Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Nézzünk be a fecskefészekbe!

2018. január 21. 16:40 - Öreganyus

fecskecsalad.JPGAranyoskáim!

A fecskefészekbe való betekintés lehetősége ugyanaz, mintha a családok életébe szeretnénk betekintést nyerni. Lehetetlen. Kifelé minden szép és jó – befelé már nem minden esetben mondható el ugyanez. Most mégis a fecskék életéről mesélek, hogy láthassuk, hogyan kellene. …

Tudjátok, tavaly nem figyeltünk oda, és kazáncsere miatt nyitva hagytuk a kazános helység ajtaját. Egyszer csak azt vettük észre, hogy a lámpatestre egy fecskepár elkezdett fészket építeni. Olyan igazian, olyan zsörtölődősen. Fecskeanyu diktálta a tempót, hangosan diktálva az ütemet fecskeapunak. Pirkadattól napestig oda-vissza repültek, és szemeteltek is nekünk, rendesen, amikor kiesett csőrükből egy-egy darab szalmaszál. Mégis, alig pár nap leforgása alatt állt a fészek. Nem csak úgy, hányavetien, nem úgy, mint a napjaink közbeszerzései. Úgy rakták fel azt a fészket, hogy azt vihar le nem sodorhatta, ki nem kezdhette.

Aztán fecskeanyu a fészekben maradt. Több napon keresztül nem mozdult onnan, közben fecskeapu adta a szájába az élelmet, majd este, fecskeapu a fészek mellett, a lámpatesten, állva aludt, mert fecskeanyu aludt a fészekben.

És egyszer csak fecskeanyu kirepült, fecskeapu pedig betelepedett a fészekbe. Még nem láttunk semmit, de már hallottuk: fecskeapu nincs egyedül, ott, fönn. Fecskeanyu szélsebesen röpködött. Oda és vissza. Oda és vissza. Aztán elfáradt. Fecskeapu, amint ezt észrevette, máris kirepült a fészekből, és folytatta fecskeanyu munkáját. Oda és vissza, oda és vissza – amíg fecskeanyu kipihente magát. Majd eljött az éjszaka, fecskeapu ismételten a lámpatesten, fecskeanyu még mindig a fészekben aludt.

Majd eljött az a nap is, amikor a hangzavar mindennél hangosabban hallatszott már a fészekből. Ekkor már fecskeanyu és fecskeapu sem volt már a fészek környékén, hanem váltva hozták a kicsiknek az élelmet, pihenés nélkül, kitartóan. Úgy gondoltam, csak megnézem, mi a helyzet a fészekben. Közvetlen a fészek alá álltam hát, és nyújtottam a nyakam, rendesen, hogy lássak. Három kis torzonborz fejecske pislogott rám a fészek széléről. Még nem láthattam, melyik a fiú, és melyik a lány, mert csak a fejecskék látszottak, de igyekeztem körbesomfordálni, hogy biztosan tudhassam a létszámot.

Amint megmozdultam álló helyzetmből, hatalmas visításban törtek ki a fiókák. Pár pillanat. Ennyi kellett csak, hogy fecskeanyu azonnal a fészeknél teremjen, és mérgesen nézzen rám, a fészekből. Nem is mozdult onnan, amíg látóközelben voltam. Közben megérkezett fecskeapu is, amikor letette az élelmet, ráállt a lámpatestre, és figyelt. Nem mozdult. Csak figyelt.

Apjukom szólt, hogy jöjjek el onnan, mert addig úgysem mennek el kajáért, amíg én ott állok, és veszélyt jelentek a fiókákra.

Morfondíroztam, és azt terveztem el, hogy megszoktatom magamat a fecskeszülőkkel, hogy ne féljenek már tőlem. Mert kíváncsi vagyok a kicsikre. … Aha. Ahogy én azt gondoltam.

Megálltam a küszöbön, illedelmes távolságban a fészektől. Igen ám, csakhogy: a fecskeszülők érkeztek volna a kajával, de, ahogyan ott álltam, nem repültek be, hanem kívül, a terasz mellett köröztek. Közben a kicsik egyre hangosabban visítottak már a kajáért. … Már fordultam meg, hogy inkább elmegyek, amikor fecskeanyu, a vállam fölött, fiókái egyre erősödő követeléseinek engedve, határozottan berepült. Lemeredtem, az arcomon érzetem a szárnya suhintását. Nem mozdultam.  Néztem őket, és csodáltam a bátorságát. Fecskeanyu figyelt a fészek mellől, majd igencsak hangosan parancsot adott férjurának arra, hogy hozza már a kaját. És fecskeapu is érkezett. Ő már úgy repült be, hogy megütötte a nyakamat a szárnyával.

