Aranyoskáim!
Hihetetlen, meglepő hírt olvastam: 2 milliárdot csesztek el, közpénzből a világcsúcs eredményeket döngető, magyar focisták ruházatára. Mert megérdemlik. Mindeközben hazánkban 300 ezerre tehető az éhező gyermekek száma, mert ugyanabból a közpénzből nem jut rájuk. Mert ők nem érdemlik meg. … Hiszen gyermek-és családbarát kormányunk van, akik számára a focista életszínvonala fontosabb, és lényegesebb kérdés, mint az éhező gyermekek sorsa és életszínvonala.
Igen. Direkt vágtalak orrba titeket ezzel a kezdéssel, és így fogok írni erről a továbbiakban is. Mert dühös vagyok. Egyenesen tajtékzom. És szégyellem magam azért, mert ilyen értékrend szerint kormányzó országban élek.
… egy kis emléket megosztanék veletek, hogy ne általánosítsatok, mondván: Áh, csak egy nő, mit ért ő a focihoz?
Mikor még élt az apám, igen sok meccset néztünk vele, élőben is, tévében is. Akkoriban Nyilasi is, Détári is fiatal volt még. Élmény volt kimenni a meccsekre. Szurkolóként nem öltük meg egymást, nem robbantottak fel, nem köptek nyakon, meg ilyenek. Gyerekként is biztonságban voltunk a lelátókon. A focisták - sok esetben munkahely mellett - klasszis eredményeket mutattak nekünk minden meccsen. Élmény volt. Imádtam.
Pedig nem kerestek milliókat – viszont büszkén viselték a magyar címert a nem milliárdokba kerülő mezeiken, és meg is tettek mindent azért, hogy a mellkasukon lévő címerre ne hozzanak szégyent. Hazafiak voltak. Hazafiak, akik fociztak.
Azóta nem nézek focit. Nemcsak azért, mert apám nem él már. Hanem azért sem, mert ezek a focisták nem focisták. Akik inkább küzdenek egy külföldi klub címeréért, mint a magyar címer dicsőségéért, azokra nem vagyok kíváncsi. És azoktól a szponzoroktól biztosan nem vásárolok, akik ezt a fajta hazaárulást, amit a magukat magyarnak mondó focisták elkövetnek, bármilyen mértékben is támogatni képesek.
Most nem írok arról, milyen eredménytelen maga a sportág, úgyis tudja mindenki. Lévén, csak a magyar foci sikertelensége minősül világklasszisnak ma már. Azt is tudja mindenki: az az összeg, amit bármilyen jogcímen erre a sportágra költenek, kidobott pénz az ablakon. Arról írok inkább, hogy ezeknek a pénzeknek milyen jobb helyei lennének, ha emberi módon gondolkodó politikusok ülnének a bársonyszékekben.
Egy tegnapi rövidhír jutott erről máris eszembe.
A Központi Hírharsona vidéken kizárólagos joggal fogható frekvenciája azt találta bemondani (igaz, csak egyszer - gondolom, nyelvbotlás volt, lévén, többször nem ismételték el). No. Azt mondták, hogy a Diósgyőr egyik szponzora visszavette a focistáktól az adományként adott autókat, mivel sorozatban veszítenek. ..
Jogos.
Ezt országos szinten illene elkezdni bevezetni. Ha már az államnak nincs annyi esze, hogy nem közpénzből tartja fenn ezeket az embereket, hanem teljesítményalapú bérezésben részesítse inkább őket, akkor a szponzoroknak lehetne annyi eszük, hogy ne járassák le magukat azzal, hogy silány eredményre is adományokat szórnak el.
