Nádfedeles

Csak ülök és mesélek ...

Nem mindegy, milyen autóval gázolsz. ....

2018. április 25. 07:06 - Öreganyus

nagykanizsacserbenhagyasosbaleset2018-900x600.jpgAranyoskáim!

4 éves gyermek és édesanyja fekszik életveszélyben, a kórházban, mert egy gyalogosátkelőn elgázolta őket egy luxusautó. Nemcsak elgázolta, cserben is hagyta őket. Késő éjjel a rendőrök megtalálták, és előállították az elkövetőt, majd az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatását. A bíróság ennek ellenére szabadon engedte. Ha ugyanezt a bűncselekményt egy 20-30 éves, közép-, vagy az alatti kategóriás autóval követik el, akkor gyorsítottban már a börtönbüntetését töltené az elkövető. De akkor is, ha a zebrán gazdag család sétált volna át. … Ma már minden csak a pénzről szól. Még a bűncselekményeket is aszerint bírálják el, hogy az elkövető milyen anyagi helyzetben van.

És a társadalom nem háborodik fel ezen a jelenségen. Megszokták az emberek. Belefásultak.

Ma már csak ritkán nézek Híradókat, mert az összes inkább hasonlít a Kék Fény adásaira, mint valódi híradásokra. A Központi Hírharsona működtetésének megkezdésével ugyanis eltűntek a hírek hazánkból – még a kereskedelmi csatornákról is. Maradtak a bűncselekmények, mint Híradó-témák. Egy darabig néztem is őket, ma már csak Apjukom nézi, én meg hallgatom, jártomban-keltemben, mert megülni nem igazán tudok ezen hírek előtt. Ugyanis nem bírom ki sírás nélkül. Főleg akkor nem, ha gyermek az áldozat.

És a fentebb idézett esetben gyermek az áldozat, az elkövető pedig maga is „anya”. Nincs előzetesben, nem vették el a jogosítványát sem, mert a bíróság szerint nem áll fenn a szökés-elrejtőzés veszélye. Gondolom, „szegénynek” minderre nem volna anyagi fedezete. … Hihető?

Miért tettem idézőjelbe az „anya” meghatározást? Mert az a nő, akinek, bár magának is gyermekei vannak, és elgázol egy gyermeket, majd segítségnyújtás nélkül képes továbbhajtani, és sorsára hagyni a balesetet elszenvedő gyermeket, az nem anya. Sajnálom a gyermekeit egy ilyen érzéketlen nőnek.

Ne feledjük tehát: egy cserbenhagyóról beszélünk. Csakhogy luxusautóval gázolt, így közúti szabálysértés vétsége mindössze az ellene emelt vád. Ha szegényebb volna az elkövető, akkor halmazatban vádolnák őt, közúti veszélyeztetéssel, cserbenhagyással, és életveszély, illetve maradandó károsodás okozásával, kiskorú veszélyeztetésével is. Az áldozatai ugyanis nem fogják megúszni maradandó károsodás nélkül a találkozásukat, hiszen még mindig életveszélyes állapotban vannak. De magyar iGAZSÁGszolgáltatást ez nem igazán érdekli – a történtek fényében.

Nem ez az első eset, amikor feltűnik, hogy ha gazdag elkövetőről beszélünk, akkor semmi büntetésekkel, évekig elhúzott tárgyalásokkal simán megússza – többnyire szabadlábon, míg a szegényebb elkövetők előzetesben és gyorsított eljárásban, halmazati büntetésekkel terhelten vonulnak börtönbe. Nemrégiben volt annak az esetnek is a bírósági tárgyalása, ahol az elkövető egy autómentőst nyomorított meg figyelmetlenségével, felpréselve a munkáját végző embert a saját trailerére, aki így elveszítette egyik lábát. Ítélet: felfüggesztett ejnye-bejnye. Mert luxusterepjáróval gázolt.

Nincs még fél éve, hogy egy pirosan villogó vasúti lámpánál keresztülvágtatott egy luxusautó. A sorompó kamerával volt felszerelve, hivatalból eljárás indult. Ítélet: pénzbírság, és szevasz. Ezt követően egy alig százezres autó ugyanezt meglépte. Az elkövető azonnal előzetesben, és letöltendő büntetéssel keveredett ki az esetből.

Nem is szükséges sokáig sorolni, melyek azok az esetek, amikor bebizonyosodik, hogy ha pénzed nincs, jogod sincs a magyar bíróságok előtt. Ugyanez a helyzet a gyermekgyilkosokkal is. Ha gazdag család öli meg gyermekét, több  évig is elhúzódnak a bírósági tárgyalások, és a büntetési tétel felfüggesztett – ha van otthon több gyermek is. Ha szegény családok ölik meg gyermeküket, akkor szigorítottban több év letöltendő, alig fél év leforgása alatt. És ide értsétek hozzá az élve született csecsemők megölésének eseteit is.