Hátraléptem, és hagytam őket, békében. Ezt minden nap elismételtem, de egy nap csak egyszer. Végül a fecskepár megszokta a nagy fejemet, ahogy ott álldogál a fészek alatt, és már zavartalanul repkedtek ki és be, akkor is, ha ott voltam. …

Egy idő után a fiókáknak már a kis testét is láthattam a fészekből. Hangosak voltak, nem kicsit. Fecskeanyu még hangosabban parancsolt nekik, ülve a fészek mögött, a fűtésrendszer főcsövén. Apjukom azt mondta:

„Figyeld csak meg, hamarosan kirepülnek. …”

És az egyik reggelen valóban csend volt. Megijedve néztem azonnal a fészek alá, de nem láttam ott semmit. A fészek üres volt. És akkor közeledő, hangos csivitelésre lettem figyelmes. Álltam a fészek előtt, a küszöbön, a terasz előtt pedig öt fecske körözött, hangosan beszélgetve egymással. És velem, mert egyre közelebb jöttek. Annyira egyformák voltak, hogy nem tudtam megkülönböztetni fecskeanyut és fecskeaput a fecskefiaktól. Azt is csak később láttam, hogy az egyik fecskefi, az lány. Kisebb volt, mint fecskeanyu, de a színösszeállítása ugyanaz volt, mint fecskeanyunak. A kazános helységben már mindenhol ültek, álltak és aludtak. Már nem fértek el a fészekben.

Nem telt el egy hét, és fecskeanyu ismét nem mozdult a fészekből. Fecskeapu serényen etette őt, úgy, mint eleinte. Nem értettem. Apjukom világosított fel arról:

„Megint kisfecskéink lesznek. …”

Hát ezért nem látom a három fecskefit most már. Ők hová lettek? Jött a bölcs válasz: valószínűleg a saját párjaikat és fészekhelyüket keresik. …

Majd fecskeanyu ismét kirepült, helyet cserélt fecskeapuval. Az egész forgatókönyv megismétlődött. Pár nap múlva hangos csivitelés, akkor már tudtam: kikeltek a kicsinyek. Fecskeanyu és fecskeapu váltott ütemben, majd egyszerre etették őket.

Igen ám, de közben elérkezett a szeptember, a kicsik pedig még csak a fészek szélén, és csak a fejeik látszottak. Aggódtam, hogy mi lesz velük. Akkor most itt hagyják őket, ha ők mennek? Mi lesz velük, ha a fecskeszülők megindulnak a vándorútjukra? Apjukommal tanácstalanul álltunk a kérdés előtt, mert olyat még nem láttunk, hogy kétszer is költsön egy fecskepár, egy nyár alatt.

Az egyik este, amikor sepregetni mentem, a fészek alá, egy kis, szürke gombócot láttam ott feküdve, mozdulatlanul. Elkeseredve riasztottam apjukomat, hogy hajjaj, meg hujujj! Ő jött, lapátra vette a kis tetemet, és eltemette a kertben. Majd elmagyarázta:

„szülők nélkül próbált repülni. Hamarosan mennek. …”

És valóban. Fecskeanyu változtatott a megszokott koreográfián. Egész nap a fészek mögötti fűtéscsövön ülve, hangosan rikoltozva parancsolt a fiókáknak, igyekezve repülésre bírni őket. Sokkal hangosabb volt, mint az első turnusban. Éreztem a kétségbeesését.

Eljött a szeptember, de, nagy megkönnyebbülésemre még nem láttam ülni a fecskéket, szóval van még idő. Azt viszont nem tudtuk, mennyi időnk van még arra, hogy a két kicsi repülni kezdjen. És egy reggelen, amikor már pár fecske elkezdett megülni a vezetékeken, ez az idő is elérkezett. Síri csendre figyeltem fel. Már nem volt a fészekben senki. Egész délelőtt nem láttam őket, de délutánra megérkeztek. Négyen köröztek a terasz körül, hangos csivittel.

Mintha elköszöntek volna.

Tavaly a fecskék nem mentek el, csak október elején. A költözésük előtti utolsó két hétben már csak fecskeanyu és fecskeapu ült a fészekben. A kicsik újra eltűntek. Akkor már tudtam: párt, és a saját fészkük helyét keresik.

fecskepar.jpgAranyoskáim!

Tanulhatunk fecskeanyutól és fecskeaputól. Munka- és teherelosztást, gondoskodást, együttműködést, és a fiókák védelmét, a saját félelmük ellenére is, mindenáron. ... A közös felelősségvállalást, ami addig tart, ameddig a fecskefik ki nem röpülnek a fészekből. És megtanulhatunk tőlük leválni a gyermekeinkről is, akkor, amikor annak itt van az ideje.

Mert a gyermekeknek nem szabad a fészekben maradniuk. Addig, míg ki nem röpülnek, tudnunk kell őket felkészíteni az önálló életre. Ahogyan azt fecskeanyu és fecskeapu is tette. És a fecskefik nevelése közben soha nem verekedtek össze, de a kisfecskéket sem bántották. Egyikőjük sem. Mégis megtanultak repülni, és ellátni magukat. ….

 

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

 

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát, ide kattintva. Az új leveleim csak ezen az oldalon kerülnek megosztásra. De maga a levélke is, itt, azonnal megosztható, ha úgy tetszik. …