Aranyoskáim!

Ma gondolkodjunk közösen a hazai lakhatási szegénységről, és magáról a hajléktalan létről. Merthogy ennek a keserű élethelyzetnek volna megoldása – ha lenne mellette politikai akarat is. 2010-ben vetettem föl először azt, hogy a kiüresedett laktanyákat könnyedén lehetne hasznosítani, szociális bérlakásokként. Csak mosolyogtak az előterjesztésen, és azóta is hamvába holt ötlet maradt. A jelen helyzet pedig az: az elhagyott laktanyák üresen állnak, állapotuk, ebben a formában csak romlik, az épületek leamortizálódnak.

Egyedül arra használják ezeket az épületeket, hogy azzal riogathassák a társadalmat, hogy oda bizony migránsokat fognak betelepíteni. … Miközben hazánk szegényei az utcán tengetik életüket.

Többször is írtam már arról, hogy lakcím hiányában ezek az emberek nem tudnak egészségügyi ellátást igénybe venni (lakcím nélkül nincs illetékes önkormányzat, aki a szociális Tb-t biztosítaná számukra), nem juthatnak hozzá a szociális ellátásokhoz, nem nyithatnak bankszámlát sem (ha tudnának munkaviszonyt létesíteni, esetleg). Bár, lakcím nélkül a munkaviszony létesítése is kérdés, hiszen a munkaszerződés egyik sarkalatos pontja a munkavállaló lakcíme és bankszámlaszáma.

A teljes kilátástalanság akkor kezdődik az emberek életében, amikor elveszítik lakcímüket. Az általános tévhit azt feltételezi, hogy ez olyankor történik, amikor az emberek alkoholistává válnak, de ez, az esetek többségében nem igaz. Csak nézzétek meg a kilakoltatott devizahitelesek eseteit, akik nem tudták a kilakoltatást követő élethelyzetüket, a további lakhatásuk kérdését önerőből megoldani. Ők azok, akiknek a bankok minimálbéres munkaszerződésre is kifolyósították az árfolyam- és kamatgát nélküli hiteleket, majd felgenerálva a törlesztőrészleteket, a hiteleket kifizethetetlenné tették számukra. Ők nem azért kerültek utcára, mert alkoholisták lettek volna, hanem pusztán azért, mert mindenükből kifosztva nem voltak képesek a további lakhatásukat biztosítani. Úgy is mondhatjuk: vásároltak a bankok számára egy lakást, mely vásárlási folyamat végére ők utcára kerültek, a bankok pedig lakásügynökségeket nyitva, még tovább gazdagodhattak.

A devizahiteleseken túlmenően a rokkantak is nagyon könnyen kerülnek utcára, mert a havi ellátásuk, az új szabályozás következtében alig több, mint 30 ezer forint (azaz: havi 10 euró). Ennyiből kell a havi élelmezésüket, a havi gyógyszereiket, és a havi rezsiköltségüket kifizetni. Azokban a háztartásokban, ahol két rokkant felnőtt a családfenntartó, egyértelműen kilakoltatás várható, még akkor is, ha nem bérleményben, hanem saját tulajdonban laknak. A közüzemi tartozások felhalmozódása ugyanis a szolgáltató végrehajtási eljárását, ezen belül a lakás árverezését vonja maga után.

Csak becsülni lehet azoknak az anyáknak a számát is, akik családon belüli erőszakból menekülnek gyermekeikkel. Az anyaotthonok száma a lakosságszámhoz viszonyítottan kevesebb, mint minimális, ezek is túlzsúfoltsággal küzdenek. Ezek az anyák általában egy szatyorral mentik az életüket, anyagilag tulajdonképpen a nulláról indulva (a csbe egyik velejárója, vagy ha úgy tetszik: következménye, ugyanis az áldozat anyagi függésben tartása). A sokszor áldatlan állapotok az anyaotthonokban mára már köztudottakká váltak – az anya, gyermeke érdekében inkább tovább menekül. Ha van neki hová mennie. Ha nincs, marad az utca. Mint hogyan akkor is, ha nem talál helyet egyik anyaotthonban sem.

Ma már nemcsak önkormányzatok tartanak fenn anyaotthonokat, hanem segélyszervezetek is, de itt a férőhelyek száma, max. 5-7 fő. Attól függően, hogy az anya hány gyermekkel menekül, sejthetjük, hogy egy-egy ilyen lakhatási lehetőséget alig pár anya tudja igénybe venni. Az ő további elhelyezésüket, de az áldozatvédelmüket is megoldhatná példának okán, az üres laktanyák újbóli, lakhatási célú beüzemelése.

Ha volna minderre politikai akarat. De nincs.

Nem folytatom tovább annak felsorolását, hogy miért hitetik el az emberekkel azt, hogy csak és kizárólag a lezüllött alkoholisták kerülhetnek utcára. Ennek egyedüli oka, hogy mindaddig nem várja el a társadalom a politikai elittől a hajléktalanság kérdésének a megoldását, amíg azt tudatosítják az emberekben, hogy csak a züllött emberek kerülhetnek utcára. Pedig az alkoholizmus nem oka ennek az élethelyzetnek, hanem a következménye – de ez már egy másik kérdéskör.

Az emberek többsége annak kapcsán is megbékél a hajléktalanság helyzetével, hogy kijelentik: vannak hajléktalan szállók, miért nem mennek oda, az utca helyett. Talán, mert a városi ember sem jár pottyantós wécére, azért. Igaz, a szállókon tilos illuminált állapotban megjelenni, és benn tilos alkoholt inni is. De sem a lopásokat, sem az egyéb agressziókat megakadályozni nem tudják, és ezeken a tömegszállásokon nem szeparálják el a nőket a férfiaktól. A tévhittel ellentétben ugyanis nemcsak férfiak élnek az utcán, hanem nők is. Ezen túlmenően pedig, amit mindenképp takargatni igyekeznek: az erdős részeken családok élnek, gyermekekkel. Bármikor megemlítem ezt a tényt, rám fogják, hogy hazudok – pedig az igazat mondom.

Azokban az esetekben ugyanis, amikor a család hajléktalansága várható, az önkormányzatok nem a további lakhatási kérdés megoldásában segítenek, hanem kiemelik ezen családok gyermekeit, és hatósági gondozásba helyezik őket, távol a szülőktől. Ennek oka a gyermekotthonok túlzsúfoltsága – lévén egyre kiemelkedőbbek a szegénységi mutatók (a  központi statisztikák kozmetikázása és a szegénységi mutatók mérésének tiltása ellenére is), ami automatikusan megemeli a szociális okokból kiemelt gyermekek számát. Miközben mindenféle nemzetközi egyezmény tiltja a gyermekek családjuktól való elszakítását, a szegény élethelyzet folytán, nálunk ez, a családbarát kormány fennhatósága alatt, mégis nagyüzemben működik.

A civilek (akiket, ne feledjétek, most Narancs parancsra gyűlölni kell) már többször szót emeltek ezekért a jogsértésekért. Minél többször mondták ezt el, annál nagyobb esélyük lett most a listára kerülni (fel is kerültek). Azért listázták őket, mert a nemzetközi hatóságok figyelmét felhívták a szegény sorsú magyar gyermekeket, a jogalkotó részéről érő jogsértésekre, és ennek következtében nem is egy nemzetközi vizsgálat indult már hazánkban, de a politikai akarat nem azon van mégsem, hogy a szegény sorsú gyermekek helyzetét megoldja, hanem azon, hogy azokat listázza, akik képesek volnának arra, hogy rákényszerítse őket a szegény sorsú gyermekek élethelyzetének állmai-politikai rendezésére. Ezért a rendszer ellenségeinek kiáltotta ki őket a család- és gyermekbarát kormányunk.

Vannak olyan civil szervezetk is, akik még nincsenek ezen a listán, de a Narancs már jelezte, hogy a listát bővíteni fogja - mely jelzés tulajdonképpen egy nyílt fenyegetés annak kapcsán, hogy a civil ne merje szavát felemelni, ha nem akarja megbélyegeztetni magát, és nem akar a társadalom céltáblájának közepére kerülni.

Ilyen politikai háttérben, és ekkora politikai akarat hiányában teszik tehát a dolgukat a civilek, akiket most a mesterségesen szított, központosított gyűlölet közepébe állítottak.

Ilyen közegben tartott sajtótájékoztatót tegnap az Utcáról a Lakásba Egyesület, és a Lakhatást Most Alapítvány, akiknek van megoldása a hajléktalanság felszámolására. Kezdeményezésük kivitelezhető, és jól működő. Ha volna mögöttük politikai akarat, akkor országosan, pár hónap alatt rendezhető volna az utcára kerülő emberek élethelyzete, és kiutat találhatnának a reménytelenségből. De mivel a politikai akarat hiányzik, a szükséges központi költségvetési elemmel együtt, így ők, civilként, magánemberek és cégek támogatásával kivitelezik programjukat.

S hogy mit tesznek ők?  Az Egyesület és az Alapítvány sajtótájékoztatón számolt be a munkáról.

Sipos Zoltán, az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) munkatársa, és az Alapítvány kurátora elmondta, hogy az egyesület általános célja, hogy minél több közterületen, lakásszegénységben élő hátrányos helyzetű ember költözhessen szociális bérlakásba. Az Egyesület által képviselt Elsőként Lakhatást személet szerint a szálló alapú hajléktalan ellátórendszer nem képes valós kivezető utat nyújtani a hajléktalanságból. Ezért szállók helyett megfizethető bérlakásokat kell kínálni, és intenzív szociális munkával kell segíteni a beköltöző bérlőket. Az Egyesület 5 éve dolgozik, két lakhatási programban.

