Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Nyári diákmunka a mezőgazdaságban ....

2018. június 09. 04:53 - Öreganyus

nyari_diakmunka_szerencsi_hirek.jpgAranyoskáim!

Manapság egyre többet hallani arról, hogy diákmunkásokat fogadnak a mezőgazdasági munkák elvégzéséhez. A közösségi oldalakon jó nagy szülői felháborodás követte a bejelentést, mondván, hogy a gyermekeket rabszolgamunkára kényszerítik ezzel, meg egyébként is, mit képzel a jogalkotó. …. Nem igazán vagyok jóban a hazai jogalkotással, de ennek az elképzelésnek látom a miértjét, és az alapját. Kifejtem.

Nincs nagy veteményesem, de már én is alig győzöm annak következményeit, hogy az idén elmaradt a tavaszunk. Hirtelen jött a meleg, nem is kis meleg. Minek okán mindenem egyszerre, és egy hónappal korábban terem. Most például, két napig csak azzal foglalkoztam, hogy betakarítottam, megmostam, szárítottam, pucoltam, daraboltam, zacskóztam. Zöldbabot, borsót, tököt. A töknek még nem is kellene teremnie, de a zöldbabhoz is korán van még. Ráadásul már pirul a paradicsom, és terem a pepperonim is – ezeknek szintén nincs még itt az ideje. A karalábénak sem kell már egy hét ahhoz, hogy kiszedjem. Az uborka pedig úgy megemberelte magát, hogy már kétszer ettünk belőle salátát, alig másfél hét, és kezdhetem eltenni azt is.

Csakhogy, miközben betakarítok és elteszek, nem marad idő a kapálásra, minek okán mostanság igencsak füves a kertem. No jó, ebbe most belejátszott a szájsebészeti műtétsorozatom is (a héten ennek már vége lett, szerencsére, megvolt az utolsó is), ami azt jelentette, hogy a műtétek napján és az azt követő napon a műtét utáni láz és a kapáláshoz szükséges hajolás az állkapocs számára fájdalmas volta miatt maga a kapálás lehetetlen volt. No, meg az is, hogy vagy megkapál az ember fél 10-ig, vagy utána már nem fog, a föld felégetése nélkül. Ez a veteményeknek nem volna jó, mert a gyökerüknél kimozgatva a földet, hamarabb veszíti a vizet, ami esetleg még maradt az esti locsolás után. Kivéve, persze, ha árasztásos nap volt, mert akkor még délelőtt is tartja a föld a nedvességet.

A gyümölcsökkel ugyanígy jártam egyébként, mert az eper és a meggy egyszerre termett le, amit azonnal követett a málna is. És már pirul a szilva, érik az alma és a barack. …

Száz szónak is egy a vége, Aranyaim, a lényeg az: én, a kis földecskémmel kapkodom, mint állat, ha nem akarom, hogy a tövén rohadjon, vagy száradjon el a termés, miközben a füvet is el kell takarítani a vetemények útjából. El tudjuk képzelni, mennyi munka szakadhatott azokra a gazdákra, akik hektárszámra gazdálkodnak.

Ember pedig nincs. A vidék kihalásnak (bocs: kiöregedésnek indult) azáltal, hogy a vidéki munkabérek az éhen haláshoz elegendőek. Példának okán, hogy érthetőbb lehessen: egy boltos vidéken megkeresi a 100-120 ezer forintot. Városokban közel 200-at. Vidéken az építőipar fizet a munkásainak napi 8-10 ezer forintot, attól függően, hogy szakmunkásról, vagy segédmunkásról beszélünk-e. Városokban ez a bér napi 15-18 ezer forintot kóstál. Érthető tehát, ha a vidéki ember inkább elhúz a városok felé – főleg, ha gyermekek eltartásáról kell gondoskodnia, vagy lakáshitelt fizetnie. S mivel a tömegközlekedés lassan aranyárat kóstál, hát inkább odaköltözik, mert a havi albérlet is olcsóbb, mintha megveszi a közlekedési bérletet, vagy naponta tankolja az autóját. … Persze, mindez azokra az esetekre igaz, akik még itthon próbálnak boldogulni, és nem telepedtek már le külföldön.

