtő hitel, a devizavásárlási pénzteremtés mellett ott van például a megtakarítás közvetítés számtalan módja……………

-FÁ)))>>>”

Bízom abban, hogy mindannyiótok számára hasznossá válnak az olvasottak.

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

 

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva. Az új leveleim csak ezen az oldalon kerülnek megosztásra.