Amúgy azt sem értem, hogy közpénzből aggasztják ezekre a sportklubokra a milliárdokat, tekintettel arra, hogy minden sportklubnak van tulajdonosa, akinek kutya kötelessége volna fenntartani a saját klubját. Annál is inkább ez volna a dolga, mert ehhez a TAO-ból milliárdok folynak be hozzá. A tulajdonoshoz. Aki, mint a mi környékünk is mutatja: vagy tavat vesz belőle, saját részre, vagy vadászterületet, szintén saját részre, vagy pedig természetvédelmi területet – szintén saját részre. Ha szétnézek magunk körül, csak ezt látom: politikusok és bankárok (akik, ugye tudjuk, hogy fociklub tulajdonosok?) uradalmába került bele a kis falunk. A fociklubokra költendő összegeket meg majd beletolja Állam Bácsi a klub költségvetésébe, mert ez az évek óta fennálló kormányzati agymenés amúgy is erre szoktatta rá őket. …
Szóval, a helyzet az: közpénzekből tartják fenn a fociklubokat és a stadionokat, amelyeket, természetesen közpénzből építenek fel. Az 1% láthatatlan átcsoportosításából is részesülnek, mert a TAO hozzájuk utalása kevés a klubtulajdonosoknak arra, hogy az ő gyermekeiket is (a politikus-gyermekek után szabadon) a saját lábukra tudják állítani. És e mellé még megkapják a szponzorok adományait is – amelyek, normális esetben a szponzor cégek számára reklámcélt szolgálnának. Igen ám, csakhogy egyre égőbb támogatni ezt a Nemzeti Balfékséget, amit ez a sportág produkálni képes. Mint egy elkényeztetett gyerek, aki felnőve még mindig anyja mellét szopja, mert önállóan enni sem tud. Ha nem teszik a szájába, éhen hal. No. Hát ilyen elkényeztetett Állam Bácsi Pici Fiacskáivá silányította a magyar focit egyesek pénzéhsége, és skizofréniája, mellyel egy saját hobbit világszínvonalúvá akart fejleszteni – bármi áron, figyelembe nem véve a sportolók valódi technikai tudását.
Hiszen Magyarországon minden egyes sportág eredményeket hoz – kivéve a focit. Minden egyes sportág sportolói kizárólag magyar színekben állnak rajthoz – kivéve a focit. A paralimpikonjaink világeredményeket hoznak, de nekik orvosi igazolásuk van egészégkárosodásaik által okozott fizikai mozgáskorlátozásukról – a focistáknak ilyenjük nincs, mégis, rosszabbul teljesítenek, egészségesen, mint a paralimpikonok sérülten. A nagy pénzt mégis a focisták zsebelik be, a többiek pedig mehetnek a süllyesztőbe. Mert a többi sportág eredményes. … Ezért válhattak kormányunk mostohagyermekeivé.
És, ne felejtsük el: amerre a kormány liheg, arra hajlanak a szponzorok is. Mert hát ahol a hatalom, onnan a lóvé, azt a feneket kell nyalni, feltétlen, amelyik előttünk imbolyog.
Ez a magyar trendi, ha mi magunk is zsíros közbeszerzéseket akarunk nyerni, elvileg szponzorként. … Minimális befektetés tehát a szponzoráció, maximális haszonnal – csak illene megnézni azt, hogy hová szórják el ők is a szponzori felajánlásaikat. Mert a gyermekek nemcsak Karácsonykor éheznek, és nemcsak annyi szegény magyar család van, mint amennyit a tévében bemutatnak. Elárulom: sokkal több.
Tehát a szponzori adományoknak lehetne jobb helye is.
Példának okán, és továbbmenve, de az autóknál maradva: vannak falvak, ahol iskolák nincsenek, a gyermekek utaztatása nem megoldott. Ha ezeknek az önkormányzatoknak felajánlaná ugyanez a szponzor egy, vagy két autóját, jóval nagyobb hatást érne el, mint azzal, hogy kiröhögteti a márkáját egy (vagy több) labdát a pályán nem fellelő játékossal. … Két autóval ugyanis egyetlen önkormányzat kétféleképpen volna képes segíteni a lakosságon: egyrészt szervezetten és biztonságosabban mehetnének a távolabbi iskolába a gyermekek. Másrészt: az idősebbek, és a mozgásukban korlátozottak is kényelmesen tudnának orvosi kontrollokra járni, mert tudnák szállítani őket. Oké, van vidéken betegszállító, no, de az alapvetően egy napi hidegélelem és egy mobilwécé igényét is magával vonja. A betegszállítóval ugyanis elindul az ember egyetlen vizsgálatra reggel fél 7-kor, és este 6 után érkezik haza. Ha volna az önkormányzatoknál ilyen célokra fenntartható autó, akkor alig pár óra alatt meg lehetne járni ezeket a köröket. És a hírértéke is jóval nagyobb volna, a szponzor számára, mintha egy labdát nem találó focista feneke alá tolják be azt az autót.