Szóval: munkaerő csak gyéren leledzik a mezőgazdaságban, és ráadásul valami kifacsart logika alapján meg sem fizetik az itt maradtakat, akik még vállalnák is azt, hogy elvégezzék a sokszor nem éppen könnyű munkálatokat, kézi-, és nem gépi erővel. Mindezért a mezőgazdasági munkások napi 5 000 forint juttatásban részesülnek – a legtöbbször persze, bejelentés nélkül. Így még nyugdíjuk sem lesz, a szolgálati idő hiányában. Oké, hogy ez a helyzet a vidéki építőiparban is, de ott legalább a napi 4 órás bejelentésre hajlandó a munkáltató. A mezőgazdaság azonban más kategória, lévén, a földbirtokosok közelebb vannak a tűzhöz, mint bárki más. Minek következtében érinthetetlenek. Kimondatlanul, de a hatóságok részéről betartva ezt az aranyszabályt. Hiszen szoktuk hallani a hírekben, ugye, hogy most a vendéglátósokat, most a taxisokat, most a boltosokat, most ezt, most meg azt ellenőzik a NAV munkatársai. És arról hallottunk már, hogy most a gazdákat fogják ellenőrizni? Vagy a dohányboltosokat? … No, ugye. …

De nem is ez a lényeg. Hanem az: a felnőtt mezőgazdasági munkaerőnek napi átlag 5 ezret fizetnek. Ugyanakkor, az egyre nagyobb munkaerőhiány miatt a diákmunkásnak már óránként 1 200 forintos munkabért kínálnak föl. … (arról beszélek, amit hallok a környéken. Hogy pontosan mennyit fizetnek nekik, azt nem tudom, de az biztos, hogy óránként 800 alatt ki sem közvetítik őket a diákmunka-szövetkezetek.) A különbség tehát óriási, hiszen láthatjuk: a diákmunkást jobban megfizetik (és be is jelentik), mint a felnőtt munkavállalókat. Pedig a diákmunkás önmagát tartja el, a lakhatását pedig a legtöbb esetben még a szülők biztosítják számukra, a felnőtt munkavállaló pedig a gyermekeit is eltartja, miközben a lakhatását is biztosítania kell.

Egy kicsit mintha megfordult volna a világ, nemdebár? …

És a közösségi oldal felháborodik mindezen. No, természetesen nem azon, hogy a diákmunkás többet keres, mint a családfenntartó munkavállaló. Nem. … Hanem azon, hogy szegény diákoknak a mezőgazdaságban kellene dolgozniuk. Pedig ennek sok előnye van, mert rengeteg költséget megspórolhat ebben a formában a diák önmagának (és persze az ezen igényeket fedező szüleinek). Sorolom.

  • A nyári mezőgazdasági szezon alatt nem lesz szükség szolárium-költségek biztosítására, mert a bio-szolárium jobban (és egészségesebben) barnít, mint bármelyik csokicső.
  • A nyári mezőgazdasági szezon alatt nem lesz szükség kondi-bérletre sem, mert a mezőgazdasági munkálatok még a legkisebb izmokat is, újra, és újra átdolgozzák, jobban, mint bármelyik kondigép. Aerob-edzéshez is kiváló, hiszen hektárokat sétálnak majd be, nap, mint nap.
  • A nyári mezőgazdasági szezon alatt nem lesz szükség szauna-bérletre sem, mert a víz garantáltan szakadni fog róluk, így a bőrfelszín vízháztartása a legkiválóbb módon szabályozódik.
  • A nyári mezőgazdasági szezon alatt nem lesz szükség a szokott havi kocsmaköltség biztosítására sem, hiszen hamarabb kerül ágyba, ha a mezőgazdaságban dolgozik, mint egyébként. Ha ugyanis nem alussza ki magát, szívás lesz a másnap. Alkoholgőzben kimenni a napsütésre, garantált hányással fog járni. Úgy pedig igen kellemetlen kapálni, ha közben szagolnia is kell az előző este végtermékét. Egyébként sem lesz sok igény az esti szórakozásra, mert pl. egy egész napi kapálás, hegyelés, vagy betakarítás után, amint ágyat ér a feneke, a feje már aludni fog – mert a jó levegő meg fogja tenni a maga hatását.
  • A nyári mezőgazdasági szezon alatt nem lesz szükség a legújabb trendek szerinti ruhákra, vagy cipőkre sem. Mert sajnálná kitenni ezeket a mezőgazdasági munkálatok kényének-kedvének. Beakad, kiszakad, kiszívja a színét a nap – egyszóval a mezőgazdasági munkákhoz nem sok szükség van márkákra. A mezőgazdaságban a márkát a két kéz adja, az elvégzett munka minőségével, és nem a ruha.
  • A nyári mezőgazdasági szezon alatt nem lesz szükség a korlátlan mobilnetre sem. Mert vagy a munkaeszközt fogja, vagy a telefont – a kettőt együtt használni lehetetlen. És mivel a mezőgazdaságban általában figyelik a teljesítményt, ha pénzt akar keresni, akkor dolgozik. Miből egyenesen következik, hogy inkább a munkaeszközt fogja majd a kezében, nem pedig a telefonját.

Aranyoskáim!

Rengeteg előnnyel jár tehát a nyári mezőgazdasági munka elvégzése. És, mivel a megkeresett pénzt nagyon elkölteni sem áll majd módotokban, így a szeptembert gizdán kezdhetitek el, kiemelkedve azon társaitok közül, akik minden mozgatható pénzt ellumpoltak egy nyár alatt a szüleiktől. Ráadásul: mivel megizzadtál e pénzedért, jobban meg fogod nézni azt is, mire is adod ki, ily módon alakulni kezdhet egy masszív értékrend a fejedben, ami hozzá fog segíteni ahhoz, hogy később, ha saját családod lesz, azt el tudd tartani majd. Míg azok a társaitok, akik nem dolgoztak nyáron, és egyáltalán, a családfenntartás helyett a számukra megszokott (megszoktatott) „Adjál”-ra fog állni a szájuk. …

Mert amit megkeresel, azt a legtöbb esetben magadra költheted. Ebben a formában rá tudsz jönni arra is, mekkora igényeid is vannak valójában. Hiszen a verítékkel megkeresett pénzedet egy nap alatt is elköltheted (mert a márkák nem olcsók), de hosszú távra is befektetheted (például tandíjat fizetsz belőle, így nem kell eladósítanod magad a diákhitellel. Ezáltal könnyebb lesz az életkezdésed, a diploma megszerzése után).

Még egy nagy előnyről egyébként nem beszéltem. Ha a földeken dolgozol, kapcsolatba kerülsz a természettel. És ez, alig pár hét alatt hihetetlen nyugalmat fog eredményezni az életedben. Mert rájössz arra: ha kapkodsz, ha rohansz sem jutsz tovább, csak gyorsabban elfáradsz, és dőlsz ki, mint a többiek. A stressz magvát pedig a rohanás adja, és tartja fenn. A mezőgazdaságban nem tudsz rohanni mert nem fontos a rohanás. Az ugyanis a teljesítmény rovására megy.  Ezzel együtt, ugye, nincs a kezedben folyamatosan a mobilod, így van időd elgondolkodni sok mindenen, az életed vonatkozásában. Így lehetőséget kaphatsz, sajt magadtól a változásra, a változtatásra is. Ezáltal simán megspórolod a nyugtatók és feszültségoldók, kedélyjavítók költségét is.

Fárasztó? Az. … De embernek lenni, mindig, minden körülményben mindig is az volt. Ha tanultatok irodalmat, tudjátok. Nem is ragozom tovább.

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

Fotó: Szerencsi Hírek

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza.

komment
süti beállítások módosítása