A Kunyhóból Lakásba programban üresen álló, önkormányzati bérlakásokat állítanak helyre és adnak bérbe az adott önkormányzattal együttműködve. A felújított szociális bérlakásokba közterületen, illetve kunyhókban élő hajléktalan emberek költözhetnek. A felújítási munkákat önkéntesek és leendő beköltözők segítségével végezik, a beköltözők szociális alapú lakbért fizetnek a bérleményekért. Ebben segítségükre van az Egyesület Adj Munkát programja, amelyben a bérlők tartós vagy alkalmi munkalehetőségekhez jutnak.

Ehhez képest a Pados Balázs által alapított Lakhatást Most alapítvánnyal partnerségben megvalósuló Lakhatást Most lakásügynökség magánbérleteket kezel, és a tulajdonosok által rábízott ingatlanállományt szociális bérlakásokként hasznosítja. A Mobilház program is a Lakásügynökség keretében valósul meg, így a Lakhatást Most Alapítvány által biztosított lakások mellett a lakásügynökség állománya most partnereinknek köszönhetően két mobilházban létesülő lakrésszel bővül. A mobilházakat az Egyesület önkéntesek bevonásával felújítja és szigeteli, valamint az utcaképbe illeszkedő tetőszerkezettel, közműhozzáféréssel látja el. A mobilházakba költözők ennek a munkának a befejeztével vehetik bérbe a lakrészeket.

Sipos Zoltán hozzátette, a két program közös pontja, hogy az egyesület tevékenysége nem fejeződik be a bérlők lakásba költözésével, sőt valójában itt kezdődik el: azt, hogy a bérlők meg is tudják tartani a lakásukat, intenzív szociális munkával érik el. A szociális munka, és a munkaerőpiaci integráció nélkülözhetetlen a program során.

A program munkatársai hangsúlyozták, hogy nagyon fontosnak tartják azt a sokszereplős összefogást, amely a program indítását kíséri: a telek ára két közadakozásból, a Szépírók társasága által szervezett Könyvhajlékon, és az FKA féle Swimathonból jött össze, az első házak telepítését pedig két partner, a Léthatáron Alapítvány és az Alapítvány a Társadalmi felelősségvállalásért tette lehetővé.

Ezt követően a program jelenlévő támogatói -   Biggeorge Holding, Polgár Alapítvány -  elmondták, miért tartják fontosnak a mobilház program támogatását.

A Biggeorge Holding képviseletében Sallai Eszter és Kühne Kata elmondták, hogy a Biggeorge Holding cégcsoportnál kiemelten fontosnak tartják a szociálisan rászorulók segítését.  Úgy gondolják, hogy adni nemcsak jó, hanem kötelesség is. Cégcsoportjuk tagjai, az Otthon Centrum és a Biggeorge Property otthonok megteremtésével foglalkozik, így az Utcáról Lakásba Egyesület tevékenységének támogatása, hajléktalan és rászorult emberek otthonhoz juttatása jól illeszkedik tevékenységükhöz. Örömmel és lelkesedéssel támogatják az Egyesület munkáját, hogy minél több rászoruló feje fölé fedél kerülhessen. Támogatásuk többrétű: a pénzbeli adományon kívül díjmentes ingatlanhasználat biztosításával, társadalmi munkával és közös kommunikációval is segítenek. Bíznak benne, hogy több tízezer ügyfelünk között is lesznek olyanok, akik csatlakoznak hozzájuk, legyen szó akár anyagi támogatásról vagy önkéntes munkáról.

Gáspár Máté a Polgár Alapítvány igazgatója elmondta, hogy 

„Alapítványuk számára elsődleges a hátrányos helyzetű (előítéletekkel és kirekesztéssel sújtott) csoportok társadalmi beilleszkedésének javítása, életkörülményük előmozdítása. Teszik ezt a lehetséges partnerek közötti kapcsolatok feltárásával, megteremtésével és ápolásával. Ezért is tartják örömtelinek, hogy az ULE mobilház-programjának támogatókat tudtak megnyerni, akik reményeik szerint mintát mutatnak mások számára is.”

Végül Lipkovich József, az Egyesület Kunyhóból Lakásba programjának bérlője, aki jelenleg a mobilház építkezésén dolgozik, beszámolt az építkezés jelenlegi állásáról, valamint körbevezette a sajtó tagjait az építkezésen.

Aranyoskáim!

Láthatjátok: olyan megoldást találtak a civilek, amely, politikai akarattal, és a program mellé csoportosított költségvetési kerettel az egész ország területén képes volna megoldani a hajléktalanná vált emberek, családok helyzetét – nemcsak a jelenben, de a jövő vonatkozásában is.

Csakhogy a politikai akarat hiányzik. És mivel hiányzik, inkább gyűlöltetik meg azokat a társadalommal, akik képesek a kilátástalannak tűnő élethelyzetek megoldására, minthogy aktívan maguk is részt vennének mindebben. Ha szakértői kormányunk volna, ez bizony nem történhetne meg.

Hát ezért gyűlölteti meg a kormány a társadalommal a civileket. Mert helyettük teszik meg azt, amit meg lehet tenni azért, hogy az életszínvonal hazánkban javulhasson. A gyűlölet felélesztése nélkül ezt a tényt másképp elfedni nem tudják.

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza.