Aranyoskáim!

Ma a különélő szüleitekről mesélek nektek. Azokhoz szólok, akik már évek, esetleg évtizedek óta nem találkoztatok a különélő szüleitekkel. A PAS folyamatában őket nevezzük PAS célszemélyeknek, akiknek a sorsuk közös, és minden esetben három kimenetele van ennek a folyamatnak: 1. idegösszeomlás, 2. börtön, és 3. a kapcsolattartásért való harc teljes feladása. Maga a végkimenetel szintén három dologtól függ: 1. a különélő szülő nemétől,  2. a PAS időtartamától, és 3. attól, hogy hány évesek voltatok, amikor belépett az életetekbe a PAS. Lássuk.

Tegnap két telefonhívást említettem levelemben, ma leírom a másodikat. Késő este volt már, amikor egy, a gyermekeitől lassan tizedik éve különélő anyuka hívott, zokogva, és mesélte el, hogy az aznapi tárgyaláson 5-7 év börtönt helyeztek számára kilátásba, kiskorú veszélyeztetéséért. … Igen ám, csakhogy a magyar iGAZSÁGszolgáltatás rendszerében nem minden az, aminek látszik. A bíróságokon ugyanis nem a gyermekjogok, hanem a peres felek fizetési hajlandósága a mérvadó a bírói döntéseknél. Ez a történet tipikus példája ennek. Elmesélem.

Ennek az anyukának a válópere (ezzel együtt a gyermekelhelyezési pere) lassan tíz éve kezdődött el, gyermekei ekkor még picik voltak. Az egész folyamat már a házasság fennállása előtt kézzel fogható volt, de akkoriban nem az elidegenítésre figyelt, hanem az állandó védekezésre, majd, gyermekeivel együtt menekülőre is kellett fognia a dolgot. Több száz kilométert tett meg a gyermekeivel, a rendőrségtől kért – látlelettel együtt – védelmi státuszt, ezzel együtt a bíróságtól távoltartási végzést is az őket bántalmazóval szemben. Anyaotthonban éltek, szociális-anyagi körülményeik szinte a nullával voltak egyenlőek.

Itt álljunk meg egy picit, Kedveseim. Tudnotok kell, hogy a bántalmazó házasságból menekülő anyák Magyarországon nem számíthatnak sem állami segítségre a további megélhetésükhöz, sem pedig a gyermekek részére, a másik szülő által nyújtandó tartásra. A bíróság – bár felveszi az ügyet – ítéletet nem hirdet, és döntést nem hoz, csak 3-4-5 év múlva, amit a menekülés időpontjához kell viszonyítani. Ennyi évig van szüksége a sok esetben egy szál bugyiban menekülő anyáknak arra, hogy hármuk létfenntartását biztosítsa úgy, hogy munkahelyet talál egy idegen környezetben, ismeretlen emberek között, és amíg ő dolgozik, a gyermekfelügyeletet is meg tudja oldani, úgy, hogy családi háttértámogatás nincs mögötte.

Apropó: családi háttértámogatás. Erről azt is tudnotok kell, Aranyaim, hogy azok az anyák, akiknek menekülniük kell egy kapcsolatból, sosem kapnak családi háttértámogatást. Sok esetben látszólag ott áll mögöttük az anyjuk (a ti nagymamátok), de a legtöbb esetben még a látszatra sem adnak ezek a nagymamák, hanem inkább részt vesznek a ti elidegenítésetekben. Tulajdonképpen csereüzletet kötnek a PAS induktorral: cserébe a veletek való kapcsolatért odadobják a lányukkal való kapcsolatot, és a lányuk veletek való kapcsolatát, egyidejűleg. S mindezt miért teszik? Mert lányukhoz már gyermekként sem tudtak kötődni, bántalmazták is őket, rendesen, és ’jó szokásukhoz” híven mindezt ma is folytatják, így, most, felnőttként sem képesek arra, hogy segítsenek neki. A PAS-al érintett anyák többségét bántamazták gyermekkorában, s bántalmazásuk a saját szülei által nem áll meg felnőtt korukban sem. Ily módon – mivel szeretet nem kaphattak ezek az anyák -, csak feltételezni tudják azt, milyen egy jó anya-gyermek kapcsolat, és, a legtöbb esetben túlimádják a gyermekeiket.

Mire gondolok, amikor azt mondom: túlimádják a gyermekeiket? Rajongással szeretik, a bántalmazott gyermekkorukból felnőttkorra áthozott, súlyos fokú megfelelési kényszerüktől vezérelten pedig mindent nagyon jól akarnak csinálni. Így szeretni, óvni, és félteni is. Mivel már gyermekként megfogadták, hogy az ő gyermekük nem mehet át azon, amin nekik keresztül kellett menniük, ez a főszabály beégett a tudatukba, és minden lépésüket ez vezényli. Ha azt érzékelik, hogy a másik szülő elkezd veletek úgy viselkedni, mint ahogyan vele viselkedtek a saját szülei, anno, akkor nem megoldani kezdi az észlelt problémát, hanem azonnal menekülőre fogja (mint tette ezt gyermekként). És, mivel a múltból hozott, jelenben átélt problémahalmazról beszélünk, ez azt jelenti: a probléma észlelésével szinte azonnal egy beszűkült tudatállapot is jár, amikor csak a nyugalom vágya az egyetlen hajtóerő, és nem gondolja végig menekülése részleteit, csak nekiindul a nagyvilágnak. Minekután fejvesztve menekül az őt kísértő múlt elől, anyagilag nullára kerül azonnal, amint becsukja maga mögött a bántalmazó közeg ajtaját.

Külföldön ez másként történik, mert ezekben az esetekben a hatóságok azonnal vizsgálják annak a szülőnek a nevelésre való alkalmasságát, akitől menekülni kell, a túlélés érdekében. Egyben a bíróság soron kívül dönt a menekülő anya és gyermekei anyagi biztonságáról, illetve lakhatásáról, mégpedig úgy, hogy az addig használt lakásban maradhatnak, és a bántalmazót távolítják el a gyermekek közeléből. Azonnal döntenek – a szakértői szakvélemény függvényében - a bántalmazó kapcsolattartásáról is a gyermekeivel. Három eset lehetséges a nemzetközi példák alapján: 1. ha a szakvélemény azt állapítja meg, hogy nevelésre nem alkalmas a bántalmazó, akkor kapcsolattartási jogát mindaddig, míg nem kezelteti dühkitöréseit, felfüggesztik. 2. Szerfüggőség esetén szintén felfüggesztik a kapcsolattartási jogát a függőnek, mindaddig, míg addiktív kezelésen nem vesz részt. És 3. Súlyos fokú, illetve notórius bántalmazás esetén azonnali börtönbüntetést kap, megvonva a kapcsolattartási jogosultságát.

Hazánkban ezt a módszert, amellyel érvényesíteni lehet a gyermekek nyugodt családi környezethez és az egészséges testi-, szellemi fejlődéshez való jogát, nem ismerik (elméletben, persze, van ilyen jogotok). A fentebb sorolt, emberi hozzáállás a gyermekbántalmazók esetében nem tapasztalható a hatóságok részéről, de nézzük csak meg az állatkínzókat. Velük szemben úgy járnak el a hatóságok, ahogyan a gyermekeket kínzókkal szemben kellene: alig 8 napon belül elítélik, és ki is emelik tőle az általa bántalmazott állatokat. Haladéktalanul. A gyermekeknek, hazánkban, ezt a biztonságot nem akarják/tudják/képesek megadni a hatóságok. Ez pedig azt jelenti: hazánkban az állatoknak több joga van, mint a gyermekeknek. És ez tény. Ezért kell menekülni a bántalmazó elől, vállalva a hajléktalan létet (ha az anya családjához az anya menekülni nem tud, mert ezt nem engedik meg neki), és a létbizonytalanságot.

A hazai hatóságok mindebből pedig csak annyit hajlandóak tudomásul venni, hogy az anya nem képes ellátni a gyermekeit, veszélyezteti gyermekei létbiztonságát, a gyermekei lakhatásának biztosítására nem képes, ráadásul, még azzal is veszélyezteti gyermekeit, hogy egy bizonytalan, új környezetbe kényszeríti őket, és nem biztosítja a gyermekek oktatáshoz való jogát – ugyanis az iskolák felvételi rendszere nem egyszerű. Lakcím hiányában, példának okán, nem lehetséges felvételezni az iskolákba sem. Ráadásul lakcím hiányában nincs egészségbiztosítás sem, amivel a menekülő anya máris kimeríti a gyermeke gyógyuláshoz való jogának nem biztosítását. … Egyértelműen megy az anya börtönbe, gyermekei veszélyeztetéséért, a gyermekek pedig visszahelyeződnek a bántalmazó felügyelete alá – miközben fogalma nincs a bírónak arról, hogy a bántalmazó mennyire alkalmas a gyermekek nevelésére. …

Mert fordítva ülünk a lovon, ha a ti védelmetekről van szó, Kedveseim. Nem véd titeket a rendszer, mert nem vesz rólatok tudomást. Mindezt azért, mert a bíróságok minden esetben figyelmen kívül hagyják: Magyarországon egy bántalmazót, még hatósági segítséggel sem lehet eltávolítani a gyermekek – így a közös tulajdonú ingatlan – közeléből, nincs más megoldás, mint a menekülés. A hatóság ugyanis, bár kiérkezik a családon belüli erőszakhoz, de csak meginti az elkövetőt, mert nem azt nézi a törvény, hogy mit tett, hanem azt, hogy a saját házában tette, amit tett. A saját házában pedig azt csinálhat bárki, amit csak akar – mert a magyar törvények ezt lehetővé teszik számára. Még abban az esetben is, példának okán, ha az elkövető késsel támad a családjára, de sérülés nem történik, akkor is csak pár órára állítják elő (amíg valamennyire kijózanodik), majd visszaengedik tovább terrorizálni a családját, mindenféle egyéb retorzió, vagy a gyermekek érdemi hatósági védelme nélkül. Merthogy ezekben az esetekben, hivatalból a rendőrség nem értesíti a gyámügyet, de a bíróságot sem (elméletben, persze, igen).

Ugyanakkor, mint fentebb láthattuk: ugyanez a rendszer megbünteti azt az anyát, aki menekülőre fogja. … Különleges eset, amikor az anya olyan szinten lesz bántalmazva, hogy kórházba kerül. Ilyenkor az orvosok hivatalból értesítik a rendőrséget, csakhogy az anya ismeretlen tettest fog megjelölni, pusztán halálfélelemből. Mert el tudjuk képzelni, mit kap majd, miután „haza” mehetett a kórházból, ha még fel is jelenti azért, mert 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozott neki. … Igen ám, csakhogy a bántalmazó, ha addigra már kijelenti az anyát a lakcíméről (mert megteheti, az okmányirodában semmit nem kérnek annak igazolására, miért jelenti ki a közös lakcímről, elég a hivataloknak annyi, hogy érdemtelen a további közös lakáshasználatra), a kórház után, ha megközelíteni meri a közös ingatlant, azonnal rendőrök távolítják el az „otthonából”, ha a bántalmazó rá hívja a rendőröket, hiszen nincs már ott lakcíme. … Meg is indul, annak rendje, s módja szerint az eljárás az anyával szemben, kiskorú veszélyeztetéséért. Ha a bíróságon ezt követően gyermekelhelyezési pert indít, miközben a lakcím-helyzetét rendezni nem tudja (lásd: családi háttértámogatás nuku), a bíróság dönt: lakcím nélkül, bizonytalan anyagi helyzetben (főleg, ha még egyébként GYES-en volt az anyuka), kiskorú veszélyeztetésének folyamatban lévő eljárása miatt az anyuka alkalmatlan a gyermekei nevelésére. …

A bántalmazót pedig ez a bírósági ítélet hatalmazza fel végleg arra, hogy PAS induktorrá válhasson. Lévén, a tőle különélő áldozatát nem tudja tovább bántalmazni, csak azzal, ha széttépi a lelkét a gyermekeitől való hermetikus elszigeteléssel. Az ilyen helyzetből induló anyáknak, innentől kezdve esélye sincs sem arra, hogy kapcsolatba léphessen, sem arra, hogy kapcsolatot tarthasson gyermekeivel. És minderről, nektek, Drágáim, tudomásotok nincs, mert a PAS induktorotoktól csak azt halljátok: anyáitok nem keresnek, anyáitoknak nem kelletek, anyáitokat a bíróság is veszélyesnek találta rátok. … Mivel nem tehettek mást, hinni fogtok ezeknek a hazugságoknak, anyáitoknak esélyt sem adva tovább arra, hogy elmondhassa nektek az igazságot. Mert nem vagytok, és a PAS hatásaként soha nem is lesztek kíváncsiak rájuk.

Mindez persze attól függ, hogy hány évesek vagytok az elidegenítés kezdetén. A 4 éves életkor alatti gyermekeknek még semmiféle saját emlékképük nincs az anyjukról, csak azok a mesterségesen betáplált emlékképek állnak a rendelkezéseikre, amelyeket a PAS induktor az agyukba programozott. A magyar jogrendszer, ha egyszer döntött az elhelyezésről – függetlenül attól, ezt mely körülmények hatása alatt tette -, nem engedélyezi az elhelyezés megváltoztatását, csak két év elteltével. 2 év, teljes elszigeteltségben, és az anya újra elkezdheti küzdelmét. Addigra (a fenti példánál maradva) a gyermek már 6 éves, mesterségesen betáplált, és a hatóságoknak minden esetben el is mesélt emlékképekkel. A döntés egyértelműen: az anya nem alkalmas a gyermek nevelésére, mert a gyermek azt mondta. Meg sem fordul a bíró fejében, hogy a befolyásolásotok mértékének megállapítására szakértőt kérjen föl.

Újabb 2 év elteltével anya újra nekifuthat az elhelyezés megváltoztatásának (a fenti eset fényében a gyermek ekkor 6 éves, és éppen iskolába megy. Kisebb dolga is nagyobb annál, minthogy a nem-szeretem-soha-nem-látott-anya miatt megint bíróságra kelljen mennie). A megtanult szöveget újra elmondja, apa nagy megelégedésére, és megint elkaszálják az anyát a bíróságon. Innentől kezdve már esélye sem lesz megváltoztatni gyermekei elhelyezését. Akkor főleg nem, ha nem képes az évek alatt sem űberelni apa fizetését. A bíróságoknak ugyanis semmi más nem számít, mint az: melyik szülő van jobb anyagi helyzetben ahhoz, hogy nevelni tudja a gyermekeket. Hazánkban, egyértelmű, hogy légyen is a nő bármilyen jó pozícióban, sosem fog annyit keresni, mint egy férfi. A bíróság anyagi mérlegének nyelve egyértelműen a jobb anyagi helyzetben lévő fél felé billen. És csesznek megváltoztatni az elhelyezést. Hozhat az anya bármilyen bizonyítékot arra, hogy őt bántalmazzák a kapcsolattartások idején, hogy nem jöhet létre a kapcsolattartás, egyáltalán – ezzel csak hatalmas bakot lő.

Mégpedig azért, mert a gyámhivatal is csak az anyagi helyzetet nézi, és valami szemellenzős meggyőződés folytán azt gondolják, mint a társadalom többsége: akinek pénze van, van intelligenciája is. Ez alapján, azonnal azt feltételezik: ha pénze van, akkor oka van arra, hogy a kapcsolattartást akadályozza. És ezen elvek mentén a kapcsolattartást akadályozó felet (a PAS induktort) nem bírságolják, nem szólítják fel a kapcsolattartás zavartalanságának biztosítására, de még csak nem is jegyzőkönyvezik az ilyetén bejelentéseket. Ráadásul ezekben az esetekben – bár nem nyilvánosan, -, de ceruzával ráírva az iratok margójára, tudatják a felsőbb szervekkel, ha fel kell terjeszteniük az iratokat, hogy:

„az anya idegileg labilis, és/vagy gyógyszerfüggő, és/vagy egyéb szerfüggő, de semmiképpen sem normális. Kérik ezek alapján elbírálni az anya beadványait.”

Aki nem ismeri a belső gyámügyi-hivatali folyamatokat, most rám fogja fogni, hogy hazudok. Ám azok pontosan tudják, hogy mindez igaz, akikkel megtörténik, hogy e jelenség terjedésének megállításához nincs ellenszer. Ezekkel a széljegyekkel dúsítva kerülnek fel a bíróságokhoz is az iratok a gyámügyről. S hogy ez az állítás mennyire igaz, bizonyítják azon bírósági ítéletek, melyek indoklási részében úgy szerepel az anya pszichiátriai megítélése, hogy sem a gyámügyi-, sem a bírósági eljárásba, szakértő bevonva nem volt, mégis, az ítélet tényállásként rögzíti az anya labilis idegállapotát, mint szakértői véleményt. A vélemény eredetére ugyanakkor nem történik hivatkozás a bíró részéről. Hát ezért nem.

Mindezek okán, és következtében, nem marad választása a PAS célszemélynek, mint saját magára kérni a felügyelt kapcsolattartást a bíróságtól, ha kapcsolatba szeretne lépni végre a gyermekeivel. A bíróság ezt meg is ítéli neki. A gyermekek azonban azzal a tudattal érkeznek a felügyelt kapcsolattartásokra, hogy elhitették velük: anya annyira veszélyes rájuk, hogy csak felügyelet alatt találkozhatnak vele. Ráadásul a gyámügy nem foglalkozik azzal, hogy a törvény szerint tőlük egy szakembernek végig jelen kellene lennie ezeken a kapcsolattartásokon, és jegyzőkönyvezni az anya és a tőle éveken keresztül elzárva tartott gyermekei újbóli kapcsolattartásán tapasztalt érzelmi kötődést (esetleg annak hiányát és mértékét), ők erről elegánsan nem tudomást véve, magukra hagyják a kapcsolatot tartó feleket. Ez abban az esetben kifejezetten veszélyes, ha a gyermekek a bántalmazóval vannak kapcsolattartásra kényszerítve, és nincs a gyermekek számára hatósági védelem a találkozáskor (pusztán azért, mert a gyámügy is fél a bántalmazótól, és nem vállalják be a vele való konfrontációt - ez majd egy külön levelem témája lesz).

Az, hogy a gyámügytől senki sincs jelen a felügyelt kapcsolattartásokon, így csak utólag készülhetnek kitalált jegyzőkönyvek, amelyek a bíróság elé terjesztésre kerülnek, azt jelenti az anya számára: még ebben a formában sem tudja bizonyítani, hogy a gyermekeire ő nem veszélyes. A jegyzőkönyveket ugyanis, bár a törvény szerint meg kellene kapniuk, soha nem kapják meg, így nem tudják, mit tartamaznak. Sokuk arról sem tud, hogy készülnie kell ilyen jegyzőkönyvnek, minden egyes alkalomkor. Ha, még kicsik a gyerekek, és a PAS induktornak kell hozniuk ezekre az alkalmakra őket, és nem hozza, erről szintén nem készül jegyzőkönyv, de pótlásra sem kerül az elmaradt kapcsolattartás.

Már ennyiből is kiválóan látható, Drágáim, hogy mindez ahhoz vezet, hogy a tőletek évekig elszigetelt szülő előbb-utóbb bekattan. Vagy. Marad a másik lehetőség: feladja. Feladja az értelmetlen szélmalomharcot, melyet a PAS induktorral és a hatóságokkal egyszerre kell vívnia, szünet, és megállás nélkül. Feladja – mert közben elértétek a kamaszkort, és, ha szeret benneteket, elenged titeket, hogy élhessétek a saját életeteket. Mert egy kamasznak már a saját életét kell élnie, nem pedig a szülei elrontott életének csonkjain vergődni, az egyik gyűlölethullámtól a másikig lavírozva, melyre – ti úgy tudjátok – a különélő szülő kényszerít benneteket. … Fogalmatok nincs, mert nem is lehet arról, mi zajlik közben a háttérben. Erről írtam nektek ma. És ezt a folyamatot úgy hívják: rendszerabúzus. Azt pedig nem árt, ha tudjátok: a tőletek elidegenített, különélő szülőtőknek nemcsak a PAS induktorral kell küzdenie, de a rendszerrel is, miközben megszakad a szívük azért, mert nem találkozhatnak veletek. 

Aranyoskáim!

Tudnotok kell, hogy a rendszerabúzust itt és most nem tártam föl teljes egészében, mert egy levélben nem lehet összefoglalni, mit meg nem tesz a gyermekvédelmi rendszer a ti károtokra, és a ti sérelmetekre hazánkban. Egy biztos: 2013 óta próbálom elérni azt a törvénymódosítást, amely beengedné az ombudsmant, teljes hatáskörrel a bírósági- és a rendőrségi eljárásokba. Most ugyanis ezekben a legfőképpen jogsértő eljárásokban ő vizsgálatot nem indíthat. Így fogalma nincs arról sem, hogy milyen szinten tiporják a gyermekelhelyezési- és kapcsolattartási ügyekben a ti jogaitokat. Arról sem tud, hogy minderről titeket, még osztályfőnöki órák keretében sem világosítanak fel. Hogy nem indítanak sem a jogi-, sem a pszichológiai szakokon a PAS-ra vonatkozó képzéseket, ezáltal nincs olyan szakember, aki diplomával a kezében azt mondhatná el magáról: szakértője vagyok a területnek – mégis, szakértőként nyilatkoztatják őt a bíróságok ezekben az ügyekben. Már, ha a bíró nem képzeli be magának azt, hogy ő maga a szakértő (holott számukra sem létezik a PAS-ról bármiféle képzési forma). …

(Kiegészítés:az ombudsman a gyámhivatali eljárásokat, kisebb-nagyobb sikerrel vizsgálhatja. Vizsgálatának eredménye azonban nagyban függ attól, hogy a gyámügy milyen iratokat terjeszt elé. A vizsgálat kérője nem tudja ellenőrizni, hogy az összes irat az ombudsman látókörébe került-e,a gyámhivatal részéről, vagy csak azok, amelyek a panaszolt gyámügyi döntést támasztják alá. ... Ugyanakkor, ha a panaszt tévő minden iratot az ombudsman elé terjeszt, akkor alapos vizsgálatot tud lefolytatni az ombudmsan. Ilyen esetre is van példa, mert volt már a kezemben olyan bírósági ítélet, példának okán, egy különélő apuka ügyében, ahol a bíróság kimondta, gyámügyi iratok alapján: a gyermek az anyukánál nincs veszélyben, az elhelyezést nem változtatja meg. 3 nap múlva megérkezett az ombudsmani vizsgálat eredménye, mely megállapította, hogy a gyermek az anyukánál fokozottan veszélynek van kitéve, és elrendelte a gyámhivataltól az azonnali védelembe vételt. Igen ám, csakhogy a bírósági eljárásokra az ombudsmannak nincs hatásköre, így nem tudhatott arról, hogy ő hiába látta veszélyben a gyermeket, a bíróság a döntését az ő véleményére alapozva nem változtatta meg. Pusztán azért, mert az első fokú ítélet már megszületett, másodfokra pedig új bizonyítékokat már nem fogadnak be, érkezzen is az bármilyen magas szintről. És, mivel másodfokra, általában azon iratok kerülnek fel a bíró részéről, ami az ő döntését támasztják alá, egyértelműen helyben lesz hagyva az első fok döntése - még akkor is, ha az hibás, és, mint ebben az esetben a gyermek életminőségébe és jövőjébe került.)

Még az ügyvédi-, bírói- és szakértői mulasztásokról, és hiányosságokról nem írtam nektek, de ígérem, fogok erről is szót ejteni. Mint ahogyan a konkrét gyámhivatali mulasztásokról is fogok majd írni. De tudnotok kell arról is: nem véletlenül nem említettem most a különélő apák helyzetét. Rájuk ugyanis másként hat a PAS, másként is reagálják le a velük történteket, minek okán szintén egy külön levél tartalma lesz ez is majd.

Egyetlen egy fontos, és minden esetben közös tényt kellene, mindössze, hogy megjegyezzetek, Drágáim: csak a bántalmazó párkapcsolatot követi a PAS. Azokban a házasságokban ugyanis, hol nem fordult elő bántalmazás, ott a különválás is közös megegyezéssel, az emberi normáknak és elvárásoknak megfelelően, kulturáltan zajlik. Ott nincs gond a későbbi kapcsolattartással, a különélő szülővel, sőt: egyáltalán nem maradnak ki gyermekeik további életéből. Mert ott ti vagytok a fontosak, nem pedig a bosszú. Ők sosem kezelnének titeket a bosszú eszközeként –lévén, nincs miért „bosszút állni”. … Úgyhogy, kijelenthetjük: csak a bántalmazó kapcsolatokból menekülnek el, és a bántalmazó csak úgy tudja folytatni a további bántalmazást (a ti, és a tőletek külön élő szülő bántalmazását egyszerre), ha indukálja, és fenntartja a PAS-t. Ebben pedig a gyermekvédelmi rendszer, napjainkban kiváló segítségére van.

El kell azon gondolkodnotok, még ha fáj is: kivel éltek együtt. Mennyit, milyen rendszerességgel, és milyen mértkében hazudik nektek ez az „ember”. Elrejtve előletek, mit művel valójában veletek. S hogy mindennek milyen következményei lesznek a felnőtt életetek vonatkozásában, arról is írok majd.

Szeretettel ölel titeket:

Öreganyus

Utóirat: Elnézést kérek attól a 11 éves kisfiútól, akit érdekel a PAS kérdése, de a leveleimet még nem érti még. Ígéretet tettem neki arra, hogy tanmesében írok erről neki. Kések az ígéretem megvalósításával, és nem véletlenül. Nem találtam olyan állatot, amelyik úgy bánna a kicsinyeivel, mint ahogyan az ember képes bánni a gyermekeivel. Mivel a kisfiú szereti az állatokat, ezért gondoltam állatmesére. De a Fekete Özvegyen és az Imádkozó Sáskán kívül (akik csak nemzésre használják a párjaikat) nem találtam olyan állatot, amelyik képes volna mindezt a szörnyűséget - amit a PAS jelent a gyermekek számára - megtenni a kicsinyeivel. A kisfiúval történtek pedig nem a pók és nem a sáska esetét ölelik föl.

Ha volna olyan olvasói javaslat, amelyik tájékoztatna arról, melyik állat él, vagy képes PAS induktorként élni, szívesen fogadnám a következő mail elérhetőségen: nadfedeles@indamail.hu

Mert szeretném teljesíteni a kisfiúnak tett ígéretemet.

Köszönettel:

Öreganyus

Folytatásban:

Nekem nincs apám! ...

Ha szeretnél többet is megtudni a szülői elidegenítésről (PAS-ról), nézz jobbra. Ott találod a Címkefelhőt. Katt a PAS elnevezésű címkére. Sorra dobja majd fel a blog a találatokat. Jó nézelődést kívánok, azoknak is, akik most először hallanak a PAS-ról.

Ha várod a következő történetet, akkor, kérlek, like-old a Nádfedeles blog Facebook oldalát,ide kattintva,  Ott kerül megosztásra elsőként. Ha elégedett vagy a tartalommal, like-olhatod, és meg is oszthatod, ha időd, és kedved engedi. Ha pedig átviszed a tartalmat egy másik blogra, kérlek, linkelj vissza.