Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Ne ítélj, hogy ne ítéltessél!

2018. január 23. 09:04 - Öreganyus

a_vilag_a_peldadtol_fog_valtozni.jpgAranyoskáim!

Nem leszek ezzel a levéllel népszerű, de nem is ez a célom. Hanem az, hogy felhívjam a figyelmeteket arra, hogy a közösségi oldalakon is illik úriember és úrihölgy formájában viselkedni, és odafigyelni arra is, hogy, ha nem akarjátok, hogy tönkretegyék a napjaitokat ott, az éterben, akkor ti sem tegyétek tönkre a másikét.

Történt pedig, hogy a Nádfedeles blog Facebook oldalán 1-es értékelést kaptam. Eddig ez az egyetlen értékelés. 2 nap tesztüzem után, egy személyes blog vonatkozásában, mely kizárólag leveleket tartalmaz az ifjúság számára. Építő munkát kezdtem el, és egy elegáns mozdulattal bele is sz.rtak, azonnal. Mindenkinek joga van a véleményéhez. A véleményezettnek pedig joga volna ahhoz, hogy megtudhassa: mi az, amin változtatni kellene, és mi az, ami nem jó.

Másként is kaptam bírálatot, pontosabban egy értelmes kritikát, konkrétan megjelölve azt, hogy nem tetsző, ha ezen a blogon politikai szálakat feszegetek. Rendben, köszönettel megértettem, hiszen ez a kritika építő volt, ráadásul nem is célom mindez, tehát egybe is vág az én elképzeléseimmel. Majd írok arról egy bejegyzést (mivel megígértem kritikusomnak), hogy miért nem vagyok képes arra, hogy egy-egy témában, ne vonatkoztassak vissza a politikára. Ezt egy nektek szóló levél formájában teszem majd meg, Aranyaim, hiszen biztosan akad közöttetek olyan, aki politikusi karriert építget magában, és jó, ha pár láthatatlan dologra, a tervezgetés közben felhívják a figyelmeteket.

De ez az 1-es értékelés semmi mást nem tartalmazott, csak egy darab csillagot. Indoklás nélkül. Úgy, hogy a teljes egész még láthatatlan, hiszen még csak az első lépéseknél tartok.

Elmondom, hogyan érzem most magam, Így meg tudjátok érteni, hogy hogyan hat másokra egy hányavetin, átgondolás nélkül odavágott bírálat:

Úgy érzem, hogy a több, mint egy évtizedes munkám a gyermekekért, és a közért tovaszállt, egy olyan pillanat alatt, ami az értékelőnek, valószínűsíthetően maximális kielégülést jelenthetett, az adott pillanatban. Úgy érzem, hogy a munkám és törekvésem teljesen fölösleges, hiszen nem tetszik az embereknek. Úgy érzem, hogy az eddig elért eredményeimet dobhatom a kukába, hiszen fölösleges, és nem számít, mert úgysem kell. …

Úgy érzem, hogy most tocsogok az önsajnálatban.

Úgyhogy úgy érzem, ebből föl kell állnom, mégpedig most, és folytatnom tovább – annak ellenére, hogy az az egy, indoklás nélküli csillag a befejezésre szólít föl.

Ennél a pontnál azért álljunk meg egy kicsit. Azt tanítják nektek, hogy ne sajnáljátok magatokat, mert az csak hiszti, semmi más. Én azt mondom: az önsajnálatra, csakúgy, mint a gyászra, hagyni kell időt magunknak. Ezt az időt, azonban, amit az önsajnálatra szánunk, hasznosan is tudjuk tölteni, ha megváltoztatjuk közben gondolkodásunk irányát.

Bemutatom a folyamatot, úgy, ahogyan én használom, épülésre. Az első pillanatban érkezik a riadalom, hogy hajjaj, meg hujujj. … Ezt szinte azonnal felváltja a düh. Majd, ezzel azonos időben kavarognak is a gondolatok: mit rontottam el? Mi fájhat annak az embernek, aki, bár nem ismer, de azt akarja, hogy én is érezzem azt a fájdalmat, amit ő érez? Hiszen, bírálatával erre kényszerít engem. És ebben a percben elszáll a düh, és a sértettség, mert elkezdesz igyekezni azon, hogy megértsd a téged bíráló ember cselekedetének mozgatórugóit. Ezen a ponton jöttem rá arra, hogy azért, mert egy bírálat érkezett, még nem fejezhetem be, amit elkezdtem, mert ….

Mert az iskolák osztályfőnöki óráin nem lesz szó azokról a témákról, amelyeket a hozzátok szóló leveleim tartalmazni fognak. Mert otthon, a családokban nem biztos, hogy szó esik azokról a témákról, melyekről én beszélhetek ezen a blogon nektek. Nem azért, mert a családok felelőtlenek, vagy nemtörődömök volnának, hanem azért, mert egy csonka családban, példának okán nem tudnak hitelesen beszélni arról, hogy meg lehet oldani a párkapcsolati konfliktusokat – hiszen maga a család csonkasága bizonyítja, hogy adott családban ez bizony nem működött. Mert egy agresszív családban, például, nem fognak arról beszélni, hogy gyermeket nevelni verés nélkül is lehet. Mert egy szenvedélybeteg szülőkkel közös háztartásban, például, nem fognak arról beszélni, hogy életünk problémáinak megoldása nem kizárólag a pótszer. ….

És mert tudok őszintén beszélni az érzéseimről és a gondolataimról, és ebben a formában soha nem fogom megtanítani nektek azt, hogy játsszátok meg önmagatokat – mások kedvéért. Mint ahogyan arra sem tanítalak majd titeket, hogy nyomjátok el érzéseiteket mások kedvéért, ártva a saját önértékeléséteknek, csak azért, hogy a másik önértékelése erősödhessen, a ti porig alázásotokkal. ….

E levélben részletezett, személyes érzések és gondolatok bemutatásával pedig most az a célom, hogy megmutassam: ha nem érzed jogosnak a hozzád érkező bírálatot, akkor hagyd, hogy leperegjen. Különben a bírálat életedbe való megérkezése után, a továbbiakban a saját életedet fogod az elkeseredéssel (amiből később megkeseredés válik majd) nehezíteni. És ebből adódóan nem fogod tudni észrevenni, meglátni az életutadon megjelenő lehetőségeket. A tocsogó önsajnálat burka ugyanis ezt el fogja zárni előled.

Mindezekről az iskola nem beszél. Ezért próbálkozom azzal, hogy hozzátok szóló levelek formájában minderről szó essen, és valamiféle – még ha igen kicsit is, de támpontot jelenthessen számotokra, az élet viharában.

Nagy tervekkel indultam el, és le is húztak azonnal, nehogy maradandót tudjon egy ember alkotni. Természetesen megköszöntem a véleményt, mert mutatja: leveleimre bizony nagy szükség van. Az emberek bizonyos része ugyanis elfelejtette a konszolidált viselkedést, egyben nincs tekintettel mások érzéseire sem. Ezért kerekedett ez a mai levelem kissé öncélúra, hogy bemutathassam nektek: amit tesztek, vagy kimondotok, akár a közösségi oldalon, akár a mindennapi életben, az bizony hatással lesz arra a személyre, és annak a személynek a napjára, akit bíráltok.

A bírálat ugyanakkor, minden esetben visszafelé is hat: mert miközben, ha eldobjátok a bírálatot, akkor nem gondoltok bele a bírált személy helyébe magatokat, így fogalmatok nem lehet arról sem, milyen hatást vált ki a másikban a bírálat. Ezért írtam le azt, hogyan érzem most magam, hogy tudjatok erről. E levélke formájában pedig lereagáltam a bírálatot, és ez a bíráló személyére vissza fog hatni. Mert nem védem őt a hallgatásommal, hiszen ő sem védett engem a bírálatával.

Soha ne felejtsétek el: ugyanazzal a kalappal kell visszaköszönnötök, amilyen kalappal nektek köszönnek. Mert egyik ember sem több, vagy jobb a másiknál. Emberek vagyunk, hibázhatunk. És ezekre a hibákra fel is kell hívnunk a másik figyelmét, hogy javíthasson azon a hibán, amit ő esetleg nem lát, illetve, nem vesz észre. De nagyon fontos: illesd az illetőt alapos és jóindulatú kritikával, amelyből építkezni tud a későbbiekben, ha akar. De ne bírálj.

Építs, és ne rombolj.

Ez az élet fő szabálya.

És ez az a pont, amiről sokkal, de sokkal részletesebben is írok majd nektek, mert ez a magja az összes párkapcsolati-, munkahelyi-, és szülő-gyermek kapcsolati konfliktusnak. S hogy mindezt nemcsak kezelni szükséges, hanem felszámolni is az életünkből, ennek van egy nagyon egyszerű módja: csak akkor adj kritikát azzal, hogy bírálsz, ha jó példával elől jársz, és csak azt bíráld, akitől te többnek érzed magad, és ezt bizonyítani is tudod. És csak abban a formában bírálj, ami nem vet rád rossz fényt azzal, hogy bírálatoddal beletaposol a másik ember lelkébe, miközben bírálatod indoklására képtelen vagy, mert kizárólag bántani és rombolni akarsz, nem pedig építeni. Lévén ezért a bírálatot, és nem az építő kritikát választottad véleményed kinyilvánítására.

Mert ne felejtsétek el: a bírálat és a kritika között az a különbség, hogy a bírálat rombol, a kritika pedig épít. Pusztán azért, mert a kritika minden esetben indokolva van. És a kritika által tartalmazott pontokon lehet változtatni, hogy egy még értékesebb dolog jöhessen létre. De egy indoklás nélküli bírálat esetében ez nem mondható el. Az csak rombol.

Ha ezen irányelveket el tudjátok sajátítani, Aranyaim, akkor jóval kevesebb konfliktushelyzet fog kialakulni az életetekben. Családban, munkahelyen, és baráti kapcsolatokban egyaránt, ugyanakkor könnyebben boldogultok a gyermeknevelésben is, majd, a későbbiekben azáltal, hogy gyermekeitek személyiségfejlődését építő kritikával képesekké váltok segíteni, nem pedig bírálattal szétzúzni, és eltaposni.

Ezt a gyakorlatot elsajátítani nem nehéz, mégis pozitív változást hoz majd az életetekbe. És mások életébe is.

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

 

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva. Az új leveleim csak ezen az oldalon kerülnek megosztásra.