Ide kívánkozik egy újabb gondolat: megfigyeltétek már, Drágáim, hogy ugyanezen balf.sz focisták, ha nem itthon, ha nem magyar színekben játszanak, akkor képesek fenomenális szintet is megugrani? Akkor tudnak gólt lőni. Akkor tudnak hajtani a pályán. Akkor észreveszik azt is, hol a kapu, és akkor nem a saját kapujukba rugdossák a labdát, mert nem veszik észre, hogy az edzés véget ért, és élesben játszanak már. … Amint azonban hazai színekre váltanak, azonnal szellemi – és fizikai fogyatékosokká válnak, akinek azt is el kell magyarázni:
„Látod, Pityuka! Az ott a labda! …”
Azt is megmondom, ez miért van: mert azok a külföldi klubok, ahová őket kiszerződtették teljesítményalapú fizetéseket alkalmaznak. Természetesen nem forintban. A forintnak ugyanis nincs olyan vásárlóértéke, mint az eurónak. Kinn, ha nem focizik, nincs euró. Míg a saját hazájában, ha nem focizik, annál több a forint. És a kétféle teljesítmény-eredményén ez bizony, nem kicsit meg is látszik.
És azért az is marha érdekes, hogy jobban élvezem azt a focit, amelyet az óvoda udvarán focizó gyermekektől látok. Mert bekötött szemmel is sokkal ügyesebbek, sokkal rátermettebbek, mint a leszerződtetett magyar válogatott – pedig ők nem kapnak a fociért milliós fizetést havonta. És szponzor autójuk sincs. Még a hajléktalan focistáknak sem, pedig ők már nem is egy, világméretű eredményt produkáltak – lehet azért, mert az ő ruhatáruk kormányunkat nem érdekli. Nekik ugyanis nincs közbeszerzés, 2 milliárdért, és nincs stadion sem, 140 milliárdért (vagy ki tudja, mennyiért). Mert ők eredményesek, csak éppen szegények.
Csakúgy, mint a hatósági gondozásban élő fiatalok fociválogatottja, akiknek össze kell kalapolniuk a versenytornákon való részvételhez szükséges pénzt. Itt már ugyanis szükség van útiköltség, élelmezés és szállás biztosítására is, de ezekre nincs közbeszerzés. Mert ők is eredményesek, ezért nekik nem jár. Nemhogy 2 milliárdos ruhapénz nem jár nekik, hanem még egy edzőcipő sem.
És, ami mindkét, eredményes fociban közös: a szponzorok sem alájuk szeretnék tenni a felajánlásaikat, hanem, bégetve a kormány után, azok számára tesz felajánlást, akik képtelenek eredmény felmutatására. Az eredményesek meg csak küzdjenek, miközben küzdenek a saját létfenntartásukért is.
Nem kellenek senkinek. …
Aranyoskáim!
Még kb. több órán keresztül tudnám sorolni azt, hol mindenhol volna jobb helye a focira kidobott milliárdoknak, mégis inkább csak e legutóbbi összehasonlításnál maradok. Hogy lássátok: foci és foci között is van különbség.
A szegény emberek focija eredményes – arra nem költünk.
A gazdag emberek focija 100%-os mértékben eredménytelen – arra milliárdokat áldozunk.
Aki érti e jeles kormányzati- és szponzori döntések logikáját, az kérem, írja meg nekem!
Mert jómagam mindezt fel nem foghatom.
Szeretettel ölel titeket:
Öreganyus
Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva, Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza.