A szegény embernek egyértelműen nincs pénze nemcsak ügyvédre, de a bíróság idejének megfizetésére sem – az ügyvédeken keresztül. Merthogy tévedés ne essék - így zajlanak manapság a perek. 6 évvel ezelőtt fogalmaztam meg először, hogy igenis, az Üvegzseb törvényt a bíróságokra is ideje volna kiterjeszteni, mert lassan már egy belterjes közösségről beszélhetünk. Hiszen az ügyvéd praktizálási területe és a bírák területi illetékessége azonos. A praxist pedig a praxis örökli. Tehát vagy tudnak együttműködni, évtizedeken keresztül, akár családi hagyományként is, vagy nem. Ha igen, akkor az elkövető akár életveszélyt is okozhat egy pici gyermeknek, cserbenhagyva őt, akkor is szabadlábon maradhat (ha a bírónál jól fekvő ügyvéd képviseli), zsebében a jogosítványával, és majd, ha a közfelháborodás elül, évek múlva kap majd egy felfüggesztett ejnye-bejnyét. Erre a nyakamat rá merem tenni.

Természetesen ezen folyamat közben tovább vezethet – hiszen nemcsak ő maga van szabadlábon, hanem a jogosítványát is tovább birtokolhatja. … Mert megérdemli. Hiszen Mercédesszel jár – és ettől hazánkban már azonnal jogkövető állampolgárként minősíti a bíróság.

Minden egyes bűncselekmény-típus esetén ugyanerről a pénzvezérelt jelenségről beszélhetünk a rendőrség-ügyészség-bíróság vonatkozásában. Nézzük annak az idős bácsikának az esetét, aki áramot vezetve a kerítésébe, védte a veteményesét a sorozatos és teljes kifosztástól. Gyorsítottban, letöltendő börtönre ítélték. Az a vadász, aki részegen lelőtte a társát, mert ugyanarra a vadra mentek, csak az elkövető jobban akarta a vadat, majd az ügyvédei beállították véletlen vadászbalesetnek, vadászengedélyét továbbra is megtartva, pénzbírsággal kijött az egészből. Miközben, természetesen szabadlábon védekezhetett. Ez a különbség, ha elkövetőkről beszélünk aközött, hogy kisnyugdíjas, vagy cégtulajdonos-e valaki.

Még egy nagyon fontos tényről, mindennek kapcsán, Drágáim, beszélnünk kell. Hazánkban áldozat is csak akkor lehetsz, ha elég pénzed van ahhoz, hogy áldozatként kezeljenek a hatóságok. Biztosan emlékeztek arra a színészre, aki adott egy pofont a barátnőjének, amikor a barátnő költözése közben kiderült, hogy a nő nemcsak az ő barátnője, hanem egyidőben egy gazdag gyáros szeretője is. Ezért a pofonért több év letöltendőt kapott. Ugyanebben az időben az egyik politikusunk összetörte felsége arccsontját. Ejnye-bejnyét kapott a bíróságtól, és szabadon élheti tovább az életét.

Ugyanez a helyzet a gyermekelhelyezések esetében is a bíróságokon: nem az a szülő kapja a felügyeleti jogot, aki alkalmasabb a nevelésre, hanem az, akinek anyagilag/kapcsolatrendszerileg jobb lehetőségei vannak a nevelésre (és a bíróval való együttműködésre is). Csak kérdezzétek meg azokat a különélő anyákat, akinek férjei jobb anyagi helyzetben voltak váláskor. …

Ha pénzed nincs, jogod sincs.

Ez az örök igazság, és ezt tartsátok szem előtt, ha bármilyen formában bíróság elé kerültök.

Aranyoskáim!

Nem sorolom tovább, és nem teszek be ide linkeket sem, hogy bizonyítsam igazamat. Ha látjátok is, és nemcsak nézitek az ilyen jellegű híradásokat, akkor pontosan tudjátok, hogy miről beszélek. A bűnelkövetések mindig aszerint bírálódnak el, hogy az elkövető milyen anyagi körülmények között él. És az áldozati státusz is aszerint rendelődik el, hogy az áldozat milyen anyagi körülmények között él.

Mert nincs korrupció a bíróságokon. …

Ez így van már, mióta világ a világ.

Ugye, mondanom sem kell: nem véletlen az a jogalkotói hiányosság, hogy az ombudsman működési területét jogszabályban korlátozták, méghozzá oly módon, hogy sem a rendőrségi-, sem az ügyészségi-, sem pedig a bírósági eljárásokban nem vizsgálódhat. Mit gondolsz, miért?

Pontosan.

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

Fotó: MTI

 

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza.